7óra7

Jövőre is rekordot döntene a Szegedi Szabadtéri Játékok

Jövőre is rekordot döntene a Szegedi Szabadtéri Játékok

2014. 12. 27. | 7óra7

Ahogy Herczeg Tamás igazgató elmondta: a következő évadban nagy könnyebbséget jelent, hogy a technikai fejlesztésekkel már nem kell foglalkozni. A színpadot az ideihez hasonlóan újra a Dómmal szemközt állítják föl, mivel a templom rekonstrukciója csak májusra fejeződik be.

Herczeg Tamás

A jegyek értékesítése a korábbi éveknél is jobban alakul, már 18 ezer belépő talált gazdára, köszönhetően annak is, hogy a fesztivál karácsonyi akcióját immár az egész országban hirdették.

A 2015-ös műsorral kapcsolatban Herczeg Tamás elmondta, hogy a közönség a musical- előadásokra a leginkább kíváncsi, a fesztivál ezek mellett azonban a kevésbé populáris műfajokat is repertoáron tartja. A szokásos művészi vállalásokon túlmutat, hogy a Dóm téren újra láthat a közönség prózai darabot, Shakespeare Tévedések vígjátékát. A fesztivál pedig operával, Verdi Álarcosbáljával kezdődik július elején.

Mamma Mia!A 2014-es év sikerdarabja a Mamma Mia! visszatér, a musical három meghirdetett előadására szinte már minden jegy elkelt. A nyomorultak ősbemutatója harminc évvel ezelőtt volt, és rá három esztendővel Szegeden is láthatta a közönség. A drámai erejű regény alapján íródott darabot augusztusban újra műsorra tűzik. Az igazgató reményei szerint elnyeri a közönség tetszését a Szabó Magda művéből készült musical, az Abigél is.

Kodály Zoltán Háry János című daljátékában idén Gérard Depardieu játszotta Napóleont. A közönségsiker és a médiavisszhang igazolta, a Szegedi Szabadtéri Játékoknak "jól áll", ha világsztár lép színpadra a fesztiválon – mondta Herczeg Tamás. A 2015-ös évvel kapcsolatban már tárgyalnak egy amerikai karmesterrel, aki a Verdi-operát dirigálná, illetve a Tévedések vígjátékába szerződtetnének egy nagy nevű művészt, akinek azzal a nem mindennapi feladattal kell megküzdenie, hogy megtanulja szerepét magyarul – árulta el a direktor.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr417993715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.