7óra7

Prológusok epilógusa

Prológusok epilógusa

2015. 04. 25. | 7óra7

Ami a NEXT-ről kétségtelenül elmondható, az az, hogy szinte kivétel nélkül jó előadások szerepeltek közel teltházak előtt, és olyan nézők is elmentek ezekre a csokorban kínált produkciókra, akik amúgy sosem (ez köszönhető a nem mindennapi sajtóvisszhangnak és a Trafó hathatós marketingjének is).

De arra, hogy pontosan mi lenne az Y-generációs alkotások közös eleme, nem nagyon kaptunk választ. Talán valami családi hasonlóságot említhetnénk: vannak vissza-visszatérő elemek, de ezek közül egy sem igaz az összes előadásra. Többek között ilyen közös elemként merült fel az alkotókkal és szakértőkkel való beszélgetések során az intézményektől független művészi társulás, a külföldi hatás, az egyes munkakörök közötti átjárhatóság vagy a nagyobb kísérletező kedv. De említhetnénk itt az alkotógárdák közötti átfedéseket is: a két fej-fej mellett végző rekorder Cuhorka Emese és Molnár Csaba, akik három-három előadásban is szerepeltek a kilencből, de a résztvevők jelentős része duplázott.

Ugyanakkor legalább ennyire szembetűnőek az ellentétek is. Ha csak a színházi produkciókat nézzük: a Dollár Papa Gyermekeinek két előadása a stúdióban a színészek látszólag rögtönző játékstílusával, fizikai közelségével és köznapibb témáikkal a közvetlenség illúzióját kelti. Boross Martin rendezése másfajta közvetlenségre épít: a Felülről az ibolyát során valóban bevonták a nézőket. Ennek az előadásnak az egyik színésze, Vass Imre, ezt a fajta kapcsolatot vitte a végletekig: a Fájdalomtest sorozatban a nézőknek saját traumáikkal kellett megküzdeniük a táncos segítségével. Ezzel szemben a HUPS! Crew bármiből bábot csináló Idegen elemekje vagy Fekete Ádám keserűségében vicces Csoportkép oroszlán nélkül (természetes fényben) című előadása a maguk nagyon is izgalmas kísérleti jellege mellett megőrizték a hagyományos színházi viszonyulást a közönséghez.

Ha őszinték akarunk lenni, azon túl, hogy már bizonyított, de még a pályájuk elején tartó művészekről van szó, kevés közös elemet találni az előadásokban. A táncról talán még ez sem mondható el: Hód Adrienn, akinek a Pirkad című előadása szerepelt a fesztiválon, már a kortárs tánc törzsközönségén túl is ismert. Mindamellett a Dekameron és a Nyúzzatok meg! között felfedezhető formai hasonlóság, Fülöp Lászlótól a “there’s an elephant in every room…” valamivel jobban elkülönül.

Az Y-generáció sajátosságát boncolgatta több fesztiválhoz kapcsolódó beszélgetés is. Január 16-án kritikusok ültek össze, igaz, inkább csak a kérdések hangzottak el válaszok nélkül. A fentieken túl szóba került, hogy a mostani generáció már nem próbálja egy előadással „megváltani a világot”, sokkal inkább egy-egy aktuális, éppen őket foglalkoztató téma köré építik a produkcióikat. Felmerült, hogy miért kicsi ezeknek az előadásoknak a kritikai visszhangja, és vajon a kritikusok, illetve a nézők mennyire tudnak nyitottak lenni egy-egy újfajta előadás iránt. (A beszélgetés előtt Králl Csaba és Jászay Tamás írt vitaindító cikkeket Kisebb érdeklődéssel, de talán egy fokkal gyümölcsözőbben zajlott le január 23-án az alkotók többségének részvételével egy közönségtalálkozó hasonló témában. A művészek véleményét a fesztiválon készült interjúinkban lehet nyomon követni.

A színházi-táncos produkciók mellett érdemes még pár szót ejteni a fesztiválhoz kapcsolódó további programokról. Kis Róka Csaba Weltschmerz című, a galériában megtekinthető kiállításán Nemes Z. Márió tartott tárlatvezetést. Az esztéta a festményekben megjelenő remény és világfájdalom kettősségéről beszélt, illetve arról, hogy a kiállított portrékon az anatómiailag megmagyarázhatatlan sebek mögött hogyan sejlik föl a formátlanság, a fokozatosan absztraktba hajló hús látványa. Szó volt arról is, hogy Kis Róka Csaba festményeiből mostanra elveszett a korábbi önirónia. A másik különleges alkotás a Simkó Beatrix, Dömölky Dániel és Nagy Ágoston által készített Hangbank nevű installáció, amely érdekes színt vitt a fesztivál elején a Trafó kávézójába. Az asztalok felett elhelyezett fehér, hengerszerű testek egy jelzés után félperces részleteket vettek fel az asztalnál ülők beszélgetéseiből, majd más asztaloknál visszajátszották azt.

Jelen sorok szerzője az összes előadás végigjárása okozta fáradtság és a két elmaradt, illetve későbbre tolt produkció (Czitrom Ádám és Porteleki Áron koncertje, illetve A szerelem természete) jelentette bosszúság ellenére is kivételesen elégedett volt a NEXT-tel, ezért nehezen tudja nem annak a reklámfogásnak is beillő zárással befejezni a beszámolóját, hogy reméli, a Trafó első fesztiváljának a sikere további hasonló programsorozatokra indítja hamarosan a színházat.

Objektívebb hangot megütve: saját bevallásuk szerint a külföldre kacsingató alkotók itthon tartására és az újdonsült nézők becsalogatására ez egy példaértékű esemény volt. Szóval jöhetnek még a következők!

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr507993491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.