7óra7

„Igenis kell házakat építeni, kell fákat ültetni és színháznak is lennie kell.”

„Igenis kell házakat építeni, kell fákat ültetni és színháznak is lennie kell.”

2015. 02. 04. | 7óra7

Ez az első közös munkád a HOPParttal. A Három nővér rendezésére kértek fel, vagy szabad kezet kaptál a darabválasztásban?

*Forgács Péter:* A szereplők közül többekkel dolgoztam már együtt, a HOPParttal még soha. Herczeg Tamás azt mondta, bármit választhatok, de hozzátette: „gyakorolni szeretnénk tanult mesterségüket, mégiscsak színészek lennénk.” Tehát, hogy ez legyen egy színészközpontú előadás. Én erre azt mondtam, csináljunk Csehovot.

Csehovval lehet visszatérni az alapokhoz?

Forgács Péter Csehov szünet nélkül mozgatja az alakjait, a színész érzelmi hullámvasúton száguld, és ez meggyötri, de ha jól csinálják, fel is szabadítja. És azért Csehov és Csehovtól azért a Három nővér, mert egyrészt nagyon szeretem a Három nővért, másrészt − sokszoros áttétellel ugyan −, de a darab reflektál a HOPPartra is.

A Három nővér talán a legtöbbet játszott Csehov-darab, számtalan feldolgozással, rendkívül túlterhelt hagyománnyal. Mi a fenét akar ezzel egy független társulat? Azt akarja, hogy kortárs darabként szólaljon meg, hogy a társulat saját történetévé váljon. Csak a nyers szövegre támaszkodunk. Kosztolányi fordítása nem a legpontosabb ugyan, de magyarul a legszebb. Számomra a leggazdagabban és ezért mégis a leghűebben adja vissza, amiről szó van.

Miről van szó?

Van egy kerek világ, ami egyben van, működik, stabil és értékekkel teli kapaszkodókat ad az élethez. Ez a világ egyszer csak elkezd erodálódni, szétcsúszni, és a történet végére szét is csúszik. Ezek az emberek, akik nagyrészt együtt, egy házban élték le az életüket, szanaszét mennek.

Ha kicsit hunyorítva nézzük a történetet, emlékeztet a magyar színházi világra, amiről vannak emlékeink, hogy valaha működött, stabil volt és értékekkel teli kapaszkodókat adott az élethez. Viszont évtizedek óta éljük, ahogyan ez csúszik szét, és ahogyan magányosodunk. Ez az előadásban nem jelenik meg, semmi nem reflektál a kortárs színházi világra, ezt csak mi tudjuk, a próbákon én sokat kapaszkodok ebbe.

Mit értesz az alapokhoz való visszatérésen?

Az, hogy valakinek énekes és hangszeres tudása van, gazdagítja a mesterségét. Most azt akartam, azt akartuk, hogy ne a zenén, ne egy különleges formán, vagy az anyag váratlanságán legyen a hangsúly.

A próbákon az látszik, hogy egy majdnem üres térben, mindössze egy zongora és néhány zongoraszék körül (díszlet: Füzér Anni) a színészek ülnek, állnak, közlekednek. Nincs semmi más, csak tizenhárom ember egy szikár térben. Az van, amit ők megcsinálnak magukból. Szinte munkavilágításban, ahol nincs takarás, elbújás, nincs színházi titok, ahol tisztán látod, hogy mi van egy emberrel.

Három nővér - próbafotó (Marjai Virág és Simkó Katalin)

► A három nővérben ezt a szétesett világot tulajdonképpen meg sem próbálják összerakni.

Miért, az életben megpróbáljuk?

Önkritika ez a színházi szakmáról? Senki nem indul el Moszkvába, senki nem tesz azért, hogy helyrehozzuk, amit visszasírunk?

A darabban a nővérek bátyja elkezd szerencsejátékozni, inni, szép lassan elkölti a házat, eladósodnak. Ez ellen sem tesznek semmit, látják, regisztrálják, fáj nekik. Ezt a helyzetet mi is ismerjük. És mi sem tudjuk megakadályozni. A saját maga boldogságát azonban valahogy mindenki próbálja megszerezni − a darabban is. Valóban van egy ilyen olvasata a Három nővérnek, hogy ezek egész egyszerűen élhetetlenek.

De szerintetek...

Annyira azok, amennyire például én is az vagyok. Ne bélyegezzünk meg senkit, de ha körülnézel, hát mindannyian élhetetlenek vagyunk! Kihúzzák alólad a házad, ahol leélted az életedet, a színházad, a társulatod, amit felépítettél, ahol dolgoztál. És mit teszel? Szakmai felkészültséged, tudásod, hited szerint még keményebben tolod, amihez értesz, függetlenül vagy nem függetlenül. Hogy ettől jobb lesz-e a világ, nem tudom, de csináljuk, mert ebben hiszünk.

Végzős osztályod van a színművészetin; milyen érzés ezt mondani nekik, hogy ugyan folyamatosan kihúzzák alóluk a házat, azért még építeni kell?

Rossz. Két-három évig abban a kis teremben elzárva, ahol dolgozunk, szélvédett helyzetben vannak. Védve vannak, de kell beszélni a jövőről. Fanatizálni őket valamire, tudva, hogy bizonytalan a sorsuk. Ugyanakkor érdemes abban is hinni, hogy az igazi tehetségek végül odafúrják magukat, ahol van egy kis levegő, ahol tudnak dolgozni.

Három nővér - próbafotó

Ez ugyanaz a kérdés, mint hogy érdemes-e „erre a világra” gyereket szülni. De hát nincs más világ, nem tudsz kétszáz évvel ezelőttre vagy kétszázzal későbbre szülni. Annyit tudsz tenni, hogy megadsz neki mindent, ami tőled telik. Igenis kell, hogy legyenek gyerekek, kell házakat építeni, kell fákat ültetni és színháznak is lennie kell.

Az egyetem olyan, mint a katonai kiképzés: az első egy-két évben nem látsz ki belőle, annyira sok, annyira beterít. De kell ez a sok: mint amikor beleugrasz valamibe, és abban nyakig elmerülsz. Ez a sok egy darabig teher, fullaszt, de aztán átlendül valami minőségibe. Amit rájuk rak az iskola, az később felvértezi őket. Ezzel győzködöm magam legalábbis.

Olyan jó látni a végén, hogy kijön egy ember − aki persze még egy csomó dolgot nem tud −, de meg tud állni a lábán, és nem veszik el. Mint amikor a gyereket először leküldöd egyedül a boltba, és amikor utánalesel titokban, látod, hogy megcsinálja. Állati boldogság.

A HOPPart jó példa erre, hiszen ők is megcsinálták magukat, kollektíve helyet „fúrtak”maguknak a szakmában.

Őrült rokonszenves. Én nem dolgoztam eddig függetlenekkel, ez az első kirándulásom ebben a szférában. Így, a próbafolyamat végén elkezdtem valamit megérezni ennek a szabadságából. Semmilyen elvárásnak nem kell megfelelni, de ettől a tét is nagyobb.

Azt kell csinálnom, amit gondolok, amiben hiszek, de ha ez mégsem sikerül, akkor minden felelősség az enyém, és a miénk. Hiszen minden szabad volt, mi választottuk a helyszínt, a MU Színházat, mi választottunk mindent. Van ebben valami jó értelemben vett kiszolgáltatottság: bármint markolhatsz, de nagyon tudnod kell, hogy mit és miért markolsz.

Kapcsolódó

HOPPart – Három nővér a Mu Színházban

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr437993411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.