7óra7

Októberben választ új elnökséget a Magyar Színházi Társaság

Októberben választ új elnökséget a Magyar Színházi Társaság

2015. 05. 12. | 7óra7

Csizmadia Tibor hozzátette azt is, hogy nem indul újra az elnökségért. Mint fogalmazott, a döntésével összefügg a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) körül kialakult botrány is, azonban nem ez volt az elsődleges ok, ugyanis már jóval korábban elhatározta, hogy nem kíván két ciklusnál tovább maradni a társaság élén.

A POSZT körül korábban azért alakult ki vita, mert a Színházi Kritikusok Céhe jelöltje, Csáki Judit nem került be a zsűri tagjai közé. Minderre válaszul a céh kilépett a Magyar Színházi Társaságból, az Örkény István Színház, a Szputnyik Hajózási Társaság és a STEREO Akt társulata pedig azt közölte, hogy a POSZT versenyprogramjába beválogatott előadásaikat játszani fogják ugyan Pécsett, de a versenyben nem vesznek részt.

Csizmadia Tibor elmondta, az MSZT mostani közgyűlése tudomásul vette az Örkény István Színház és a Színházi Kritikusok Céhének kilépését a szervezetből, újabb változás azonban nem történt a tagságban.

Csizmadia Tibor

Az elnök kitért arra is, hogy a közgyűlésen vita alakult ki a POSZT új zsűrijelölési módszeréről is, és abban állapodtak meg, hogy a jövő évi rendezvényre mindenképpen újra fogják tárgyalni a jelöltállítás feltételeit és szempontjait.

Április végén az MSZT a Magyar Teátrumi Társasággal (MTT) közösen arról egyezett meg, hogy mindkét szervezet négy-négy jelöltet állíthat önállóan az idei POSZT zsűrijébe.

Az Magyar Színházi Társaság számára az lenne az ideális, ha szakmai konszenzus alakulna ki a zsűri tagjairól, amely az egyes színházi területek képviselőiből állna össze - hangsúlyozta Csizmadia Tibor.

Hozzátette: a közgyűlésen a tagság felszólította az elnökséget, hogy az eddiginél még határozottabban képviselje véleményét.

"A közgyűlésen elhangzottakat elemezni fogjuk, és természetesen nyilvánosságra fogjuk hozni a következtetéseket. Emellett június 9-én a Pécsi Országos Színházi Találkozón szakmai vitát szervezünk a rendezvény jövőjéről" - tette hozzá Csizmadia Tibor.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr347992803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.