7óra7

Bertie Wooster eldobja az agyát a Madáchban

Bertie Wooster eldobja az agyát a Madáchban

2015. 03. 03. | 7óra7

Az Agyeldobás szerzői a Goodale fivérek, akik P. G. Wodehouse, a fanyar, abszurd angol humor nagymestere művei alapján írták meg darabjukat, melyben a főhősökkel mindig történik valami: Bertie, azaz Bertram Wilbeforce Wooster az angol arisztokrácia meglehetősen kétbalkezes példánya. Csakis annak köszönheti, hogy nem csinál tökéletes idiótát magából, hogy van egy inasa, aki mindent tud, mindenkit ismer, elegáns és csak akkor beszél, ha kell…

Nagy SándorA hazai változatban a szerepeket kiváló komikusok formálják meg: Bertie-ként Nagy Sándort, Jeevesként Simon Kornélt és Magyar Attilát, Seppingsként pedig Szerednyey Bélát láthatjuk.

Szente Vajk rendező és Szirtes Tamás, a színház igazgatója azt követően döntöttek az Agyeldobás mellett, hogy megtekintették a már korábban említett londoni változatot, mely mindkettőjükre nagy hatást gyakorolt. Szente Vajk, akinek Wodehouse gyermekkori kedvence, elmondta, hogy elsősorban azért érdekelte ez a darab, mert az író kevés művéből készült eddig színpadi adaptáció. – Emellett van négy remek színészünk, akik az Agyeldobást nagyon magas szinten el tudják majd játszani. Így a mi előadásunk biztos, hogy sok tekintetben különbözni fog az eredetitől, hisz a szellemes alapanyag mellé igyekszünk hozzá tenni a saját „magyar” leleményességünket is.

Az előadás különlegessége az, hogy Jeeves és Seppings karaktere számos különböző alakban jelenik meg. Épp emiatt nagy nyomás nehezedik majd Horesnyi Balázs díszlettervezőre, és Zelenka Nóra jelmeztervezőre is, hisz a folyamatos helyszínváltoztatások és az angol humort kedvelők számára már jól ismert villám-átöltözések nagy kihívást jelenthetnek. Mi mindenesetre kíváncsian várjuk az április 18-án terítékre, azaz színpadra kerülő végeredményt.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr407993213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.