7óra7

Ismét a legjobb húsz között a Hodworks

Ismét a legjobb húsz között a Hodworks

2015. 04. 16. | 7óra7

Hód Adrienn, a hazai kortárs tánc merész, korlátokat folytonosan megkérdőjelező koreográfusa 2014. szeptemberében új produkcióval jelentkezett. A halandóság feltételei című új darabjukat április 30-án, egy este ismét játsszák a MU Színházban. A társulat ezt megelőzően a barcelonai Aerowaves Spring Forward Festivalon mutatja be a darabot.

Az európai kortárs tánc legnevesebb éves mustrájára harmadik alkalommal hívják meg a HODWORKS-t, ami magyar és európai viszonylatban és ritkaságnak és nagy elismerésnek számít. Idén a zsűri 449 európai tánc előadás közül választotta A halandóság feltételei-t a 20 legjobbnak ítélt darab közé. A kiválasztott 20 társulat április 17-19. között az idén Barcelonában megrendezett Aerowaves-en lép fel. A Hodworks most A halandóság feltételeit mutatja be, míg tavaly Pirkad című darabjukkal, 2012-ben pedig Basse danse című produkciójukkal szerepeltek a fesztiválon.

A halandóság feltételei - Cuhorka Emese, Márcio Canabarro, Garai Júlia, Molnár Csaba

A Lábán Rudolf-díjjal is kétszeresen kitüntetett HODWORKS az előző előadásokból (Ahogy azt az apám elképzelte Pirkad) már ismerős négy táncosával (Cuhorka Emese, Garai Júlia, Márció Canabarro és Molnár Csaba) és Székely Ármin dramaturggal folytatott közös munkája során eddig ismeretlen, új irányokat keres. A halandóság feltételeiben a táncosok ezúttal új előadói szerepekben jelennek meg, a klasszikus zenei háttérhez olykor igazodó, máskor azzal szembemenő szituatív jelenetekben. Eközben a határtalanság keresése, a korlátoktól való szabadulás, a testiség, a meztelenség kérdései továbbra is a koreográfusi törekvés középpontjában állnak.

"Hód Adrienn legújabb munkája nem történet, miközben nem áll ellent annak, hogy történetként közelítsük, és talán ecce homo sem törekszik lenni, miközben mégis az. Most nem megy olyan helyekre, ahol még ne járt volna. Ahová legutóbb megérkezett, onnan néz szét. Elsőként" - írtuk az előadásról korábban. (A teljes, 8 pontos írás itt olvasható.)

A halandóság feltételei - Garai Júlia, Molnár Csaba

A 2013-as Pirkad lemeztelenített, radikális testisége után A halandóság feltételei érzelmi láncolatra fűzött fizikalitás. A folytonos mozgással létrehozott révületben megnyílik a tudatalatti. Szilánkos nemiség, ösztönből öklendezett áriák, a tabukkal szembemenő, vaskos, mégis finom, érzékeny humorú játék. Négy táncos szituatív torzókban, saját belső történelmükbe gabalyodva. Égi és földi minőségek alkudozása, győzelem a nagykörúti realitás felett.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr357992951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.