7óra7

"Kérem a gyerekeket, ne haragudjanak, amiért ezt a könyvet egy felnőttnek ajánlom"

"Kérem a gyerekeket, ne haragudjanak, amiért ezt a könyvet egy felnőttnek ajánlom"

2015. 01. 18. | 7óra7

December 13-án volt a Karinthy Színházban A kis herceg című előadás bemutatója, mely évek óta váratott magára. Nagy út áll mögötted, hogy érzed magad?

*Szirtes Balázs:* Most már jól, köszönöm. Túl vagyunk a kezdeti izgalmakon. A bemutató előtti időszak mindig megterhelő, de most különösen nehéz volt. Az utolsó héten, amikor tulajdonképpen össze kell állnia az előadásnak, a körülmények nem igazán kedveztek nekünk.

Mire gondolsz?

*SzB:* Olyan szerencsétlenül jött ki a bemutató időpontja, hogy előttünk egy héttel, egy másik bemutató is volt a színházban. Plusz bejöttek más előadások is az úgynevezett főpróbahétre, aminek az volt a következménye, hogy alig tudtunk azon a színpadon, abban a térben próbálni, ahol végül lesz majd az előadás. Nem is igazából színészileg, művészileg vagy rendezőileg volt ez érdekes, hanem az volt a kérdés, hogy az előadás technikája össze tud-e állni ilyen rövid idő alatt. Végül sikeresen vettük ezt az akadályt is. Szó szerint: összeállt a kép.

Az előadást gyönyörű animációs rajzok kísérik végig…

*SzB:* Az elejétől fogva tudtuk, hogy ezt a formát, ahol egy ember játssza el a történet összes szereplőjét, a látványnak segítenie kell, hogy ellensúlyozza a többi szereplő hiányát. Mivel elsősorban gyerekelőadásról van szó, különösen fontos volt a varázslat. Ezért döntöttünk az rajzok mellett is, amik ugye meg is mozdulnak időnként, animációként.

A rajzok Gévai Csilla munkáját dicsérik. Hogy esett rá a választás?

*SzB:* Gimnáziumi osztálytársam, barátom volt. Mesekönyv illusztrátor lett, sőt, maga is ír meséket. Nagyon szeretem az ő világát. Rögtön rá gondoltam, de a rendezőnek Botos Évának és a díszlettervezőnek Iványi Árpádnak is volt jelöltje. Úgy alakult, hogy a jelöltek közül Csillát lehetett időben is egyeztetni, aminek végül mindenki nagyon örült. Éva is azonnal beleszeretett Csilla munkáiba.

A Karinthy Színház annak idején moziból alakult át színházzá. Ezért a színpadi adottságok hely szempontjából igen korlátozottak. Ahogy láttam, igazán minden lehetséges helyet kihasználtatok.

*SzB:* Igen, ez így van. Egy eleve színháznak szánt épületben van egy elég mély hátsó színpad, mivel ez mozi volt, nincs hova hátrálni. Ha kicsit hátrább mennénk, ott már az utca van. Ez a legtöbb előadást nem zavarja, remek díszletek készülnek, de a mi esetünkben nehézséget okozott, az említett technikai megoldások, illetve kifejezetten a hátulról vetítés miatt. Olyan speciális optikára volt szükségünk, ami képes viszonylag kis távolságból is nagy képet vetíteni háttérnek. Ez az optika is végül, az utolsó pillanatokban megérkezett; izgatottan, aggodalommal vártuk.

Ha jól értem, annyi minden más jellegű problémával voltál elfoglalva, hogy a szokásos bemutató előtti színészi izgalmakra már nem igazán jutott időd.

*SzB:* Ha hiszed, ha nem, ez így volt. (nevet)

Emlékszel a pillanatra, mikor megszületett az előadás gondolata benned?

*SzB:* Egészen pontosan emlékszem, még a mozdulatra is, amivel Dublinban levettem a könyvespolcról A kis herceg angol kötetét. Kinyitottam, beleolvastam, és belém nyilallt az ötlet, hogy ebből mesemonológot kellene csinálni.

Hogyan kerültél ki Dublinba?

*SzB:* Olyan helyzetbe kerültem itthon, hogy nem volt felkérésem a következő évadra, ezért kihasználtam azt a lehetőséget, hogy kimenjek ismerősökhöz nyelvet tanulni.

►Hogy telt a kint töltött idő?

*SzB:* Nehezen… Jobbat vártam, mint amit végül csinálhattam. Szerencsétlenségemre 2008-ban mentem ki, mikor kitört a gazdasági világválság. Pár hónappal az érkezésem előtt még sok oldalnyi friss álláshirdetés volt fent a neten naponta! Mikor én megérkeztem, drámaian lezsugorodtak ezek a lehetőségek, összesen mondjuk két oldalnyi hirdetés közül lehetett válogatni. Bejelentkeztem természetesen színházakhoz, ügynökségekhez is.

Ezek szerint ilyen jól beszélsz angolul…

*SzB:* Akkor még egyáltalán nem beszéltem, csak dadogtam. Ezért nem is színésznek jelentkeztem, hanem bárminek, csak ott lehessek a színház körül. Akár kellékesnek, díszítőnek, jegyszedőnek, tényleg bármilyen státusz boldoggá tett volna. De abban a helyzetben még a mosogató állások is csodaszámba mentek, így sajnos a vágyam, hogy egy idegen ország színházában dolgozhassam nem valósulhatott meg.

Ha jól gondolom, ebből adódóan sok szabadidőd maradt, és mégis az angol nyelvvel foglalkoztál, mikor leemelted a polcról A kis herceget.

*SzB:* Én is így gondolkodtam. Minden reggel átnéztem az aktuális álláshirdetéseket, elküldtem x helyre a jelentkezésemet, és a nap hátralévő részében elkezdtem a megálmodott mesemonológot írni.

Eszedbe jutott az is, hogy esetleg ez egy kinti előadás is lehetne?

*SzB:* Titkos álmaim között bizony szerepelt, de az említett körülmények miatt ez lehetetlen volt. Kilenc hónapot töltöttem kint, és a hazaérkezésem után szinte első feladatom az volt, hogy az angolul elkészült szöveget magyarul is megírjam. A különbség a két anyagban az volt, hogy míg az angol verzió valóban csak szerkesztés volt, a magyarban már vannak saját mondataim is, a karakterekbe is kicsit belenyúltam.

A Rónay György- féle fordítás ezt meg is követelte gondolom, hisz a nyelv is kicsit régies, te ebből modernebb színpadi szöveget írtál.

*SzB:* Természetesen. A színpadi szöveg, még ha hűek is maradunk az eredeti szöveghez, itt-ott megköveteli a változtatást.

Megszületett hát a magyar szövegkönyv is, és eltelt körülbelül négy év a bemutatóig… Mi történt ezalatt a hosszú idő alatt?

*SzB:* Egy év sajnos elment azzal, hogy apukám hirtelen halála miatt, jóformán teljes leálltam mindennel. Valahogy túl kellett azt élnem, nagyon nehezen ment... Majd kész voltam újra az itthoni bemutatóra koncentrálni, illetve elkezdtem itthon a lehetőségeket megkeresni, hogy A kis herceg színpadra kerülhessen, egy kicsit miatta is, magamban az ő emlékének szentelve a művet. A Manna Kulturális Egyesület látott benne fantáziát. Akkoriban hozott össze a sors Horgas Ádámmal - MAB című web-sorozatában szerepeltem - akire mint rendező nagyon számítottam. Elolvasta az anyagot, nagyon tetszett neki. Ez a bíztatás győzött meg engem arról, hogy valóban be kell mutatni. Végül az elhúzódó szervezés miatt Horgas Ádám már nem ért rá.

Hogy jutottál el a Mannától a Karinthy Színházig?

*SzB:* Lassan tudtak csak haladni a dolgok. Sok produkciót menedzselnek egyszerre a Mannánál, lehetetlennek tűnt A kis herceg ügyét egyedül velük előremozdítani. Ezért az R.N.R. Művészeti Ügynökséggel, amely „ügynököl” engem amúgy is, koprodukcióban kezdtünk gondolkodni. Nyilvánvalóan adódott a Karinthy Színház, ez esetben elsősorban, mint befogadó színház, ahol évek óta rendszeresen játszom különböző előadásokban. Megkerestük Karinthy Mártont az ötlettel, és nagy örömünkre nyitott volt, amiért köszönettel tartozom. Innentől szerencsére felgyorsultak az események.

Tehát megvolt az anyag, a hely, de még nem volt rendező.

*SzB:* Igen, de hamar megoldódott ez a kérdés is. Botos Éva, aki végül rendezte, osztálytársam volt a színművészetin, azóta „csak” barátok vagyunk. Rendkívül jól értjük egymás lényét és humorát, ez már akkoriban is kiderült. Ennél a produkciónál kiemelten fontosnak éreztem, hogy a rendező nagyon egy hullámhosszon legyen velem. Más előadásoknál ez nem feltétlenül ennyire fontos (és ott egyébként is legtöbbször fordított a választás), de ennél igen. Annyira érzékeny maga a téma, és a helyzet is, hogy egyedül állok a színpadon, annyira erős elképzeléseim voltak az előadás megvalósításával kapcsolatban, hogy mindenképpen olyan embert szerettem volna magam mellé, aki félmondatokból is ért engem és viszont. Nemcsak, hogy ért, de úgy tud saját ötleteket hozzátenni az eredetileg mondjuk tőlem származó elképzelésekhez, hogy azokat kiteljesítse, vagy kigyomlálja a rossz, gyenge megoldásaimat, hiszen ilyenek is jócskán adódnak az alkotás során. Éva pontosan ilyen rendezője lett A kis hercegnek. Okos, empatikus, határozott, tehetséges. Máshogy el sem tudtam volna képzelni ezt a munkát. Nagy öröm volt vele együtt dolgozni ilyen felállásban is.

Régen ismerjük egymást, talán nem árulok el titkot, ha azt mondom, hogy két évvel ezelőtt egy emlékezetes debreceni alkalommal, egy meglehetősen furcsa plázai környezetben felolvastad nekem az anyagot. Tökéletlen környezetben tökéletes élményt nyújtott már a felolvasás is. Akkor én azt mondtam neked, hogy csupán egy kérdés hoz zavarba, vajon ki lesz a célközönség… Általában minden színházi előadásnak a célközönségét meg lehet határozni. Ebben az esetben elbizonytalanodtam….

*SzB:* És nem voltál ezzel egyedül! A legnagyobb fejtörést bizony ez okozta nekem is. Bárkinek, akinek felolvastam a szöveget, senki nem tudott egyértelmű választ adni, hogy ennek gyerek vagy felnőtt előadásnak kell-e lennie. Valószínűleg mindkettő. Egy dolog biztos, hogy kilenc éves kor alatt valóban nem érdemes a gyerekeket beültetni az előadásra, hisz sok mindent a koruknál fogva nem érthetnek. Két részből álló, összesen – szünettel együtt – két órás előadásról van szó, amihez kitartó figyelemre van szükség. Úgy gondolom, hogy kilenc éves kor felett ez a figyelem megvan. A szerző ajánlását valóban komolyan kell venni, ami úgy hangzik, hogy „Kérem a gyerekeket, ne haragudjanak, amiért ezt a könyvet egy felnőttnek ajánlom... Léon Werth-nek, amikor még kisfiú volt.”

Bevallom, bár ismerem és szeretem A kis herceg történetét, bizonyos dolgokat ebből az előadásból értettem meg kristálytisztán, így harmincöt évesen… És nagyon hálás voltam ezért.

*SzB:* Ennek örülök, és akkor ez még egy bizonyíték arra a törekvésemre, hogy a színház tűzzön ki egy-két kifejezetten esti, felnőtt előadást is, hisz egyre inkább azt tapasztalom, hogy a felnőtt korosztály szomjazza a mesét, pláne A kis herceg örökérvényű történetét. Nagyon szeretném, ha a felnőtt közönség bátor lenne, beülne és szembesülne gyermeki lelkével. Zavartalan körülmények között, amit egy délutáni, gyerekekkel teli előadáson, belátom nem lehet garantálni..

Egy történet összes szereplőjét egyedül játszani sem egyszerű színészi feladat. A kis hercegben mindemellett egy bábot is magabiztosan kezelsz. Hogy birkóztál meg vele?

*SzB:* Abban, hogy a történet szereplőit el tudom majd játszani, „hozni a karaktereket”, nem voltam nagyon bizonytalan. Olyan a szöveg szerkezete, hogy kettőnél sosincs több szereplő egyszerre a színpadon, és ebből a kettőből az egyik minden esetben a kis herceg. Az nagy kérdés volt, hogyan lehet ezeket a dialógusokat igazán érdekesre és színesre rendezni. Így jött Éva zseniális ötlete a báb. Ahogy ráéreztem ennek a helyzetnek az ízére, nagyot lendültek a próbák.

Csodálatos a kis herceg bábja. Általad életre kel, de a kidolgozása is mesteri. Honnan kaptátok?

*SzB:* A Budapest Bábszínház tulajdona, tőlük béreljük. Úgyhogy a bábnak is van gázsija! Felújítottak, átalakítottak a kéréseinknek megfelelően egy bábot, amiben az az érdekes, hogy nem kesztyűbáb, hanem egy hetven cm magas, úgynevezett bunraku báb, ami egy japán tradicionális báb-típus. Ami a feladatomat nehezítette, hogy míg Japánban – eredetileg - egy ilyen bábot három ember mozgat, nekem ezt egyedül kell megoldanom. Maga a báb ötlete nagyon inspirált, de mikor megtudtam, hogy milyen feladatot ró ez rám, bevallom, kicsit megijedtem.

Az öt hetes próbaidőszak alatt tulajdonképpen egy bábszínész-képzést kellett behoznod.

*SzB:* Majdnem.(nevet) De az igaz, hogy ez egy külön hivatás, a színművészetin külön bábszínész-szak van, nagyon helyesen és nem véletlenül. Japánban, ahol nagyon komolyan veszik ezt a fajta bábtechnikát, tíz évig tanulják a növendékek a báb kezelését. Bár ebben az esetben teljesen maximalisták nem lehettünk, ezért arra törekedtünk, hogy a legalapvetőbb, legegyszerűbb mozdulatok pontosak legyenek.

Nagyon köszönöm a beszélgetést. Gratulálok, és kívánom, hogy sok előadást megérjen A kis herceg, Budapesten és vidéken is.

*SzB:* Köszönöm, így legyen…

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr937993563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.