7óra7

Báb- és táncszínház is vendégeskedik Szatmárnémetiben

Báb- és táncszínház is vendégeskedik Szatmárnémetiben

2015. 02. 10. | 7óra7

Csomótündér

Gimesi Dóra tavaly megjelent Csomótündér című kötetéből Fekete Ádám dramaturg és Bereczki Csilla rendező munkája során született meg a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház (gyerek)előadása, amelyet a bánsági színházi műhely erdélyi turnéja során 2015. február 12-én, délelőtt 10 és 11:30 órától láthat a szatmári közönség.

Az alkotók elmondása szerint az előadás olyan emberi, társadalmi és párkapcsolati témákat helyez előtérbe, amelyek közvetve vagy közvetlenül a gyerekek életére is komoly hatással vannak. A Csomótündér összetett színházi nyelven szól gyerekekhez és felnőttekhez egyaránt, a báb és a drámai színház eszközeivel élve. Az előadás rendezője Bereczki Csilla és látványtervezője Miareczky Edit több éve, összeszokott csapatként dolgoznak együtt, olyan előadások létrehozásában, amelyek jóval túlmutatnak a bábszínház ismert formáin és világán.

Csomótündér

A Csomótündér fenlőtt(es) mese anyukákról és apukákról, családról, vitákról és válásról. Gyerekszemmel, gyereknyelven, de nem csak gyerekeknek.

Az előadásra a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának kistermében kerül sor.

A világcirkusz

Az előadás alapja Nagy Dániel Cirkusz című kisregénye, amelyet Bodolay Géza Jászai Mari-díjas színházi rendező, egyetemi oktató dramatizált. Az előadás rendező-koreográfusa Juronics Tamás Kossuth-díjas táncművész és koreográfus, színházi rendező, a Szegedi Kortárs Balett művészeti igazgatója, díszlet- és jelmeztervezője Bianca Imelda Jeremias, világítástervezője Stadler Ferenc, rendezőasszisztense Szőke Zsolt.

A főbb szerepekben Dobos Imre, Dimény Levente, Csatlós Lóránt, ifj. Kovács Levente, Tasnádi-Sáhy Noémi, Hunyadi István, Kiss Csaba, Kocsis Gyula, Szabó Eduárd és Szotyori József látható. A produkciót a Szigligeti Társulat és a Nagyvárad Táncegyüttes közösen készítette el és adja elő.

A világcirkusz

Az előadás a Harag György Társulat és a Szigligeti Színház között tavaly megkezdett bérletcsere-megállapodás folytán érkezik Szatmárnémetibe. A két társulat közötti megegyezés értelmében vendégszerepelt 2015. február 7-én, szombaton este a szatmárnémeti színházi műhely Koldusopera című produkciójával a Körös-parti színházban. A Nagyváradon is nagy sikerrel játszott előadást a Kossuth- és Jászai-díjas rendező Babarczy László vitte színre 2014 őszén.

A táncelőadás 2015. február 13-án, pénteken, este 7 órától látható a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr587993361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.