7óra7

7 plusz 7 (2015. január 12-18.)

7 plusz 7 (2015. január 12-18.)

2015. 01. 19. | 7óra7

Hétfő (január 12.): Neoplanta

Urbán András rendezése egy hányattatott sorsú város 20. századi történelmét mutatja be, és azokra a vissza-visszatérő jelenségekre irányítja a figyelmet, melyek mind a mai napig meghatározzák Újvidék (azaz latinul Neoplanta) hétköznapjait és közérzetét. A Végel László vajdasági magyar író azonos című regényének felhasználásával megvalósuló előadásban olyan témák merülnek fel, mint a kisebbségi lét, a második világháború borzalmai, vagy a „viharos évszázadok” problémája: milyen is az, amikor egy nép más nemzetek, államok akaratának van kitéve? Elfogadja sorsát, küzd ellene, hárít? Szerepe szerint áldozat, bosszúálló avagy hős? (Cseh Dávid)

A kritika itt olvasható.

Neoplanta

Kedd (január 13.): Mario és a varázsló

a Kolibri jelentős apparátust mozgató előadása tökéletes stílusegységet képvisel, a társulat remek összjátékkal hozza létre Torre di Venere mediterrán fürdőhelyi hangulatát, a jellegzetes „olaszos” (és mégis annyira ismerősen közeli) közeget. Remek választásnak mutatkozik Cipolla szerepére Scherer Péter, akinek figurája érzékelhetően idegen, mégis a biztos tudás birtokában, a színpadi alázat és szolgálat helyett az önmaga iránti feltétlen csodálat kiváltásának vágyával áll a deszkákon. (Ugrai István)

A teljes írás itt található.

Mario és a varázsló - középen: Scherer Péter

Szerda (január 14.): Mephisto

Alföldi Róbert és Vörös Róbert adaptációjában – ha valaki ettől félt volna – nincs különösebb aktualizálás vagy közvetlen utalás. Annál félelmetesebb, hogy egyes mondatok, mozzanatok, félelmek ebben a fémesen rideg közegben (Menczel Róbert díszlete több szinten egy színpad hátulját mutatja, Alföldi remekül variál a szintekkel és a síkokkal, szinte magától értetődő, mégis költői áthajlásokat teremtve egyik jelenetből a másikba) rímelnek a mi mindennapjainkra. (Ugrai István)

A kritika itt található.

Mephisto - László Zsolt, Stohl András

Csütörtök (január 15.): Tajtékos napok

A mindent felemésztő, tragikus szerelemről giccs és pátosz nélkül beszélni szinte lehetetlen. Ha csak ennyi történt volna meg az egyetemen bemutatott Tajtékos napokban, már az sem lenne mindennapi teljesítmény, de nem csak ennyi történt. Boris Vian színpadon nehezen elképzelhető szürreális tánca a szerelemmel, a maga naiv bájával és metsző drámájával egyszerre tud megszületni. Azaz nem egyszerre, hanem egymásból következően. Mese ez, a mi egyszervolttisztaságunk közös meséje. (Zsedényi Balázs)

A teljes írás itt található.

Tajtékos napok - Bán Bálint, Rada Bálint, Nagy Dániel Viktor

Péntek (január 16.): Züfec

A Züfec körülbelül annyit jelenthet, hogy „úgyis csak rólunk szól az egész.” Az alapműben, a Színházi regényben szereplő bulgakovi önreflexió után természetesen megkerülhetetlen a rendezői-színészi önreflexió is. Annak ellenére, hogy az alkotók tulajdonképpen egy magától értetődő fogással éltek, Benkó Bence és Fábián Péter rendezése mégis ennek köszönhetően lett egyrészt bájos, másrészt hatalmas erővel és frissességgel teli. Mert amire akarva-akaratlanul is állandóan reflektálnak, az pont saját maguk, fiatalságuk, az, hogy ők önmagukat ünnepelve, elveiket nem feladva kérnek helyet a nagy színházi Züfecben. Persze ezt sem végletes önirónia nélkül teszik. (Szabó Zsuzsa)

A teljes írás itt olvasható.

Züfec

Szombat (január 17.): Kripli Mari

Lázár Kati a szívünkbe zárja a karakterét. Makacs, öntelt és végtelenül hiú ez a Jászai, de nehéz nem szeretni. Folyamatosan elbújik egy szerep mögé. Míg azonban a színpadon a szerepet kitalálhatja, eltervezheti, a való életben olyan, mint mi, rögtönöznie kell, gyakran belesül és csak utólag találja meg a megfelelő mondatokat, gesztusokat. Igazi, húsvér hősnő, aki egy tündérmeséhez hasonló módon kikerült a rivaldafénybe. (Hajnal Márton)

A teljes írás itt olvasható.

Kripli Mari - Lázár Kati

Vasárnap (január 18.): Karamazov testvérek

A legfontosabb figura Iván Karamazov (Szabó Kimmel Tamás): Isten elleni lázadása, sötét, határozott okfejtései és bosszantó cselekvésképtelensége az emberi intellektus végső küzdelmét jelenítik meg az Aljosa (és Dosztojevszkij) által természetesnek tartott emberszeretet ellen. Tudása kétszeresen is cserbenhagyja: sem tudatalatti késztetéseit (apagyilkosság) nem tudja beilleszteni logikus világképébe, sem felelősséget nem vállalhat másokért, hiszen erkölcsök nélküli életszemlélete szükségszerű önzésbe taszítja. (Hajnal Márton)

A teljes írás itt olvasható.

Karamazov testvérek

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr837993621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.