7óra7

Akár Akárki - Árkosi Árpád rendezése Debrecenben

Akár Akárki - Árkosi Árpád rendezése Debrecenben

2015. 01. 22. | 7óra7

A tükörben pedig nem magunkat látjuk, hanem Akár Akárkit, egy olyan tömegembert, akinek nem lévén más lehetősége, saját testét dobja piacra. A darab a jelenkor erkölcsi és morális válságát tárja föl a brechti elidegenítés módszertanával. Az Akár Akárki rendezője Árkosi Árpád, szereplők: Újhelyi Kinga, Kiss Gergely Máté, Pál Hunor, Steuer Tibor.

„Nyolc példázatot látnak itt ma este,
a színpadon ma testet ölt nyolc beste
bűn, vagyis inkább csak a puszta tévedés,
és a tragédia helyén lesz kényszerült nevetés.
Mert az élet immár elbeszélhetetlen
sorsként, inkább csak mint ismeretlen
kimenetelű és értelmű eseménysor,
és talán összefüggéstelen is néha néhol.”
(Borbély Szilárd: Akár Akárki)

„Amoralitás, írja a műfaji meghatározás, előre jelezve, hogy ezekből a történetekből, életekből és halálokból kiveszett már az istenhit, a morál, a szolidaritás, elfelejtődött már az elmúlás tényével való kötelező szembenézés, illetve a szembesülés az életutak eddigi stációival, amely feladat pedig a régi moralitásokban szokás és követelmény volt. Ennek a nyolc epizódból álló, önmagába visszakanyarodó történetsornak a szereplői vagy a fatális véletlen miatt halnak meg vagy leszámolásban, durva kivégzésben pusztulnak el. Az életben maradottak pedig, mint a szemetet, úgy hagyják ott az út szélén a halottakat, vagy fosztják ki zsebeiket, vagy gyáván, pánikszerűen szabadulnak meg a kínos konctól, a hullától.” (Radnóti Zsuzsa: A titokzatos Borbély Szilárd-drámák)

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr277993531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása