Hétfő (január 26.): Primadonnák
Nagy Sándor korábbi musicalfőszerepeit követően immár többedszer igazolja, hogy remek vígjátékszínész vált belőle. Érzi a saját és az előadás határait, és azt is, hogy mi kell a nézőknek. Mind tramplinak öltözve, mind férfiruhában, ripacs színészt játszva komédiázik, de a szónak abban az értelmében, ami még belefér – és amit ez az előadás meg is kíván. (Dicsuk Dániel)
A teljes írás itt olvasható.
Kedd (január 27.): Kurázsi mama és gyermekei
A színészi és rendezői profizmus nem hagyja, hogy leüljön a darab: Pálos Hanna a néma Kattrint alakítja, mégpedig fantasztikusan, rémisztő tekintetétől kiráz minket a hideg, Keresztes Tamás a tőle megszokott sziporkázással hozza az aggastyán Poldit és a verbuvátort is. (Soós András)
Kritikánk itt olvasható.
Szerda (január 28.): Hamlet
Attól a perctől kezdve, hogy Zsótér Sándor invitál a nézőtérre, egészen odáig, hogy lesétálunk a színpadról, színházban vagyunk, írhatnánk nagybetűvel. Ott, ahol elkerülhetőnek tűnik a tragédia, játéknak látszik, mintha mi irányítanánk. Valójában azonban nem: minden egyes tett következik a tettből. A látszat mindenhol jelen van, csak elhiggyük, hogy rajtunk múlik. (Gera Márton)
A teljes írás itt olvasható.
Csütörtök (január 29.): SZERET...lek
Minimalistán látványos, megmosolyogtatóan szomorú produkció, amely a szerelem árnyoldalait is úgy mutatja meg, hogy magával ragadó életkedv sugárzik még a falakból is. Ha éppen van párunk, akkor azért, ha éppen szakítottunk, akkor azért, ha szívesen szeretnénk valakit, akkor azért érdemes megnézni – és baklövések előtt vagy után is jól fog esni, amit kapunk. (Nyulassy Attila)
Teljes kritikánk itt olvasható.
Péntek (január 30.): Vágyvillamos
De ki ez a Blanche DuBois? Miért nem szimpatizál már a kezdetek kezdetétől Stanleyvel, húga, Stella férjével? Egyáltalán, milyen kapcsolatban vannak egymással a testvérek? Honnan jön és hová tart Blanche? Mi a célja? Van egyáltalán? A válaszok akkor fejthetők fel, ha észleljük: Blanche és Stanley nem egyszerű archetípusok, hanem egy kor (a mi korunk) jellegzetes figurái (vagyis típusok), akik egymást kioltó életfilozófiát hordoznak. (Ugrai István)
A teljes írás itt olvasható.
Szombat (január 31.): Tartuffe
Znamenák István Orgon-alakítása mestermunka, mind a kezdeti önhittség, mind a Tartuffe színvallását követő kétségbeesés fázisában. Karaktere tipikus példája a felfelé nyaló, lefelé taposó középvezetőnek, valamint az önmaga igazát konokul és megingathatatlanul valló kisembernek. Annyira tipikus, hogy azt talán kicsit szégyelljük is beismerni. Hiszi a hihetetlent, támogatja a támogathatatlant és követi a követhetetlent, a saját valósága helyett önmagát igazítja egy vélt valósághoz. (Dicsuk Dániel)
A teljes írás itt található.
Vasárnap (február 1.): Mégis, kinek az élete
A Mégis, kinek az élete? sodró, dinamikus előadás, amely a komoly-komor alapszituáción végig felül tud emelkedni, és teljesen szabályos komédiát tud faragni a történetből, amely nem bombázza a nézőt folyton-folyvást előre csomagolt meghatásadagokkal, nagy igazságokkal és súlyos életértelme-mondatokkal, de pont ettől lesz könnyedségében is súlyos, szerethető és átélhető Ken Harrison ellentétektől feszülő története. (Zsedényi Balázs)
Kritikánk itt található.