7óra7

Bányaváros lázadása
7óra7: (8/10)
Közösség: (0/10)

Bányaváros lázadása

2015. 02. 14. | TörökÁkos

A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ játéka nem a gyerekeknek, hanem velük együtt mesél. Ez akkora közhely, hogy muszáj azonnal hozzátenni, hogy itt és most TÉNYLEG! A hagyományos komplex színházi nevelési előadásoktól (TIE) eltérően, maga a történet is aszerint csavarodik, ahogyan azt a benne résztvevők alakítják. A kilenc-tízéves diákok számára felkínált szerep egy nyolcadikos iskolai osztályé, akik Tükörváros öt éve meghalt uralkodója halálának évfordulójára egy színházi előadással készülnek. A darab egy részét már néhány osztálytársuk elkészítette, a játék szerint most ezt az ötletet kellene velük együtt továbbgondolni.

Tükörváros - Bagaméry Orsolya, Lipták Ildikó, Árvai Péter és Jobbágy Kata

A színdarabból kiderül, hogy régebben, Daledon király uralkodása idején, a város még a bölcsesség és a boldogság birodalma volt, mígnem leghűségesebb barátja meg nem ölte őt, és el nem lopta tőle a Napkövet. A résztvevő gyerekek attól a kérdéstől, hogy milyen lehet az a kő, ami jólétet ad, nagyon hamar jutnak el addig, hogy mi a jólét egy városállam számára. Ahogy a könnyedebbnek tűnő kérdés után, hogy miből is eredhet a Tükörváros név, arra a sokkal súlyosabbra is egyre vehemensebb válaszokat fogalmaznak meg, hogyan lehetséges, hogy valaki megölje a legjobb barátját. Eközben Kárpáti István rendezése – egy szellemes, ámde vészjósló bábos játék és a legkülönfélébb, akciófilmes halálnemek bizarr katalógusa mellett - kiváló ritmusérzékkel szörfözik a komorabb mélység rövid csendjei és a feloldó humor vigassága között.

A játékban szereplő színész-drámatanárok folyamatosan adják és veszik a labdát – egymásnak és a velük játszóknak: van, hogy mesélnek, van, amikor játszanak, és van, amikor kérdeznek. És teszik ezt érzékelhető döccenések nélkül. Az általuk hozott karakterek – idő és tér híján - nem válnak színpadi távolságból is érzékelhető személyiséggé, ám erre ebben a testközeli helyzetben nincs is szükség. Lipták Ildikó laza osztálytársként és aggódó anyaként is hiánytalanul meggyőző, miközben az egyre bátorodó gyerekek mellett is rezzenéstelenül a szerepében marad. Nyári Arnold aggályoskodóbb osztálytárs-alakítása és testőr-játéka ehhez képest kicsit visszafogottabb. Árvai Péter egy különutas (bányamunka helyett kivételezett helyzetbe kerülő) diáktársat tesz hozzá a képlethez, Jobbágy Kata pedig egy ezen tettlegességig felháborodó barátot. Az igazi játék azonban nem az előadásbeli színdarab, merthogy azon voltaképpen alig alakítanak bármit is, és végül be sem mutatják.

Tükörváros - Lipták Ildikó

A közösséget sorra próbálja meg a belső aggodalom, hogy nem vezet jóra ez a színházasdi, a szülői féltés és a protekcióval kedvezményezett társ körüli vita. Mind olyan helyzetek, ahol nem kell döntést hozniuk a gyerekeknek, de az egyéni állásfoglalás egyre inkább kikívánkozik belőlük. És egyszer csak eljön az a pillanat, amikor az eddig csak óvatoskodó megjegyzésekben szóvá tett hatalom ténylegesen megjelenik. Bagaméry Orsolya uralkodónője a maga hideg szenvtelenségével, határozott, parancsuralmi stílusával nem csak a térdeket, de elsőre az állásfoglalásokat is megrogyasztja. Ha nem is tetézi ezt, mert ezt a jó színészi munkával megtartott fenséget nem igen lehet, csatlakozik hozzá Nyári Arnold hasonlóan domináns főtanácsosa. Amint egyre világosabbá válik, hogy a Napkő mindvégig az uralkodónőnél volt, vagyis az öt éve dúló bányamunka nem sokkal több hatalmi perheccnél, a helyzet elkezd puskaporossá válni.

Ahogy a Város főteréről a Bányába, onnan a Tanácsterembe özönlenek a gyerekek, majd ismét vissza, egymás szavába és egyszerre és innen-onnan mondják a magukét, megindulnak, majd mégsem, és kezd kezelhetetlennek tűnni az egész, hirtelen két dolgot is megértek. Az egyik, hogy az a nézőpont, ahol az osztályfőnök és én vagyunk, a játék számára egy idő után egyszerűen nem létezik. Megszűnik a néznivaló színház és tennivaló színházzá változik.

Tükörváros - Jobbágy Kata, Bagaméry Orsolya és Árvai Péter

A másik ráébredésem, hogy ami innen helyenként káosznak érződik, az egyszerűen csak azt jelenti, hogy a játszókat ebben a játékban nem terelik, sokkal inkább követik. A gyerekek hozzák a döntéseket, a színészek és a színész-drámatanárok utánamennek az ötleteknek. Vajon feladjuk-e a bányába menekülő, renitens osztálytársunkat a királynőnk jóindulatáért? A felettünk lévő hatalom biztonságát vagy a változás bizonytalanságát akarom inkább? Valódi kérdésekre valódi válaszok születnek, és ezek a válaszok viszik a Tanácsteremből a Palota előtti főtérre Tükörváros nyolcadikosait.

Az előadás végén a gyerekek vészjóslóan gyűlnek a hazugságon kapott királynő köré, a trónfosztás megtörténik, a Napkő a főtanácsos kezébe kerül, aki jelzi, hogy ő szíves örömmel gondját viseli a csodálatos talizmánnak, és akár a városállamnak is. Csak egy új hatalmasság született most vagy valami más is? - ezzel a közösen kiizzadt és saját bőrön megtapasztalt kérdéssel zárul a játék. Hiába is próbálnám ezután azzal a saját kérdéssel zárni az írást, hogy mindez vajon színház-e, és ha az, akkor vajon elég jó színház-e. Hiszik, nem hiszik - lényegtelen.

(2015. január 13.)

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr638001325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.