7óra7

Csak ülünk a (köz)helyünkön…
7óra7: (9/10)
Közösség: (8/10)

Csak ülünk a (köz)helyünkön…

2015. 02. 11. | DicsukD

Abigail bulija - Ónodi Eszter, Jordán Adél és Ötvös András

Az említett nappali (díszlet: Khell Zsolt) tipikus, sőt sablonos mintája egy középosztálybeli lakásnak: elegáns ülőgarnitúra, modern, értékesnek tűnő használati tárgyak, illetve valódi ízlés nélküli dísztárgyak összevisszasága – mint egy statikus kirakat. Nagyjából mint tulajdonosai élete. Ide invitálta vendégeit Beverly, mégpedig annak apropóján, hogy szomszédja, az elvált Suzy lánya, Abigail házibulit tart, így anyja pár órára nemkívánatos személlyé vált otthon. Ezt kihasználva hívta meg Beverly a nemrég az utcába költözött házaspárt, Angie-t és Tonyt, hogy végre kicsit jobban megismerkedjenek. A „vendégsereg” ötödik tagja, Laurence ugyan nem vendég – ő Beverly férje, ám mégis körülbelül annyira érzi magát otthon, mintha az lenne.

Az előadás során, mint már írtam, nem történik semmi. Hogy is történne, amikor öt visszafogott, középosztálybeli karaktert eresztünk össze, akik csak magukkal vannak elfoglalva, mindegyiküknek megvan a maga feloldhatatlan baja, akik nem szegények, nem szenvednek hiányt semmiben. Nincs miért küzdeniük, nincs mit várniuk. Ráadásul nincs is különösebben közös pont bennük. Marad tehát a felszínesség és a semmitmondás. Az Abigail bulija szövege és cselekménye a lehető legközhelyesebb – azonban apránként mi magunk is rájövünk, hogy voltaképpen ez az előadás lényege.

Az előadás központi alakja tehát a Rezes Judit által megformált háziasszony, a tökéletes frizurával, elegánsnak szánt, ám közönséges ruhában megjelenő Beverly. Ha ő nem tartaná erőltetetten egyben a társaságot – már amennyire ezt egyben lehet ideig-óráig tartani –, a „buli” körülbelül fél óra alatt csendkirállyá fajulna. Rezes Judit azonban beszéltet, kérdez és főleg beszél. Vagy teljesen hétköznapi témákról (ingatlanárak, időjárás, rúzsárnyalatok, könnyűzene) fecseg percekig, vagy vendégei életébe mászik bele olyan tapintatlanul, hogy legszívesebben már mi fordítanánk el a fejünket. Feszengünk helyettük is. A karakter célja persze éppen ez – Rezes Judit pedig tökéletesen kidolgozott játékával sikeresen éri el azt a hatást, amit kell. A felszínen egyben tart, egyébként csak közhelyek és tapintatlanságok keveréke dől belőle.

Abigail bulija - Rezes Judit és Kocsis Gergely

Egyébiránt egyik karakter sem különösebben életszerű, de mégis biztosan mindenkinek vannak olyan ismerősei, akik többé-kevésbé ráhúzhatóak ezekre a sablonokra. Ha nincs, akkor ideje elgondolkodnunk, hogy esetleg mi magunk vagyunk azok. A viccet félretéve, Kocsis Gergely Laurence szerepében precízen hozza az enervált, családi élet híján a munkájának élő ingatlanügynököt, Jordán Adél a tavalyi Fényevők után ismét remekel a szánalomra méltóan egyszerű nő, Angie alakjában (szerepe szerint ezúttal azonban sajnálat helyett irritáló hatást kell kiváltania – és ki is váltja), Ötvös András egydimenziós Tonyja talán kicsit túlzóan primitív, ugyanakkor arcjátéka többet mond, mintha sokat beszélne.

Ónodi Eszter Suzyja ironikusan túlmaszkírozott, besavanyodott kvázivénlány. Az egyszerre nevetséges és sajnálatra méltó végeredmény azonban (jelmez: Szakács Györgyi) a színésznő játékának is az érdeme, ugyanis nem csak feltölti történettel és élettel ezt az amúgy élettelennek és szürke egérnek ható karaktert, de amolyan édes-bús módon mosolyogni és kuncogni is tudunk rajta. Pedig igazából nem annyira vicces az, hogy a szánakozásból feltett kérdésekre próbál normálisan, emberien válaszolni, és az sem, hogy csak a többiek (elsősorban Beverly) nyomásának engedve fogyaszt egyáltalán alkoholt, és még sorolhatnám – mindenesetre az előadásnak tényleg szüksége van arra az esendőségre, amit biztosít. Hiszen bár szájába adják a szavakat, nem véletlenül érezhetjük úgy, hogy személyiségét ő tartotta meg leginkább.

Abigail bulija - Jordán Adél és Ötvös András

Mondhatjuk, hogy ez az előadás a harmincas-negyvenes korosztály elhibázott életét, semmiben lebegését és az önmegvalósításuk kilátástalanságát mutatja be – ebben az esetben egy korrekt kórképet látunk. Ha azonban úgy vesszük, hogy ez a történet nélküli párbeszédfolyam az egymásra figyelés, az empátia és az önmagunktól elvonatkoztatás teljes hiányának kissé görbe tükre, akkor az Abigail bulija már csak reflektivitása miatt is fontos színházi mű.

Ascher Tamás ezúttal nem csak együtt dolgozik a színészeivel, de jórészt rájuk is épít. Egy ilyen darab esetében ez a lehető legjobb út, amit választhatott, a Katona társulatának öt kiváló színésze pedig teljes mértékben partner ebben. Az azonban, hogy az Abigail bulija nem csak egy remek előadás, hanem egy érvényes és elgondolkodtató színházi élmény, sajnos leginkább önmagunknak, és a környezetünkhöz való hozzáállásunknak köszönhető.

(2015. január 27.)

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr768001317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.