7óra7

Novák marad, Vidovszky érkezik a Kolibribe

Novák marad, Vidovszky érkezik a Kolibribe

2015. 03. 01. | 7óra7

A direktor elsőként köszönetet mondott a társulatnak a támogatásért. “A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Budapest főváros és az ország egyetlen főhivatású gyermek- és ifjúsági repertoárszínháza. Művészi és gazdasági szempontból egyaránt sikeres teátrum. Célom, hogy az eddigi működés színvonalát megőrizzük és - lehetőség szerint – növeljük” – folytatta az igazgató.

Novák János a rendkívüli ülésen

Elmondta, hogy évente átlagosan 50-60 ezer 0-18 éves korú néző látogatja a Kolibri Színházat három játszóhelyen, amelyek egymást kiegészítő, sajátos arculattal rendelkeznek. A Kolibri Színház családi előadásokkal, mesejátékokkal, zenésszínházi produkciókkal, csecsemő- és ifjúsági színházi előadásokkal, a Kolibri Fészek a legkisebbeknek szóló szobaszínházzal illetve a 8-9 éveseknek szóló darabokkal, a Kolibri Pince ifjúsági előadásokkal, irodalmi estekkel várja a nézőket, és mindhárom játszóhelyen tartanak feldolgozó drámafoglalkozásokat. “Fontos, hogy megőrizzük a színházunkra jellemző műfaji változatosságot, hogy közönségünk a jövőben is több színházi műfajjal találkozhasson nálunk a bábszínháztól az élőszínházig, a prózától a verses meséig, a zenés játéktól az operáig, magyar és nemzetközi klasszikusoktól a mai élet konfliktusait témául választó kortárs darabokig” – tette hozzá Novák János.

“Egy dolgon nem sértődhet meg az ember, a változáson. Nekünk is alkalmazkodnunk kell a megváltozott körülményekhez. Mostanában egyre kevesebb állandó társulat tud működni, a színházak úgy próbálnak anyagi szempontból rugalmasságot teremteni, hogy különböző szerződésekkel kötik magukhoz munkatársaikat. Annak érdekében, hogy megőrizzük társulatunkat, növelnünk kell bevételeinket. Valódi előrelépés ezen a téren csak új játszóhelyek kialakításával, nézőtérbővítéssel elképzelhető” – fogalmazott Novák János, aki kitért arra is, hogy a jelenlegi játszóhelyek nézőszámát száz-száz fővel lenne érdemes bővíteni, és időszerűvé vált a leromlott műszaki állapotú Kolibri Pince felújítása.

Novák János a rendkívüli ülésen

Arról is szót ejtett, hogy a színház két 2014-ben befejezett európai uniós együttműködése, a Platform 11+ és a Small Size Big Citizens Platform Shift és Small Size néven újabb négy évre lehetőséget kapott a folytatásra. Ez lehetővé teszi, hogy újabb ifjúsági és csecsemőszínházi előadások szülessenek a teátrumban.

Novák János bejelentette, a Kolibri Színház állandó rendezőt szerződtetett Vidovszky György személyében. “Régóta kötődöm a Kolibrihez, sokféle projektben, a színház nemzetközi együttműködéseiben is részt vettem az utóbbi években, ezért nagy örömmel fogadtam el János felkérését, hogy állandó munkatársként tartozzak a színházhoz. Évente egy előadást fogok rendezni a Kolibriben, nyomon követem, menedzselem a Platform Shift projektet és tanácsadóként dolgozom majd a színház ifjúsági kezdeményezéseiben” – árulta el Vidovszky György.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr757993229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.