7óra7

Kiss Csabát meneszthetik a miskolci színház éléről

Kiss Csabát meneszthetik a miskolci színház éléről

2015. 03. 18. | 7óra7

Kiss Csaba nyilatkozott az InfoRádiónak, és elmondta, hogy meglepetésként érte dr. Kriza Ákos polgármester közlése, mivel a színház kitűnő eredményeket produkál.

Kiss Csabát 2012. június 1-ével öt évre nevezték ki a Miskolci Nemzeti Színház élére a teátrumot akkor már tizedik éve igazgató Halasi Imre helyére. A pozícióra Koltay Gáborral ketten pályáztak. Miskolc város képviselőtestülete akkor a szakmai bizottság 3:5 arányú ajánlása és a társulat 60:111 arányú szimpátiaszavazása ellenére nevezte ki az új vezetőt. Ez a processzus abban az évben kísértetiesen emlékeztetett arra a jobboldali kultúrpolitikai törekvésére, amely szerint a vidéki színházak élére az úgynevezett népszínházi felfogás képviselői és megvalósítói kerüljenek.

Kiss Csaba

Kiss Csaba azonban nem a könnyed tömegszórakoztatás konzervjével kezdte meg a munkáját, hanem pályázatának megfelelően egy, a helyi városközösségre nyitó, és a társadalmi közegre érzékenyen reagáló színházi modellt kezdett építeni Miskolcon. A régi társulati tagok némelyike helyett új színészeket hívott, frissen végzett vagy végzős egyetemistákat és állandó rendezőket szerződtetett, Művészeti Tanács néven létrehozott egy műhelyt a színházon belül, amelynek a rendezők mellett a színház dramaturgjai, koreográfusa és zenei vezetője voltak a tagjai, és benne egymás munkáiról, valamint a színházzal kapcsolatos egyéb kérdésekről gondolkodtak közösen. Tematikus évadokkal, havonta jelentkező előadói sorozatokkal, közönségtalálkozókkal, drámafoglalkozásokkal, fesztiválokkal nyitotta kijjebb az előző éra konzervatívabb közönségpolitikáját, és ezt a nyitást a nézőszámok emelkedése vissza is igazolta.

Ennek a közéletbe és közgondolkodásba beleálló, szűkebb és tágabb közegére nyitó színházépítésnek egyik kézzelfogható eredménye a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjában való állandó jelenlét: 2013-ban A vágy villamosa (rendezője Kiss Csaba), 2014-ben A tanítónő (rendezője Rusznyák Gábor) és a Woyzeck (rendezője Béres Attila), és idén az Erdély-Tündérkert (rendezője Keszég László) került be az adott év kiemelt előadásai közé.

Erdély-Tündérkert

Már tavaly szeptemberben érzékelhető volt egy repedés ezen a közös gondolkodáson alapuló folyamaton: Kiss Csaba bejelentette, hogy a Művészeti Tanács működése az évad végén, 2015 júniusával megszűnik. Közben ennek két tagja is távozott a színházi társulatból: Béres Attilával az általa rendezett Vitéz Mihály előadás kapcsán Szombathelyen találkoztunk, aki elmondása szerint a Tóték október 4-i bemutatója óta nem járt Miskolcon, Rusznyák Gábor pedig meg nem erősített információnk szerint Kecskeméten lesz főrendező. Az igazgató akkor azt is elmondta az Észak-Magyarországnak adott interjúban, hogy „a régiek mellett Kesselyák Gergely, Lukáts Andor, Zsótér Sándor, Zakariás Zalán, Kulcsár Noémi és mások is” fognak rendezni Miskolcon.

Kiss Csaba szombati megkeresésünkkor még úgy találta, hogy nem érzékelhető az önkormányzat részéről a bizalom csökkenése, és elmondta azt is, hogy folytatódik a két és fél éve elkezdett munka a színházban, amelybe most új rendezők fognak bekapcsolódni, de minderről majd a szerződtetések után lehet érdemben beszélgetni.

Kapcsolódó

„A meglévő forrásokra és a kreativitásra épít” – Kiss Csaba a miskolci színház új igazgatója

Kiss Csaba a Miskolci Nemzeti Színház új ügyvezetője

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr917993121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.