7óra7

Két szoknya, két nadrág
7óra7: (7/10)
Közösség: (8/10)

Két szoknya, két nadrág

2015. 01. 15. | DicsukD

Primadonnák

A bohózatok jellemző eszköztárába tartoznak többek között a lehetetlenül sokáig kitartott hatásszünetek és reakcióidők, a pont rosszkor kinyíló ajtók, a triviális kommunikációs félreértések, a mellékszereplőként feltűnő egydimenziós sablonkarakterek. Mivel ezek kombinációja is csak véges lehetőséget biztosít, egyáltalán nem könnyű jó bohózatot csinálni. Egyrészt sok alapanyag már önmagában is vérzik a mostanra hófehér szakállassá vált viccektől, másrészt sokszor még az egyébként humoros darabok esetében is beleesnek az alkotók abba a hibába, hogy megpróbálják túl komolyan venni önmagukat és előadásukat, márpedig ez egy minden valószerűséget és valószínűséget nélkülöző történet esetében még a jó poénokat is meg tudja gyilkolni.

A Primadonnák azonban, mivel tudja a saját helyét és szerepét, a maga nagyvonalúságával és az alaptéma mellett konkrét utalásokban is megjelenő színházi öniróniájával mégiscsak jól tud élni. Az előadás meg sem próbálja elhinni és nézőivel elhitetni, hogy amit látunk, hús-vér emberek sorsa. Ez csak egy játék, amelyet profi színházi szakemberek azért írtak meg, rendeztek meg és játszanak el, hogy mi nevessünk és jól érezzük magunkat – és ezt az előadás (az alapanyaggal együtt) elfogadja és meglovagolja. Épp emiatt persze a cselekmény menete és a végkifejlet az első pillanattól kiszámítható: pontosan tudjuk, ki kivel jön majd össze, ki marad hoppon, a dilemmákat pedig csak kötelezően lefutandó köröknek érezzük.

Primadonnák

Amellett, hogy Szirtes Tamás rendező ötletesen közvetítette felénk a történetet, alighanem ő is pontosan érezte, hogy ezúttal főleg a humoron van a hangsúly. Egyrészt kissé ironikusan ad színházias keretet az előadásnak az, hogy értelmetlenül összeválogatott Shakespeare-részletek túljátszása révén ismerjük meg a két főszereplő életét és jellemét, majd a végén a semmiből megteremtett Vízkereszt-előadás gördülékenységén keresztül érezhetjük, hogy helyükre kerültek a dolgok. Másrészt a talán áldrámai pillanatokban felcsendülő melankolikus zene, a két főszereplő női ruhájaként feltűnő, Shakespeare-darabokból kölcsönzött jelmezek is azt mondják: ez csak játék.

Amihez az előadás főszerepében Nagy Sándor kiváló partner. Korábbi musicalfőszerepeit követően immár többedszer igazolja, hogy remek vígjátékszínész vált belőle. Érzi a saját és az előadás határait, és azt is, hogy mi kell a nézőknek. Mind tramplinak öltözve, mind férfiruhában, ripacs színészt játszva komédiázik, de a szónak abban az értelmében, ami még belefér – és amit ez az előadás meg is kíván. A másik főbb szerepet alakító Szente Vajk már nagyon sokszor játszott kicsit bugyuta, kicsit félénk fiatal férfit (Producerek Poligamy így ezúttal sem okoz neki nehézséget ez a feladat, bár ő azért néha hajlamos nagyon bő kézzel mérni azokat a túlzó eszközöket, amelyek a műfaj mellett rá is jellemzőek.

Primadonnák

Az már sokaktól sokszor elhangzott, hogy egy jó színész bármilyen nemű szerepet hitelesen el tud játszani – férfi tehát játszhat tökéletesen nőt is. Aki azonban ezt várja a Primadonnáktól, csalódni fog, ugyanis itt erről szó sincs: ők ketten nem nőt alakítanak, hanem két csapnivaló ripacsot, akik tehetségükből (pontosabban tehetségtelenségükből) adódóan képtelenek normálisan női szerepet alakítani. Nem meglepő módon egyébként az előadás egyik ismétlődő poénforrása az, hogy nevetségesen játsszák el női karakterüket, mint ahogy a témából adódik az is, hogy a Primadonnák hemzseg a szexualitásból fakadó humortól – az alpáriságot és a túlzott közönségességet ugyanakkor biztos kézzel kerüli el.

A két női, mármint tényleg női főszerepet Lévay Viktória és Földes Eszter alakítja. Lévay Viktória többnyire jól oldja meg feladatát, legfeljebb néhány, általa drámaibbnak szánt jelenetben érezhetjük soknak, talán épp azért, mert az előadás egyébként - dilemmák és bizonytalanságok híján - nélkülözi a drámaiságot. Földes Eszter pedig csak annyira túlzó, amennyire bármelyik hebrencs naiva az szokott lenni. Karaktere (legalábbis az emberiség nevében merem remélni) életszerűtlen, ám a fiatal színésznő megformálásában szerethető.

Primadonnák

Gálvölgyi János a tőle megszokott bohózatrutinnal játszik kontár, ám pénzéhes vidéki orvost. Darabbeli fiaként Csonka Andrásnak a szerepe nem enged túl nagy teret érvényesülni. Zsurzs Kati a vígjátékok tipikus karakán, de jóságos nagymamájaként tűnik fel – és bár mindössze néhányszor jelenik meg a színpadon, oda lehet és kell rá figyelni (és nem csak azért, mert amúgy mindenki az ő pénzére pályázik).

A színész-színházigazgató Németh Kristóf azt követően, hogy gyakorlatilag a hátán vitte el a tavaly bemutatott Agatha Christie-adaptációt (És már senki sem ezúttal nem tud kitűnni. Egy meglehetősen evilági lelkészt játszik, akinek kettős feladata van: egyrészt ő jelképezi a „józanságot” a két csalóval szemben, másrészt viszont saját arroganciájával mégis a főszereplők irányába tereli a közönség szimpátiáját. Ez így is történik, maga a karakter azonban éppúgy egysíkú marad, mint általában a bohózatok mellékszerepei.

A Primadonnák nem több és nem kevesebb annál, mint aminek szánták: egy jó bohózat. Megnézzük, nevetünk rajta, szerencsés esetben kellemesen érezzük magunkat, az előadást követő napokban pedig néha felidézzük, hogy egy vidám estét töltöttünk a Játékszínben. Az előadás ennyit vállal, ezt azonban korrektül teljesíti is.

(2014. december 13.)

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr88006011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.