7óra7

Utoljára játsszák a Danton halálát a Vígszínházban

Utoljára játsszák a Danton halálát a Vígszínházban

2014. 12. 15. | 7óra7

Büchner 1835-ben, öt hét alatt írta a drámát. Felforgató tevékenysége miatt addigra már nyomozott utána a rendőrség is. Az író közben anatómia vizsgára készült. Mire a dráma megjelent, szerzője Franciaországba emigrált. A dráma ősbemutatója 1902-ben volt, Berlinben.

Híres előadásnak számít Max Reinhardt 1916-os rendezése. Magyarországon először 1928-ban a Magyar Színház mutatta be, Kosztolányi Dezső fordításában. A darabot a bemutató után betiltották, és csak húzásokkal engedélyezték a további előadásokat.

Danton halála - Varju Kálmán, Stohl András

A Vígszínház új bemutatójához új fordítást készíttetett Bíró Bence, Ivanyos Ambrus és Thury Gábor egyetemi hallgatókkal.

Az előadásról így írtunk:

"A polgár fel akar szólalni, kilépni a sötétségből, hallatni a hangját. Persze, köztársaság van, de világítás alapesetben nincs bekapcsolva. Mert jobb ez, így erkölcs és terror alatt vannak, mondhatják. Aztán a köztársaság nevében oltják le a fényeket, hogy még véletlenül se legyen kétségem, hogy is működik ez a rendszer. Tényleg nincsen: ez az egész nagyon itt játszódik. Nem, nincs direkt aktualizálás, csak felmutatása ennek az időszaknak. Hogy a baj a hazugság, a bevonatlanság. És miért? A félelem miatt." (Gera Márton)

A teljes kritika itt olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr577993787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.