7óra7

Táncfarsang februárban a Móricz Zsigmond Színházban

Táncfarsang februárban a Móricz Zsigmond Színházban

2015. 01. 20. | 7óra7

Az első előadáson, február 1-jén vasárnap az idén tízéves 4 for Dance hívja a közönséget a nyírségi kőszínházba, a jubileumi gálaműsorban az együttes elmúlt évtizedét meghatározó koreográfiákat és pillanatokat mutatja be a négy táncos, Bárány Kristóf, Enyedi Péter, Gál Sándor és Illés Dániel. A műsorban sztárvendégek is fellépnek - olvasható a színház weboldalán közzétett programban.

Egy nappal később, február 2-án délután a Nagyvárad Táncegyüttes vendégjátéka tekinthető meg, a Pomádé király új ruhája című mesejátékban Hans Christian Andersen klasszikus meséjét és Ránki György zenéjét gyúrta egy előadásba a táncegyüttes. Kedden a nyíregyházi társulat lép színpadra szintén egy mesével, a Seherezádé című darabbal, szerdán pedig Nagyvárosi bujdosók címmel ismét a Nagyvárad Táncegyüttes vendégjátékát élvezheti a nagyérdemű.

Nagyvárosi bújdosók

Február 4-én Móricz Zsigmond tündérmezején címmel a Művészeti Szakközépiskola növendékei adnak táncestet a tavaly decemberben kezdődött Móricz-hetek egyik programjaként. Másnap a GNM Színitanoda vendégjátéka következik Én, Lónyai Erzsébet címmel, amelyben Gór Nagy Mária színésznövendékei Weöres-etűdöket mutatnak be.

Pénteken Barkóczi Bea estjét láthatja a közönség Táncoló istenek – isteni táncok címmel, míg a Táncfarsangot szombaton Szabó Réka és a Tünet Együttes közös produkciója, az Apropó – ez mind én leszek egykor című darab zárja.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr867993541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.