7óra7

Hogy ne győzzön le mindennap a félelem

Hogy ne győzzön le mindennap a félelem

2015. 03. 25. | 7óra7

A Faustot próbálod a Katonában. Milyen Schilling Árpáddal dolgozni?

Mészáros Blanka *Mészáros Blanka:* Elsőre nagyon féltem, mert most kezdem el a pályát, és ez egy olyan szerep, ahol sokat kell egyedül állnom, beszélnem, gondolkodnom és éreznem is a színpadon. Amikor viszont megérkezem a próbára, és látom, ahogy Árpád kinyitja a szövegkönyvét, ami már tele van skiccelve, azonnal megnyugszom, hogy a rendező már gondol valamit. Azért jó vele dolgozni, mert közben azt érzem, hogy ennek a munkának köze van ahhoz, amit az egyetemen tanultam. Ki tudok és ki is merek próbálni dolgokat, mivel benne és a partnereimben is megbízom. A rendező arányérzékére bízom magam, én nyitottan próbálok, ő pedig megmondja, ha valami sok vagy kevés.

Ahhoz képest, ahogy bementél az egyetemre, és gondoltál arról valamit, hogy mi ez a szakma, mit gondolsz most, amikor lassan kijössz onnan?

Várakozásokkal vagyok tele ezzel kapcsolatban, de igazából még nem ismerem a „szakmát”. Amikor felvettek, szinte semmit nem tudtam a színházról. Színházba járó vidéki lány voltam, de budapesti színházakba nagyon ritkán jutottam el. Sok színházról nem is hallottam azelőtt. Ahogy megérkeztem az egyetemre, megéreztem, hogy szabad vagyok, most lehetőségem van egy számomra addig ismeretlen nyelven, a színészet nyelvén gondolkodni és beszélni emberekről és helyzetekről. Van ehhez terem, van világítás, vannak partnerek és vannak tanárok, akikkel közösen tanuljuk ezt a nyelvet.

Az egyetemen szép fokozatosan terheltek minket, és rengeteg időnk volt arra, hogy dolgozzunk a jeleneteken, vagy később a szerepeken. Most viszont nagyon sok információt kell hirtelen befogadnunk, miközben a nyitottságunkat is meg kellene őrizni, és most már nincsen fél év arra, hogy megcsináljuk a jelenetet, és nem tudok hajnali négyig próbálni a társaimmal. Sokan beszélnek a saját vagy mások színészi eszköztáráról, én az enyémet még nem tudnám pontosan megnevezni. Ebben az évben álltam Kecskeméten nagyszínpadon, voltam már a Sufniban is, a kettő teljesen más játékot és jelenlétet kíván. És mivel az egyetemen csak kis termekben dolgoztunk, így nem is találkozhattunk ezzel a sokféleséggel. Már az eleve újdonság számomra, hogy a lábujjamtól a fejem búbjáig látnak a színpadon. Az egyetemi termekben elég volt csak gondolni valamire, és az látszódott a szemünkben, és kevésbé foglalkoztunk a testtartásunkkal, kezünkkel, de amint felmentem egy igazi színház színpadára, rájöttem hogy ez nem mindig elég. Ezzel küszködöm most. Bővítem az eszköztáram. (nevet)

Petra von Kant - Mészáros Blanka és Andai Györgyi

Mi az, amit megtanultatok az egyetemen?

Kiváló tanáraim voltak, és amit megtanultam tőlük, az elsősorban a munka: a munka mennyisége és minősége. Hogyan kell csapatban dolgozni, és hogy mi az, amivel nem elégedhetek meg egy próbán.

A tapasztalat is nagyon fontos ehhez a munkához. Mielőtt az egyetemre jöttem volna, Kiskunhalason egy református gimnáziumba jártam, később gimnáziumot váltva Budapestre költöztem, ahol egy igen szigorú, fegyelmezett, rendszerető (fél tízig volt a kimenő, utána lámpaoltás) leánykollégiumban laktam. Az egyetemen sorra és folyamatosan értek az új impulzusok. Hol van még egy olyan iskola, ahol hajnali kettőig együtt beszélgetünk, reggel kilenckor már együtt mozgunk, és egymás izzadságszagát szívjuk be? Mióta színésznek tanulok, sokkal jobban figyelem az embereket: ahogy mennek az utcán, esznek, beszélnek, élik a mindennapjaikat.

Ha már csapatmunkáról beszéltél, az osztályközösségetek milyen csapat volt?

Szerintem nagyon jól tudtunk dolgozni mint osztály! Több nagyon jó munka született az öt év alatt, ahhoz pedig mindenki szorgalmára és tehetségére szükség volt. Voltak, akik közelebb álltak egymáshoz, és ez egy idő után állandósuló csoportokat eredményezett az osztályon belül. Szerintem teljesen természetes, hogy megszeretek valakiket, és azt érzem, hogy többet akarok velük dolgozni. Nekem Zsigmond Emőke, Csapó Attila, Vidnyánszky Attila jelentette azokat az embereket, akikkel könnyebben megtaláltam a közös hangot a színpadon és a büfében is. Annak idején azt gondoltuk, hogy mi vagyunk a nagy négyes, és mi fogjuk megváltani a világot.

Liliom - Orth Péter és Mészáros BlankaÉs most mit gondolsz?

Egyszer csak elkezdődött a negyedév, szerencsére sokfelé hívnak minket játszani, és ezzel akarva-akaratlanul fellazul ez a szoros kapcsolat. Ez nem biztos, hogy baj, hiszen az új helyeken is találkozhatok olyan emberekkel, akiktől szintén kaphatok valami fontosat, valami mást.

Az első években még egymást rendeztétek az egyetemen. A ti négyesetekben hogyan alakultak a viszonyok ezeknél a feladatoknál: te például inkább rendeztél vagy inkább játszottál?

A feladat az volt, hogy egymással dolgozzunk, természetesen elsősorban mindenki színészként vett részt a feladatokban. De nekünk kellett mindent kitalálni: hogy hova álljunk a színpadon, használjunk-e fényeket, legyen-e zene a jelenet alatt, milyen ruhákat vegyünk fel, satöbbi. Klasszikus értelemben nem rendeztük egymást. Nálunk Vidnyánszky Attilának volt a legtöbb affinitása a színészi játékon kívüli dolgokhoz. Én személy szerint nagyon szerettem, ahogy ezt csinálta. A gondolatokat együtt hoztuk , ő pedig megteremtette azt a díszletet, helyet és fényt, amiben úgy gondolta, hogy négyünknek léteznie kell - és ehhez jó érzéke volt. Ebben Csapó Attila volt az ötlettársa, mi lányok pedig, mivel mindketten szerettünk táncolni, a koreográfiát adtuk hozzá a közös feladatokhoz.

Akkor nem lehetett szokatlan számodra, hogy Vidnyánszky Attila rendez Téged a Karnyónéban, ahol legfiatalabb lányként Te játszottad az elhagyott, meglett asszonyt?

Karnyóné - Mészáros Blanka és Vecsei Miklós Valamit kezdeni kellett azzal a helyzettel, hogy fiatalabb és kevésbé kétségbeesett vagyok, mint a Karnyóné. (nevet) Hogy hihetőbb legyen, ezért inkább a nő lepusztultságát, elhagyatottságát és kiszolgáltatottságát próbáltuk megmutatni. Innentől kezdve nem a kora lett a fontos, hanem az, hogy vágyik valakire, aki életben tartja. És ehhez ilyen fiatalon is jól tudtam kapcsolódni, mert annyira azért nem szeretem a magányt, nem szeretek egyedül lenni ebben a világban.

Hogyan kerültél a Katona József Színházhoz szakmai gyakorlatra? Te választottad vagy Téged választottak?

Hívtak. Először Ascher Tamással beszélgettem, később Máté Gáborral, akik elmondták, hogy szeretnék, ha jövőre náluk lennék a színházban. Azért is volt számomra érdekes ez a hívás, mert az egyetemen előtte egyikükkel sem találkoztam.

Ezt a Katonát szakmai gyakorlatként megelőzte a kecskeméti Katona. Ott milyen tapasztalataid voltak?

Ez egy szép része volt az életemnek. Budapesten annyi minden történik, annyi minden csalogat, annyi helyen kell lenni egyszerre, ott viszont azt éreztem, hogy képes vagyok az energiáimat összpontosítani, és csak egy feladattal foglalkozni. Nagyon szerettem azt a hangulatot és azt a csapatot, ami Szász János által jött össze. Elfogadtak, befogadtak, barátokat is szereztem magamnak.

El tudod képzelni, hogy vidékre szerződjél?

Még azt érzem, hogy ha van jó lehetőségem Pesten, akkor itt kell lennem. Azonban el tudom képzelni, hogy eljön egyszer az életemben az a pillanat, amikor mégis úgy döntök, hogy vidékre megyek dolgozni.

Most van a szerződtetések időszaka. Tudod már, hogy hol fogsz dolgozni?

A Katona József Színház tagja leszek.

El tudnád képzelni az életedet másnak is, mint színésznek?

Most semmi mást nem tudok elképzelni, és jó lenne, ha ebben életem végéig tudnék hinni.

Lehet rólad tudni, hogy ez nem mindig volt így: agysebész szerettél volna lenni, és az édesanyád adta be végül a jelentkezési lapodat a Színműre. Mikortól lett ez a Te helyed?

Amikor bekerültünk az egyetemre, Méhes László az egyik első órán mindannyiunkat megkérdezte, hogy miért akarunk színészek lenni. Akkor mindenki mindenfélét mondott: már nem is emlékszem, hogy én mit. Három évvel később ugyanez a kérdés, egy Három nővér-jelenet kapcsán az előbb említett négyesünkkel újra előjött.

A négyes a Három nővérben ( Mészáros Blanka, Csapó Attila, ifj. Vidnyánszky Attila és Zsigmond Emőke)

A jelenetben arról beszéltünk, hogy miért is akarunk színészek lenni. Az egyik fiú a halhatatlanságról beszélt, én pedig arról, hogy félek a haláltól, és azt akarom, hogy legyen értelme az életemnek. Arról is beszéltem, hogy amikor a színpadon vagyok, azt érzem, hogy amit most csinálok, azzal segítek másoknak, és segítek magamon is - hogy befolyásolhatom azt, ami van. Talán nincs így, de akkor azt is gondoltam, hogy több vagyok tőle, mint egy semleges pont a világban. Ezt improvizációs részként benne hagytuk a jelenetben, és még tavaly is játszottuk, így többször is lehetett volna mást mondani, de én mindig erről beszéltem. Azt szeretném, hogy ne győzzön le mindennap az a félelem, hogy ennek az életnek egyszer vége lesz, és tőlem egyedül a színház veszi el ezt a gondolatot. Aztán, amikor este lejövök a színpadról, akkor természetesen tudatában vagyok annak, hogy ajaj. (nevet)

Egyébként azt hiszem ott éreztük meg talán először, hogy ennek a négy embernek a közös útja most hirtelen bizonytalanná vált. Elkezdtünk érdeklődni mások iránt is, és már nem csak négyünkben kerestük a boldogságot.

Azért is érdekes, amit mondasz, mert szemben például a képzőművészettel, a színház sokkal kevésbé az öröklét művészete.

A festő létrehoz valamit, és az onnantól kezdve örökké van. A színházban az a jó, hogy napról napra megújul, változik, újjászületik, összeomlik: mindig folytonos mozgásban van. Zsótér tanár úr mondta a Hamlet próbáin, hogy minden mondatot úgy mondjunk ki, mintha ezek a szavak lennének az utolsók az életünkben. Akkor hirtelen értelmet nyert ez az egész, hogy miért is állok ott a színpadon, és miért akarok beszélni. Mindennap ezt akarom megtalálni.

Hamlet - Mészáros Blanka, Zsigmond Emőke

Ez a néhány év egy forrongó időszak volt az Egyetem életében is rektorválasztással, tüntetésekkel és legutóbb a kancellár kinevezése körüli vitákkal. Milyen mértékben hatott rátok ez a felfokozott közélet?

Ezt a témát az osztállyal mindig diszkréten kezeltük. Talán, mert Marton tanár úr az egyensúly híve volt, és azt vallotta, hogy azzal tudunk a legtöbbet tenni, ha dolgozunk, és talán azért is, mert az egyikünk (ifj. Vidnyánszky Attila – a szerk.) ebben a helyzetben áttételesen bár, mégis személyesen is érintett. Volt egy olyan osztálytársunk, aki részt vett a tüntetéseken (egyszer be is vitték a rendőrök), és mivel ez a színészvizsga előtt történt, ez akkor hirtelen szült némi feszültséget az osztályban. Voltak, akik szerint velünk szembeni felelőtlenség volt tüntetésre mennie, mert ha lecsukják, nem tudjuk próbálni a jelenetet, de volt ennek egy másik oldala is, hogy hiszen miattunk megy ki - akkor éppen azért, hogy a másoddiplomások számára ne vezessék be a tandíjat visszamenőleg. Az egyik felvonulás a Vadkacsa közben éppen az ablak alatt zajlott, és volt a teremben egy magyar zászló, amit kilengettem (nevet), aztán két perc múlva mentem vissza a jelenetbe. Én ennyit tettem, de mi közösen nem jártunk ki a tüntetésekre – miközben voltak osztályok, akik igen.

Ha lenne rá lehetőséged, dolgoznál külföldön?

Egyszeri kirándulásként szívesen, biztos izgalmas lehet egy másik nyelven beszélni a színpadon. De azt nem tudom elképzelni, hogy egy másik országban éljek mint színésznő, mert nekem a színészet szorosan összekapcsolódik az anyanyelvvel és azzal a kultúrával, amiben születtem.

Beszéltél arról, hogy nem szereted a magányt, és talán nem titok, hogy férjes asszony vagy. Úgy tűnik, a fiatalkori elköteleződés is hozzátartozik az életedhez.

Van egy ember, akivel a kollégium teraszán már az első nap találkoztam, aki még aznap elvitt vacsorázni, majd akkor este áthozta a párnáját és a takaróját, és azt mondta, hogy innentől kezdve együtt fogunk élni ebben a szobában. Októberben két héten keresztül mindennap megkérte a kezemet, és én mindig nemet mondtam neki. Két év múlva, karácsony előtt a szüleimtől is megkérte a kezemet. Amikor jön valaki, aki egy hét után feleségül akar venni, azt nem lehet komolyan venni. De ő két év múlva is ugyanezt mondta, és most is ugyanezt mondja, remélem. (nevet)

VérnászDolgoztál Zsótér Sándorral, Horváth Csabával, Marton Lászlóval, Szász Jánossal, Székely Krisztával és most Schilling Árpáddal. Ki volt az, akire a legjobban rá tudtál kapcsolódni?

Mindenki mást és mást nyitott meg bennem. Három év alatt sok mindent kaptunk az osztályfőnökeinktől, és amikor később előadásokat csináltunk, és jöttek a rendezők, akkor mindenkitől új impulzusok érkeztek. Horváth Csaba felszabadította a testünket, és ráirányította a figyelmünket, hogy a testünk a beszéddel egyenértékű kifejező eszköz. Zsótér Sándor a koncentráltan kimondott szó erejére hívta fel a figyelmet. Kecskeméten, a Liliomban kipróbálhattam, hogy milyen egy nekem készített ruhában játszani, és hogyan kell megszólalni egy nagyszínpadon. Székely Krisztával a Petra von Kantnál eleinte teljesen mást képzeltünk a lányról, akit játszom, és egy nagyon izgalmas folyamat volt számomra, ahogy elkezdtem érezni és érteni, amit ő kér – és meg is tudtam csinálni azt. Mert egy színésznek azt is meg kell tudnia csinálni, amit a rendező kér, nem csak azt, amit ő maga gondolt ki. Schilling Árpáddal egyelőre ideális a próbaállapot: van egy rendező, zseniális színészek vannak mellettem, és ebben a helyzetben próbálgathatom magamat. Eddig ezeket az embereket a színpadon néztem, most pedig mellettük állok és velük játszom.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr97993115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.