7óra7

Nyílt nap a 150 éves Színművészetin

Nyílt nap a 150 éves Színművészetin

2015. 02. 26. | 7óra7

Az SZFE150 elnevezésű emlékév célja, hogy hangsúlyozza az egyetem szakmai megbecsülését és a művészeti élethez való erős kötődését.

Az ünnepi emlékév részeként az egyetem először nyílik meg a nyilvánosság előtt, és interaktív programokkal, eddig nem látott előadással, nyitott órákkal és beszélgetésekkel várják a látogatókat.

Szombaton bemutatkoznak a színművész és a bábszínész hallgatók, a színházi dramaturgok, a látványtervezők, a televíziós műsorkészítők és a 6x6 elnevezésű filmes évfolyam is.

A látogatók betekinthetnek különböző beszédvizsgákba és improvizációs gyakorlatokba, részt vehetnek forgatás előkészítésen, megnézhetik, hogyan zajlik a felvételi előkészítő, beállhatnak a kamera mögé egy tévéjáték-forgatáson, részt vehetnek színházi próbán, lehetnek tévés műsorvezetők, de előadásokat és beszélgetéseket is látogathatnak. Lesznek csak erre az alkalomra összeálló produkciók, és első alkalommal külsősök számára is megtekinthetők lesznek az egyetemen rendszeresen futó órák, programok is.

Ódry Színpad (Színház- és Filmművészeti Egyetem)

A nap házigazdái az egyetem neves oktatói a színház, a film, a látvány és a tánc területekről: Bagossy László, Novák Eszter, Zsámbéki Gábor, Meczner János, Marton László, Hegedűs D. Géza, Almási Tamás, Szász János, Rajk László, Lőrincz Kati.

A programok reggeltől estig folyamatosan zajlanak az egyetem Vas utcai, Rákóczi úti és Szentkirály utcai tantermeiben. Előzetes regisztráció nem szükséges.

*Részletes program:*

09:00-10:30: Lőrinc Kati: Balett – koordináció - koordináták (tornaterem)
09:00-16:00: A III. éves bábrendező osztály nyílt próbái (Padlás)
10:00-11:00: Szász János: Haiku forgatás előkészítés (Szentkirályi külső)
10:00-12:00: Athéni Timon nyílt próba (Ódry színpad)
10:00-12:00: Almási Tamás: Etikai kérdések a dokumentumfilmben (Szentkirályi Radványi terem)
10.00-13:00: Még szerencse, hogy a kamera nem tud mesélni…. (Szentkirályi műterem)
10:00-11:00: Meczner János: Bábjelenetek az elmúlt két év gyakorlataiból (Padlás)
11:00-12:00: Várady Zsuzsa: Improvizációs gyakorlatok (Hevesi terem)
11:00-12:00: Szász János: Haiku forgatás (Szentkirályi külső)
11:00-12:30: Zsámbéki Gábor: Budapesti rögtönzés (36. terem)
11:00-13:30: Nagy Norbert: Mozgás óra - fizikai színház (tornaterem)
12:00-13:00: Novák Eszter: Dzsajadéva: Gíta Góvinda - művészi beszéd vizsga (Nádasdy terem)
12:00-13:00: Szász János: Haiku forgatás vágás (Szentkirályi külső)
12:30-14:00: Rajk László: Tervprezentáció (Szentkirályi Radványi terem)
13:00-14:00: Bagossy László – Pelsőczy Réka: Beszélgetés a negyedéves színművészosztály elmúlt négy évéről (I. zenés színész osztályterem)
13:30-14:30: Novák Eszter: Dzsajadéva: Gíta Góvinda - művészi beszéd vizsga (Nádasdy terem)
13:00-15:00: Kárpáti Péter: Transzformer - felolvasószínház (36. terem)
13:00-17:30: Füri Kati: Híres magyar filmplakátok másolása (Szentkirályi zeneterem)
14:00-15:00: Meczner János: Bábjelenetek az elmúlt két év gyakorlataiból (Padlás)
14:00-17:00: Zilahy Tamás:… És mégis mozog - tévéjáték forgatás (Szentkirályi műterem)
14:30-15:00: Brémai muzsikusok előadás – nyilvános beéneklés (Ódry színpad)
14:30-15:30: Hol vannak a régi csókos pesti éjszakák? - zenés vizsga (Hevesi terem)
14:30-17:30: Novák Eszter: Színészmesterség óra (osztályterem)
15:00-17:30: Brémai muzsikusok előadás (Ódry színpad)
15:30-19:00: Marton László - Forgács Péter - Hegedűs D. Géza: Felvételi előkészítő színművész szakra (Várkonyi terem)
16:00-17:30: Zsámbéki Gábor: Budapesti rögtönzés (36. terem)
19:00-22:00: Bábszínész hallgatók közös produkciója, kórus, közös népdaléneklés (Ódry színpad)

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr877993247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.