7óra7

ÉNEKELÜNK – jótékonysági koncert az Ódryn

ÉNEKELÜNK – jótékonysági koncert az Ódryn

2015. 02. 04. | 7óra7

Bagó Gizella egyetemi tanár vezetésével már javában zajlanak a szombati, február 7-i jótékonysági koncert próbái. A koncerten a leghíresebb szerzők és énekesek, többek között Jacques Brel, Gilbert Becaud, Charles Aznavour, Kurt Weill és Leonard Bernstein dalai csendülnek fel. A szereplők saját Ódry színpados múltjukat is megidézik. A délután 3 órakor kezdődő zenés rendezvényen szólóban és duettben is fellép az egyetem tizenhárom jelenlegi hallgatója, s mellettük színpadra lépnek a volt hallgatók is, összesen tizenkilencen. A jelenlegi és volt hallgatók közös koncertjét rendszeresen megrendezik, azonban a idén lesznek jelen legtöbben Bagó Gizella énekmester volt növendékei közül.

A koncerten tiszteletdíj nélkül vesznek részt a közreműködők, ezzel segítve a Színház- és Filmművészeti Egyetem Ódry Színpadát. Aki az alap jegyáron kívül is támogatná az egyetem gyakorló színpadát, támogatói belépőt is válthat. A dalest előzenekara ez Ed Is On: Tasnádi Bence, a Katona József Színház fiatal művészének zenekara.

A koncert jelenlegi színművész hallgatói közül fellép a II. évesek közül Léstyán Attila, Szántó Balázs és Vizi Dávid; a III. évfolyamból Ember Márk, Gyöngyösi Zoltán, Medveczky Balázs, Olasz Renátó és Osváth Judit. Patkós Márton, Pálya Pompónia és Szabó Sebestyén a IV. éveseket; ifj. Vidnyánszky Attila és Zoltán Áron pedig az V. évfolyamot képviseli.

A korábban végzett növendékek közül Adorjáni Bálint, Ágoston Péter, Bakos - Kiss Gábor, Ficza István, Fullajtár Andrea, Für Anikó, Homonnay Zsolt, Huzella Júlia, Jordán Adél, Mészáros Máté, Nagy Dániel Viktor, Nagy Ervin, Pápai Erika, Polyák Lilla, Rétfalvi Tamás, Szőcs Artur Tasnádi Bence és Tompos Kátya lesz hallható és látható.

A műsort a hallgatók énekmestere Bagó Gizella, egyetemi tanár vezeti. Közreműködik a Studio 11 Ensemble.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr617993417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.