7óra7

7 előadás a költészet szerelmeseinek

7 előadás a költészet szerelmeseinek

2015. 04. 11. | 7óra7

Suttogók - Andaxínház

Kezdjük József Attilával! Olvasni vagy hallgatni? Az Andaxínház az utóbbira szavaz: bár a belépő mindjárt egy verssort kap a kezébe, hogy azzal hangolódjon rá az előadásra, a Suttogók az élő szó, a verssorokban rejlő zeneiség erejével von be a versek világába: „A három, karakterében meglehetősen különböző színész – Hajnduk Károly, Jászberényi Gábor és Kroó Balázs - egyként mondja a verseket. Sokszor az egyes versek közötti átmenet sem érzékelhető, mintha az egész est alatt egy nagy, egybefüggő, levegővételekkel tagolt szöveget hallanánk.”
Ha meghallgatnák a Suttogókat, április 12-én a Hátsó Kapuban meg is tehetik. Írásunkat pedig itt olvashatják.

Suttogók

Anyám tyúkja - Örkény István Színház

Az Örkény Színházban április 11-én kétszer is hallhatók a magyar irodalom kötelező versei Várady Szabolcs válogatásában és Mácsai Pál rendezésében, de korántsem úgy, ahogy azt az iskolában megszoktuk. Aki megnézi az Anyám tyúkját „a legkisebb magasztosságtól és szavalási kényszertől mentes, ünnepi előadást láthat. Nem csupán versek egymásutánját hallhatja, hanem kisebb-nagyobb íveket bejáró, drámában, humorban és témában széles spektrumon mozgó előadást.” (Írásunk itt olvasható.)

Anyám tyúkja - Kerekes Viktória, Máthé Zsolt, Bíró Kriszta, Epres Attila, Szandtner Anna, Kerekes Éva

Illaberek - Katona József Színház

A Katona József Színház kivándorlásról szóló Illaberekjéről is eszünkbe juthat József Attila: „s kitántorgott Amerikába / másfél millió emberünk”. De ebben az előadásban elhangzik egy kortárs vers, amit – sok minden más mellett – biztosan magával visz a néző: Kiss Judit Ágnes Szó című verse, amit egy kisfiú mond el, egy versszak belőle:
Ez a föld régóta ugar,
Terméketlen, sivár,
De van még, ki zenét szerez,
És színházat csinál,

Az előadásról itt olvashatnak.

Illaberek - Elek Ferenc, Tasnádi Bence, Keresztes Tamás

Ady / Petőfi - Nézőművészeti Kft.

Az Ady / Petőfiben Kovács Krisztiánt és Katona Lászlót nézve nagy vonalakban végigkövetjük Ady és Petőfi életútját, csak itt szívbe markoló és húsba vágó lesz az, ami a tankönyvben száraz adat, legyen szó Petőfi Zoltánka születéséről vagy a segesvári ütközetről. De nevethetünk is, azon, hogy udvarolnak egymás szavába vágva, versekkel, hogyan (nem) látja őket az utókor, mit hámoz ki a horoszkópjukból az asztrológus, milyen trükkökkel próbálja megúszni a feleletet belőlük a rossz tanuló, hogyan választaná a híres költő helyett inkább a híres pálinkát a zilahi földi, és mi lesz abból, ha a Petőfi-sorok Aranyra váltanak, vagy a Befordultam a konyhára A fekete zongorával keveredik. Az előadások után gyakran szerveznek beszélgetéseket is, kortárs költőkkel.
(Írásunkat itt olvashatják.) Legközelebb április 23-án lesznek a Tháliában.

Ady / Petőfi - Kovács Krisztián, Katona László

Pacalos Pizza - Radnóti Színház

A Pacalos Pizzában „magyar költők versrészleteit halljuk, hol slam poetryvel, hol a slam nyelvezetéhez közel álló zenei betétekkel felváltva. Schermann Márta rendező azonban tovább ment az egyszerű szavalásnál, és a szövegeket egy szinte folyamatos dialógus elemeiként hozza mozgásba. Így vitatkoznak egymással a kivándorlás kapcsán olyan kanonikus költők, mint például Balassi, Petőfi, Pilinszky, valamint a ma élő slammerek.” (Írásunk itt olvasható.)

Pacalos Pizza

Mennyekbe vágtató prolibusz - Katona József Színház

„A nagy találkozásokból többnyire sztorik, ritkábban barátságok, esetleg szerelmek szoktak születni, legritkábban egy előadás Fekete Ernő és Weöres Sándor találkozása maga a nagy találkozás, a maga tökéletes hétköznapiságában. Hiszen mi sem természetesebb annál, hogy akivel egy nyelvet beszélünk, azzal szívesen beszélgetünk, csevegünk vagy szórakozunk. Mit nekünk tér vagy idő, ugyan! Weöres a paripa, Fekete a lovas, és nekünk is jut hely a szekéren.” – írtuk az előadásról itt Áprilisban kétszer is tanúi lehetünk ennek a találkozásnak a Sufniban.

Mennyekbe vágtató prolibusz. - Fekete Ernő

Széllel szembe - Weöres Sándor Színház

„Jordán Tamás évtizedek óta azok közé tartozik, akik a „széllel szembe” mennek, és különféle utakat, módokat kitalálva próbálják megtartani klasszikus költőinket a társadalmi emlékezetben. Nagy, közös versmondásokat szervez, közösségi élménnyé téve a költészetet; József Attila-estjével járja az országot; kortárs költőket hív meg a szombathelyi színházba. És most ismét kitalált valamit a nálunk is népszerűvé vált stand up műfaját vegyíti a versmondással, „poénokat a poémákkal” – ahogy az est alcíme mondja. Ars poeticát pedig a nyitóversből, Karinthy Frigyes Nihiljéből választott hozzá: „Mert az a fontos, hogy figyeljenek/ Az emberek és jól érezzék magukat ” – írtuk Jordán Tamás estjéről 2012-ben, itt És Jordán Tamás fáradhatatlan versmisszionáriusként azóta is járja az országot ezzel a különleges, poémákkal és poénokkal teli esttel. Legközelebb április 18-án a Rózsavölgyi Szalonban lesz látható-hallható.

Széllel szembe - Jordán Tamás

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr147993007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.