7óra7

„Tele van naivitással, szerelemmel, erotikával”

„Tele van naivitással, szerelemmel, erotikával”

2015. 02. 25. | 7óra7

A Bartók Béla Konzervatórium és a Zeneakadémia hallgatóiból alakult zenekar, a Jazz and More kórus, valamint Hegedűs D. Géza és Marton László végzős színész osztálya közösen hozta létre a Karnyóné musicalt. Csapó Attilával beszélgettünk a produkcióról.

Honnan jött a nagyszabású előadás ötlete?

Kovács Adrián alkalmazott zeneszerzést tanul az Akadémián, másodikban az osztályuk bejárt a mesterség óráinkra, mikor a Mesél a bécsi erdővel foglalkoztunk. A feladatuk az volt, hogy használják fel a jeleneteinket és írjanak hozzá zenét. Itt ismerkedtünk meg és szerettük meg egymást. Nem tűntek el az életünkből, és Ada megtisztelt azzal, hogy bár nem vagyunk zenés-színész osztály, mégis velünk szerette volna bemutatni a diplomamunkáját: a Karnyónét. Kendrey Beatrix írta hozzá a dalszövegeket és ő húzta meg a darabot, vele is nagyon szerettünk dolgozni.

Rajna Martin, a karmester szintén az Akadémia fiatal növendéke, Adriánnal együtt válogatták össze a fiatal zenészeket, akik pusztán szeretetből vállalták el a feladatot, ahogy a kórus is. Nem győzök ezen csodálkozni és eléggé hálás lenni, hisz minden stábtag képviseli azt az értékrendet , amiben én és páran az osztályomból hiszünk, hogy színházat nulla forintból is lehet csinálni, persze sok türelemmel, áldozattal és szeretettel. Adriánt mindannyian szeretjük, ő az összekötő elem ahhoz, hogy ez a sok fiatalember találkozhatott és létrehozhatott valami különlegeset. Azt, hogy miért ihlette meg Csokonai műve, Adriántól kérdezd. (nevet)

 

Karnyóné

Az egyetemen voltak zenés-mesterség óráitok, de alapvetően prózais osztály vagytok. Nagyon jók voltak ezek az órák és kedvet kaptatok a zenés-színházhoz?

Minden színház zenés színház. Sokan sajnos azt gondolhatják, hogy a zenés műfaj sikeréhez elég a jó hang és a mozgáskultúra, ami persze, jó, ha van (nevet), pedig alapvetően a legfontosabb itt is az, hogy tudjon az ember jelen-értékűen és nyitottan játszani.

Sokszor mondják tanárok, és tapasztaljuk mi is, hogy Shakespeare-t játszani pont azért nehéz, mert nem szabad eltérni a szövegtől, hisz az a színész kottája. De mint egy zenésznek, meg kell szólaltatni azt különböző technikákkal. Játékosan kell gondolkodni és a lelkünkkel is olyan intenzíven bánni, mint az elménkkel.

Zenés-mesterség tanárunk volt Méhes László, Kocsis Gergő, Novák Eszter, Selmeczy György is. Sokat tanultunk tőlük és egymástól is. Sok mulatságos pillanat volt. De nem csak ezen az órán lehet tanulni a zenéről, hanem mozgás órán és színész- mesterség órán is. Marton László nagyon ízléses ember, szerette, ha zeneileg is gondolkozunk egy prózai jeleneten belül, akár csak annyira hogy milyen zenét választunk, és az mikor milyen hangerővel szól. Mellesleg fantasztikus énektanárokat is kaptunk, az enyém Kármán Emese volt.

Milyen volt, hogy az egyik osztálytársatok, ifj. Vidnyánszky Attila rendez benneteket?

Attila korábban is sokat segített az osztálynak külső szemként a vizsgákban és az előadásokban. Sok munkát és ötletet köszönhetünk neki. Jó szándék van benne, és sok segíteni akarás. Ettől függetlenül azért nehéz volt az elején bízni egy kollégában, aki kívülről lát, főleg, ha az a legjobb barátod. Hiszen előtte ahhoz szoktunk , hogy a színpadon állva, partnerként, együtt csinálunk színházat. Jött a munkába valami plusz ezzel, hogy csinálhatjuk úgy is, hogy ő rendezi, mi pedig játsszuk. Édes volt, a Karnyóné bemutató előtt jobban izgult, mint mi.

Színészként Attila nagy energiákat mozgat meg, remek ritmusérzékkel, gyorsan dolgozik. Rendezőként is ilyen? Vagy inkább lassúbb, sokat elemző?

Karnyóné

Sokat beszéltünk az anyagról a próbák alatt, a fontos az volt, hogy tisztán és pontosan megcsináljuk azt, amit a szerző megírt. Attila létrehozta és megvalósította azt a tiszta koncepciót, amiben pezseg az előadás. A színpadon ül kilenc színész, akik hol be-, hol kiszállnak a játékból. Atlétafelső, fekete nadrág és tornacipő a jelmezük, de minden karakternek van valami pici plusz kiegészítője. A díszlet a hátuk mögött a zenekar.

Az Ati szervezte, harcolt az előadásért, hogy tovább játszhassuk az egyetemen. Fiatalként nagy érdeme , hogy nem akarta bebizonyítani azt, hogy ő ennél sokkal komplexebb dolgot is alkothatott volna. Hitt a mű tisztaságában. Abban, hogy erős az anyag önmagában.

Valóban vehemensen dolgozik színészként és hasonlóan rendezőként is. Ez jó, sok energiát ad az első pillanattól kezdve. Talán azért, mert kevesen tudnak azon a fokon égni, mint ő, és ez zavarja. Rajtunk gyakorolt az évek alatt rendezni, és szerintem színészként is rettenetesen tanulságos neki ez, tapasztalatot gyűjt. Megélte azt, mikor egy barátja (én), akinek segíteni akar, azt mondja neki: „Nem állok a székre, csak azért mert kéred…” „Miért?” „Mert nekem az nem áll jól”. (nevet) Sokszor elhangzik Attilától egy mondat: „Bízz bennem! ” Azt hiszem, hogy mi már bízunk. Ő nem az a fajta ember, aki ezzel visszaélne.

Mi az, ami a Karnyónéban aktuális lehet ma? Mi az, amit Neked jelent az előadás?

Aktuálisan kell megrendezni és játszani is, de hogy reflektál helyzetekre a mából, az azáltal lesz természetes, hogy a ma emberei csinálják, és azoknak szól, akik ma élnek. Nem kell beleerőszakolni semmiféle modern dolgot, hisz az anyag még ma is nagyon élő és igaz. Népszerű lehet, hisz tele van naivitással, szerelemmel, erotikával, divattal, csalással, csalódással, nevetéssel és sírással, benne van minden, ami kell. A mi esetünkben még ott a folyamatosan pulzáló zene és a sokszor felcsendülő dalok. Sokat jelent nekem az előadás, mert szeretek énekelni, és nagy érzelmekkel hitelesen játszani, jó értelemben véve soknak lenni.

Karnyóné

Mi volt a legnagyobb kihívás a szerepben? Mit szerettél a legjobban próbálni?

Először azt gondoltam, hogy Lipitlotty, akit játszok, rettenetesen naiv és önimádó. A próbák alatt persze ez nem változott, de kiegészült azzal, hogy az a fajta ember, aki a szépségét és szerethetőségét felhasználva bármit elérhet és bárkin átgázolhat. És valóban szerethető karakter, hisz számára a saját boldogsága az első, és ezért bármire képes. Mikor azt hiszi, hogy megnyerte a lottót, befejezi a színjátékot, amit Karnyónéval (egyébként gyönyörűen) játszott, az új élet reményében megalázza és szakít vele. Új arcát mutatja meg, az eddigi naiv, szerencsemániás gavallér egy kegyetlen és sok sebet magában hordozó ravasz ember arcát is láttatja. Ez a kettősség rettenetesen izgató a figurában, azért szeretem csinálni, mert nem lehet egy az egyben játszani. Hasonlít rám, vagy én őrá. A próbák szünetében vagy a büfében a szeretet színházáról beszélek, közben túl sok olyan ember van, akit nem tudok szeretni. Sokszor tehetségesebbnek mutatom magam, mint amennyire valójában vagyok. Nem beszámítható és veszélyes ember vagyok (nevet), illetve a figura ilyen. Ez a kihívás a szerepben.

Hogy jött az ötlet, hogy ezzel az előadással nyílik meg az egyre sokszínűbb miskolci SZEM Fesztivál?

Kiss Csaba látta a Zeneakadémián májusban az előadást. Ismeri az osztályt, feltételezem, hogy kedvel is minket. Tanított is, és több embert hívott Miskolcra a színházhoz, gyakorlatra. Így történhetett ez a meghívás.

Hodászi Ádám

Kapcsolódó

A színházi jövőbe látó 3. SZEM

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr307993435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.