7óra7

Tárgytalan manírok
7óra7: (3/10)
Közösség: (0/10)

Tárgytalan manírok

2015. 01. 15. | Hajnal Márton

Szökevény csillagok

Az előadásban kibontakozó cselekmény meglehetősen komplex egy gyerekdarabhoz képest. A népmesei motívumokkal átszőtt történet kezdetén három elhasznált tárgyat ismerünk meg: egy hordót (Altorjay Tamás), egy létrát (Laczák Boglárka) és egy gereblyét (Piskolti László). Mindhármukat már csak gyújtósnak szánja a gazdájuk (Pálfi Zoltán), ám amikor egy szerencsés varázslattól a tárgyak egy napra emberré változnak, frissen szerzett lábaikkal sietve elmenekülnek és nekivágnak a nagyvilágnak. Hozzájuk csatlakozik idővel a Fecskefiú (Szondi Péter) és a Rózsalány (Horák Renáta) is, a két nevétől is megfosztott mostohagyermek. A kis csapat Meseország felé veszi az irányt, miközben egyformán segítik őket varázslatos képességek és a modern technika olyan vívmányai, mint például egy GPS koordinátor vagy egy mobiltelefon. A történet kacskaringókkal zsúfolva, következetlenül halad a tanulság felé, amely valahol a tárgyak újrahasznosítása és az igazmondás jelentette boldogság között végképp vakvágányra fut.

Szökevény csillagok

Eközben Meseországhoz közeledve a kétdimenziós ábrákból álló díszletelemek egyre színesebbek lesznek (díszlet: Molnár Zsuzsa). Az aránylag realisztikus rajzok kevés teret hagynak a fantáziának, ugyanakkor láthatóan könnyen mozgathatóak és újrarendezhetőek, ami az utazás ábrázolása miatt kétségtelenül praktikus. A jelmezek (Varjas Zsófi) közül figyelmet érdemel a három mesebeli király, különösen az Édes dinnye király hatalmas gömb öltözete, valamint a látszólag végtelenségig széthúzható törzsű szamár jelmez, amelybe két színész bújt bele, hogy megjelenítse a szereplőt. A kellékek megválasztásánál a látványosság volt a fő szempont: a boszorkánynak (Vajda Júlia) szikrázó söprűt adtak, de vannak füstgépek, mozgatható bábok, stb. A végeredmény a képi világ tekintetében ahhoz elég erős, hogy a képzeletet kikapcsolja, de egy valamirevaló filmmel aligha versenyezhet, pláne, hogy a már korábban említett sík háttérelemek között a kellékek elveszítik a meggyőző illúzió lehetőségét. A színházterem pedig túl nagy ahhoz, hogy a „varázslat” a maga jelenlétével vagy közelségével hasson.

Szökevény csillagok

Ráadásul a színészek még ahhoz képest is túlzóan használják a kifejezési eszközeiket, hogy gyerekeknek szól az előadás. A teátrális mozdulatok és az erőltetett hangsúlyozás hamar fárasztóvá válik. A zenei betétek túlságosan hosszúak, ráadásul a főbb szereplők alig mozognak alattuk, így a gyerekeket elsősorban a klasszikus opera hangzásvilágát megidéző dallamok kéne, hogy lekössék. Ez, körbepillantva a nézőtéren, alig-alig jár sikerrel, a kicsik ide-oda nézelődtek és halkan sugdolóztak egymással. A néhány betoldott interaktív kiszólás vagy mászkálás a földszinti nézők között ugyan felélénkítette a fiatal közönséget, de csak pillanatokra. Nagy kár az is, hogy a megszokott színészi manírok gépies felhasználásán túl látszólag nem fektettek energiát a karakterek kidolgozásába. A három tárgy jellegzetességei például mozgásban, jellemben lehettek volna markánsabbak vagy hangsúlyosabbak, de erre alig-alig látunk törekvést. Egyedül a hordó öblös hangja és kitolt pocakja jelent igazi kivételt.

Szökevény csillagok

Fontos még megjegyezni, hogy az előadás legjobb pillanatait a koboldok adják. Ezek a néma szereplők tologatják a díszleteket, figyelik a szereplőket, rosszalkodnak, táncolnak a háttérben. Apró konfliktusaik többnyire érdekesebbek és mozgalmasabbak, mint a főcselekmény, gyakran el is vonják a figyelmet. És az igazi probléma, hogy ez már nem is probléma.

(2015. január 4.)

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr278001337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.