7óra7

Tompa Andrea jóra fordítja a Márai-díjat

Tompa Andrea jóra fordítja a Márai-díjat

2015. 01. 22. | 7óra7

Tompa Andrea Az elismerést minden évben a Magyar Kultúra Napján adják át életműért vagy a díj adományozását megelőző évben megjelentetett kimagasló értékű prózakötetért, valamint magyar író külföldi elismerést szerzett munkásságáért.

Tompa Andrea író, színikritikus, a Színházi Kritikusok Céhének elnöke. Emellett a Színház című folyóirat főszerkesztő-helyettese, és tanít szülővárosa, Kolozsvár egyetemén.

Az elismerést Fejtől s lábtól című, a Kalligram Kiadónál 2013-ban megjelent kötetéért kapta. A két szálon futó regényben két erdélyi orvos (egy medikus és egy medika) történetét követhetjük az 1910-es évektől, kolozsvári egyetemi éveiktől kezdődően. A szerző az ő szemszögükből láttatja az I. világháborút és a Trianont követő éveket. De a műből részletes és érzékletes képet kapunk a korabeli orvoslásról és fürdőkultúráról is. A szerző a regényért korábban megkapta a Déry-díjat és az Artisjus-díjat is.

Egy NOL-on megjelent cikk szerint Tompa Andreának súlyos morális dilemmát jelentett, hogy ettől a kormánytól elfogadjon-e bármit, hiszen tevékenységének nagy részével képtelen azonosulni.

Elmondása szerint azért is döntött az átvétel mellett, mert a pénzt adományként továbbadja az L. Ritók Nóra vezette Igazgyöngy Alapítványnak, amely civil szervezetként állami feladatot lát el: nehéz sorsú gyerekek művészeti oktatását vállalja.

Azt is hozzátette, hogy íróként hisz abban, hogy az alkotás valóban kilépés a nehéz sorsból, és azzal, hogy átadja a pénzdíjat, megpróbál egy üzenetet megfogalmazni a kormány felé.

Kapcsolódó

Déry-díjat kapott Tompa Andrea

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr687993525

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása