7óra7

Oldani a nyomasztó érzetet

Oldani a nyomasztó érzetet

2015. 03. 18. | 7óra7

Feuer Yvette színész, drámapedagógus Magyarországon és Ausztriában kezdte tanulni és gyakorolni a bohóc művészetet 1996-ban, amit aztán Amerikában tovább mélyített. Öt éve Budapesten alapította meg a Bohócok a Láthatáron Csoportot. Azóta járják a mélyszegénységben élő magyar településeket, hogy a bohóc gyerekelőadásaikkal mosolyt csaljanak a nézők arcára. Most középiskolásoknak készítettek előadást – nem bohócosat.

►A Bohócok a Láthatáron Csoport legújabb bemutatója egy kicsit sem vidám Edward Bond darab. Hogy is van ez?

*Feuer Yvette:* Igen, Bethelnfalvy Ádám, a rendező ezt már nem egyszer szóvá tette. (nevet) Eddig gyerekelőadásokat készítettünk, bohócelőadásokat, mivel a bohóc műfaj szellemiségére és technikájára épülnek. Az Irány Alaszka! címűt, amivel az országot járjuk és piros orral játsszuk, az Űr-Zűrt ami a Thália Színházban megy, piros orr nélkül, de attól még az is bohócelőadás.

Irány Alaszka!

►Honnan jött az ötlet, hogy most eggyel idősebb generációnak készítsetek előadást?

*FY:* Nem is egyel, hanem inkább kettővel idősebb generációnak. Az új előadásunk, az Ablak középiskolásoknak íródott elsősorban, és a felnőtt közönségnek ugyanúgy van mondanivalója. Az jött vissza a nézőktől, hogy nagyon nyomasztó a világa, nagyon kemények a problémák, amikkel szembesít Bond. A feszültségén sokat old az utána következő foglalkozás, aminek során körüljárjuk a fiatalokkal a darab által felvetett problémákat, ami segít nekik feldolgozni az élményt. Nem csak a nyomasztó érzetet viszik magukkal, hanem a gondolataikat, talán személyes reflexióikat a témáról.

►Amikor megalapítottad a Bohócok a Láthatáron Csoportot, már akkor tudtad, hogy idővel minden korosztálynak szeretnétek előadásokat létrehozni?

*FY:* Nagyon menő lennék, ha azt mondanám, hogy ez volt a „grand plan” a fejemben. Először gyerekelőadásokat szerettem volna létrehozni, ez organikusan következett abból a helyzetből és közegből, amiben valójában megalakultunk, ami a kezdeti lendületet megadta nekünk. Elkészült három gyerekelőadásunk és közben gyűlt bennem, hogy jó lenne egy ifjúsági és felnőtt előadást is készíteni. Elkezdtem darabot keresni, és Bethlenfalvy Ádám javaslatára eljutottam Edward Bond-hoz. Ádám nagyon szereti, sokat dolgozott vele, több Bond darabot is rendezett. Nagyon örülök, hogy eljutottam hozzá, mert közel állnak hozzám a problémák, amikről ír. A szülő-gyerek konfliktus, a felnövés nehézségei, mind a szülő, mind a gyerek oldaláról az elengedés, a saját utunk megtalálása, a függés. Az Ablak ezeket veti fel.

ABLAK

►A saját belső igényed találkozott azzal, amit a vidéki turnék során tapasztaltatok?

*FY:* Igen. Az öt év alatt 17.000 láttak minket több mint száz településen. Egyre több helyen alakul ki kapcsolat közösségekkel, (intézmény)vezetőkkel. Gyakran tapasztaljuk a mindennapokat megnyomorító szegénységet, kilátástalanságot. Sokszor hallunk olyan egyéni esetekről, és közösségek több tagjáról is, ahol a perspektíva hiánya szerhasználathoz vezet, vagy ahol ez a veszély fennáll. Ez persze bárhol előfordulhat, és egy polgári, jól nevelt közegben sem megy könnyen a felnövés, ott is meglehetnek, sőt, meg is vannak sokszor a darab által felvetett problémák.

►Az Ablak-ot és utána a feldolgozó foglalkozást is fogjátok vinni a vidéki partnerekhez?

*FY:* Szerencsére nyertünk az EMMI Színházi Nevelési pályázatán. Abból a pénzből egy kétszer négy alkalmas színházi nevelési programot tudunk megvalósítani. Az egyiket a Harsányi János Szakközépiskolában Budapesten, ahová nagyon sok hátrányos helyzetű gyerek jár. A másikat a sajókazai Dr. Ámbédkar Iskolában, amit Derdák Tibor vezet. Ez egy olyan gimnázium, ahol nagyon nehéz sorsú roma fiatalok tanulnak, és érettségit szerezhetnek. Fontos, értékes iskola, nagyon örülök, hogy eljutunk oda. Jövőre szeretnénk még több helyre elvinni az előadást és az erre épülő színházi nevelési programot.

►Hogyan épül fel a négy alkalom?

*FY:* A percre pontos tematikát most fogjuk elkészíteni Bethlenfalvy Ádámmal, az előadás rendezőjével. Azt már tudjuk, hogy az első alkalom egy felkészítő foglalkozás lesz. A második az előadás és utána közvetlenül a feldolgozó foglalkozás. A harmadik alkalommal a darab által felvetett kérdéseket járjuk részletesebben körbe. Ennek a végén kapnak egy feladatot a diákok, hogy készítsenek videót csoportokban, ami érinti, feldolgozza valamelyik problémát, ami a foglalkozáson előkerült. A negyedik alkalom ezek megnézése, megvitatása.

Irány Alaszka! ►Az Ablak nyomasztó, erős drámaiságot hordozó világa, ha abba a közegbe kerül, ahol ez mindennapi valóság, nem szül-e majd olyan indulatokat, ráismeréseket, amiket nehéz kezelni?

*FY:* Az eddigi előadásainknak, amivel jártunk szerte az országban, az volt a funkciója, hogy együtt nevessen a család, adott esetben a cigányok és a nem cigányok. Feszültségoldó, közösséget összekovácsoló előadások voltak. Az Ablak viszont keményen szembesít önmagunkkal. A négy alkalmas foglalkozás azért jó, mert kialakul egy bizalmi viszony köztünk és a gyerekek között. Van idő a problémákat alaposabban körbejárni. Nem fogjuk elvinni a foglalkozásokat traumakeltő irányba. Pszichodrámát is tanultam, úgy érzem, tisztában vagyok vele, hogy egy adott foglalkozás mit tud kezelni és mit nem. Ádám szintén. Nem megyünk olyan területre, amelyik olyan mély sebeket szakíthat fel, amit utána nem vagyunk képesek kezelni. A fikció világában maradunk, nem megyünk bele személyes történetekbe. A cél persze az, hogy a személyes történeteikre tudjanak ezzel reflektálni, de azt nem dobjuk be a közösbe, azt mindenki otthon, az előadás után.

►Hogyan jött az ötlet, hogy a Trafóban készítsetek előadást?

*FY:* Nagyon szeretjük a Trafót, sokat járunk ide. Többször játszottam már itt más társulatokkal, Ádámnak is fut itt egy darabja, a Kispad. Logikus lépésnek tűnt őket megkérni, ők pedig nagyon pozitívan fogadtak minket. Egy újabb lépésként az előadás bekerült a Trafó Gondolat Generátor elnevezésű középiskoláknak kiajánlott programjába, ami nem egy fix sorozat, hanem a résztvevők maguk állíthatják össze saját Gondolat Generátor órarendjüket, előadásokat és hozzá felkészítő és feldolgozó foglalkozásokat párosítva. Négy középiskolai csoport fog részt venni benne, március 6-ig lehet jelentkezni. Lesz zene, képzőművészet, sci-fi színház és színházi nevelés. A színházi nevelés szekcióba a Kispad és az Ablak került be. Ennek nagyon örülünk, reméljük sokan fognak jönni.

Ablak előzetes

►Mi lesz a következő előadás, amit elkészítetek?

*FY:* Tervezünk egy anya-lány viszont feldolgozó előadást, Mianyánk címmel. Májusban lesz egy kutató, kísérletező időszak, ami ha jól sikerül, ha a rendező és mi is kölcsönösen azt érezzük, hogy inspirál minket az anyag, haladunk vele, akkor a nyári szünet után elővesszük és októberben bemutatjuk.

A következő, amiben többen játszunk majd, egy mesedarab lesz. A többen, az azt jelenti, hogy hárman, szóval azért még nem egy Vígszínház. (nevet) A dramaturg szerette volna, hogy négyen legyünk, de óvatos vagyok. Egyeztetésre, szállításra, utazásra, gázsikra is figyelni kell, három a biztos. Több mesét gyúrunk össze, és bohócosan dolgozzuk fel. Lesz benne egy gonosz boszorkány, egy szegény szolgálólány és egy ügyefogyott királyfi. A múlt héten kezdtünk el dolgozni a szövegen Selmeczi Bea dramaturggal.

Tegnap írták ki a Norvég Civil Alap pályázatának eredményeit. Rettentően örülök, mert támogatást nyert a csereháti Lak község fiataljaival készítendő ifjúsági fórumszínházi projektünk, amit idén nyáron csinálunk majd, lesz benne slam és blogírás is, és megyünk a fiatalokkal a Bánki tó fesztiválra! És nyert és egy másik pályázat is, amiben koprodukciós partnerek vagyunk. Itt a Névtelen Utak civil alapítvány a főpályázó, és művészeti társ még benne a KV Társulat. Ez a közös projekt szintén nagyon kemény témát dolgoz fel, a gyermekprostitúciót. A fiatal lányok prostitúcióba kényszerítését, áldozattá válását járja körül. A legdurvább tematika, amit eddig érintettünk. Gyerekotthonokban élő fiataloknak készül elsősorban, és a témával foglalkozó szakmai szervezeteknek.

 

►Mennyire látod biztosítottnak a Bohócok a Láthatáron működésének finanszírozását Magyarországon?

*FY:* Most csökkentették a működési keretre igényelhető pénzt. Aki él és mozog ide fog pályázni. Tavaly pályázhattunk először működésre, akkor kaptunk hárommillió forintot, ami mellett még pályáztunk mindenhová. Tavaly az NKA-tól kaptunk pénzt a Mianyánkra, továbbjátszásra és színházi nevelésre is. Nagyon remélem, hogy látható és értékelhető lesz a munkánk, és ehhez mérten fogunk támogatást kapni. Biztosíték az nincs semmire. Most már nincs annyi pénzünk, hogy az utazó előadásunkkal menjünk vidékre. Most várni kell, de bizakodó vagyok. Olyan sokat játszunk hátrányos helyzetű gyerekeknek, mint senki más az országban. Nagyon fontos, hogy ez munka fent tudjon maradni, remélem ezt a döntéshozók is látják.

Hodászi Ádám

Kapcsolódó

Indul a Gondolat Generátor tavaszi féléve

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr757993233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.