7óra7

Berecz István a Fonó Budai Zeneház új művészeti vezetője

Berecz István a Fonó Budai Zeneház új művészeti vezetője

2015. 01. 30. | 7óra7

A posztot tavaly nyaráig Rosonczy-Kovács Mihály népzenész töltötte be. Berecz István kétszeres aranysarkantyús táncos 1987-ben született Budapesten. Általános iskolás korától furulyázik és énekel. 1999-ben a Fővárosi Népzenei Vetélkedőn, majd 2004-ben és 2005-ben a Rajeczky Benjamin Országos Népdal- és Gregorián versenyen is aranyminősítést szerzett. A Sárkányfű együttes tagjaként 2003-tól furulyán megszólaló magyar népzenét játszott.

2001-ben kezdett táncolni, és azóta megfordult már az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttesben, a Bihari János Táncegyüttesben, a Válaszút Táncegyüttesben, a Fitos Dezső Társulatban és jelenleg a Kis István által vezetett Bem Táncegyüttes tagja. 2009-ben a legjobb férfi táncosnak választották a Szolnoki Országos Néptáncfesztiválon. Rendszeresen tartott táncházat a Fonóban, a gyimesi csángó tánc- és zenekultúrát népszerűsítve.

Három évvel ezelőtt a Fölszállott a páva című televíziós vetélkedő szólótánc kategóriájának győztese lett. 2013 nyarán bekerült abba a magyar delegációba, amely a magyar kultúrát képviselte a washingtoni Smithsonian-fesztiválon (Smithsonian Folklife Festival), és ugyanebben az évben nagy sikerrel szerepelt a párizsi UNESCO-palotában is.

Fekete ég / A fehér felhő

Berecz tavaly szerzett diplomát a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán. Szintén 2014-ben a Vidnyánszky Attila által rendezett János vitézhez készített koreográfiát a Nemzeti Színházban, ahol a Fekete ég - A fehér felhő című előadásban kapott szólószerepet. Kritikusunknak sok problémája volt az előadással, itt olvashat róla

Eddigi pályája során Berecz István fellépett már Németországban, Angliában, Hollandiában, Olaszországban, Belgiumban, Észtországban, Bulgáriában, Franciaországban, Törökországban, Mexikóban, Lengyelországban, Szerbiában és az Egyesült Államokban.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr307993457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.