7óra7

Engem érdekel a veszély

Engem érdekel a veszély

2015. 05. 13. | 7óra7

Miskolcról érkeztél az interjúra, ahol délelőtt a Robin Hoodban játszottál. Este a Pesti Színházban szerepelsz, a Vízkeresztben aztán, még az éjjel, vendégszereplésre indultok az osztállyal Brnóba, a Hamlettel Nagy távolságokat jársz be egyetlen nap alatt. A színházzal azonban először az ország egy másik távoli pontján, Körmenden kerültél kapcsolatba.

11 éves voltam, amikor a KASZT-ba, a Körmendi Kastélyszínház Társulatba kerültem, és egészen 18 éves koromig játszottam ott. Mindjárt az első előadás máig meghatározó élményem maradt. Szalóky B. Dániel rendezte a Móricz Zsigmond regényeiből összeollózott előadást, melyben én a Pillangó fiú főszerepét játszottam. Egyszerű, emberközeli színházat csináltunk, ahol a színészi játék volt a lényeg. A mai napig ez a színházfelfogás áll hozzám a legközelebb. Nehéz ügy, mert nem erre tart a világ, sokszor fontosabbak az effektek, a zene, a fény, de én ragaszkodom ehhez az ősi dologhoz: hogy létrejöjjön valamiféle kapcsolat színész és néző között. Máskülönben minek jönne színházba?

A KASZT-on kívül is eljutottál színházba gyerekkorodban?

Nagyon sokat jártunk. Édesapám szinte küldetésének tekintette, hogy minél többször elvigyen bennünket a húgommal. 10-11 éves voltam például, amikor a Szókratész védőbeszédét láttam Lukáts Andorral. Az Őrségben, ahol nevelkedtem, Őriszentpéteren pünkösdkor megrendezik a Virágzás Napjait, nyaranta pedig a Hétrétország Fesztivált, olyankor színházi előadásokat is visznek oda. Nagy élményem volt például a De mi lett a nővel? amit Kiss Csaba rendezett, azt többször is megnéztem. Később, már önállóan is rengeteget jártam színházba, külföldi társulatokat is néztem, amikor csak módom volt rá. Most viszont, hogy ennyi a munkám, sokkal kevesebbszer jutok el, mint ahogy szeretném. Különösen most, az évad vége felé érzem ennek a hiányát, hogy ezt se láttam, meg azt se.

Rögtön felvettek az egyetemre?

Nem, csak harmadszorra. Előtte a Keleti István Művészeti iskolába jártam. Szerencsés évfolyam volt a miénk, komoly vizsgákkal. Másodévben a Bárka Színházba kerültem gyakorlatra, Spolarics Andreához, tőle sokat tanultam. Volt egy Csehov-vizsgánk vele, az főleg emlékezetes. De ott ismerkedtem meg Scherer Péterrel is. Mi voltunk az első osztály akit tanított. Akkoriban kezdte játszani a Klamm háborúját Vagy ötször megnéztem, pedig akkor még elég távol állt tőlem ez a tanteremszínházi forma. Nem sejtettem, hogy most, Miskolcon, ahol a gyakorlatomat töltöm, éppen ilyen feladatot kapok majd elsőre, a Kövekben. A szkepticizmusomat, amivel ezt fogadtam, elég gyorsan felváltotta a rajongás, mert rájöttem, hogy én éppen erre vágyom: hogy közvetlen kapcsolatom legyen a nézőkkel – na, ez egy tanteremben biztosan megvan. Drámafoglalkozás is kapcsolódik hozzá, a kávás Gyombolai Gábor volt ebben segítségünkre. Nem az előadás után beszéljük meg a diákokkal, hogy mit láttak, hanem beépülnek az előadásba ezek a feldolgozó részek, így nekünk, akik játsszuk, folyamatosan váltani kell, ami nem könnyű feladat. Az Avasi Gimnáziumban játszottuk először, hát az maga volt a rettegés, hogy mi lesz ebből, aztán jól sikerült, és ma már nagyon szeretem játszani.

Tegnap mutattátok be a Frontátvonulás című esteteket, amit két osztálytársaddal, Zoltán Áronnal és Tóth Andrással hoztatok létre. Mi kapcsol benneteket Cseh Tamáshoz?

Frontátvonulás - Cseh Tamás est - Brassai Tóth János

Az, hogy ebben az országban élünk. Ő már a kultúránk része. Mind a hármunknak megvan a maga saját története Cseh Tamásról, az enyém arról szól, hogy gyerekként egy koncertje után együtt vacsorázhattam vele, és hogy láttam részegen kötözködni. Majdnem meg is verette magát apám egyik barátjával, akiről nem tudhatta, hogy feketeöves. Nemrég egyébként megnéztem a youtube-on egy videót, a Születtem Magyarországon eredeti felvételét, és abból azt gondolom, hogy fiatalon is így kötekedhetett. (nevet) A dalaiból átjön, hogy rendkívül érzékeny volt a karakterekre, színészi értelemben is. Régóta dolgozunk ezen az esten, volt már egy felolvasószínházi változata, és tegnap mutattuk be a véglegesnek szánt formában, amit játszunk majd még Pesten is, Miskolcon is. Van benne két remek zenész is, Laczi Sándor csellózik és Szakács Sára brácsázik.

Lépjünk vissza egy kicsit az időben! Hogy vágtál neki az egyetemnek, és aztán hogy élted meg ezt az időszakot?

Próbatételnek gondoltam. Bennem rendkívül nagy a szabadságvágy, amihez azóta is ragaszkodom, úgyhogy voltak, akik fogadásokat kötöttek, hogy meddig bírom az egyetemen. Csavargó kamasz voltam, 16 éves koromtól folyton úton: bejártam Erdélyt, a Balkánt, Ukrajnát, a Baltikumot. Elég elképzelhetetlennek tűnt, hogy évekig egy helyben tudjak maradni, a Vas utcai és a Rákóczi úti fekete próbatermekben. Ehhez meg kellett, hogy nyugodjak, le kellett mondanom arról, hogy bejárjam a világot. Persze az sem könnyítette meg a helyzetet, hogy Bach Katával már a legelején egymásba szerettünk. Ennek az osztályfőnökeink nem nagyon örültek, de azt hiszem, az osztálytársaink nagy része sem. Ennek ellenére mi sokáig együtt maradtunk. Tűzbe tettük volna egymásért a kezünket.

Athéni Timon - Tóth András és Brassai Tóth János

Nehéz volt az első három év, nagyon különböző emberek kerültek össze az osztályunkban, de mindig jól tudtunk együtt dolgozni. Ha munkáról volt szó, félretettünk mindent. Persze, voltak holtpontjaim, de komolyan sosem merült fel bennem, hogy otthagyjam az egyetemet. Pedig néha ki tudtam volna rohanni a világból. Néha azért egy kicsit elindultam, de a másnap reggeli mozgásórára mindig visszaértem. (nevet)

Az egyetem különben olyan, mint a mosógépen a legintenzívebb, leghosszabb program. Annyi mindenen átmegy az ember: munkamódszereket tanultam, megtanultam használni a testemet, a hangomat, egyáltalán magamat mint színészt. Valamiféle rendet is. Mindennek az az előnye, hogy jó mesterember lettem, akinek vannak már szerszámai, s most kezdi művelni a mesterségét. Hátránya, hogy most feszesebb vagyok, mint az egyetem előtt. Le kell lazulnom egy kicsit a színpadon. A színészet egyfajta testi és lelki lazaságot igényel. Azokkal a szerszámokkal, amiket kaptam, meg kell tanulnom könnyeden bánni.

A vizsgaelőadások közül melyeket érezted a legfontosabbnak?

A legtöbbet a Hamletből tanultam. Zsótér Sándor nagy türelemmel viseltetett felénk. Tőle tanultam meg, hogy milyen fontos a szöveg, mennyi rétege van, s hogy mennyit kell foglalkozni vele. Ő pedig velünk foglalkozott s foglalkozik a mai napig. A 50. előadáson túl is ugyanúgy van velünk, mint a bemutatón. Nem hagyja lankadni a figyelmünket, folyton ösztönöz. Sokat kaptam Horváth Csabától is, akivel a Vérnászt csináltuk. Ahogy kezelt bennünket: a konkrét elképzelései mellett számításba vett minket is. Hagyta, hogy magunkból dolgozzunk, és segített használni a testünket. Úgy látom, hogy ő egy 21.századi szamuráj. Ritkán tanulhatsz egy szamurájtól.

Hamlet (Gyula) - Brassai Tóth János

Azt is hallottuk a többiektől, hogy te voltál az, aki részt vettél a diáktüntetésen, és a rendőrségre is bevittek.

Igen, én vagyok a tüntető. Ez egy nagyon zaklatott időszak volt, hiszen addig egy zárt közösségben dolgoztunk, és egyszer csak berobbant közénk ez az egész. Ezt ki így, ki úgy kezelte. Az osztály nagy része megrémült, mert veszélyben érezte a munkáját és az egzisztenciáját. Engem kifejezetten érdekel a veszély, és fontosnak tartom a felelősségvállalást. Bántott, hogy az egyetemen sokakat hidegen hagynak a pénzelvonások, fontosnak tartottam, hogy beszéljünk erről. A függetlenektől is kezdtek látványosan pénzeket elvonni, Dér Zsolt barátommal küldtünk egy körlevelet a független színházak vezetőinek és a művészeti egyetemek rektorainak, és egy közös fórumra hívtuk őket, hogy legyen erről párbeszéd. Létre is jött ez a beszélgetés, melyen szép számmal megjelentek a független színházak, s a művészeti egyetemek vezetői.

A tüntetésre pedig eredetileg nem tüntetni mentem. Egészen pontosan 2012. december 19-én, a Vadkacsa mesterségvizsga után (vagyis nem előtte, ahogy ezt egy másik interjúban olvastam), félig még jelmezben, biciklivel kimentem, hogy lássam, mi történik. Szerettem volna a lehető legobjektívebben, a saját szememmel tájékozódni, és nem a hírekből. Nem akartam felszólalni, de amikor egy vezető beosztású rendőr a fülem hallatára fenyegetett meg diákokat, hogyha nem mennek haza, ellehetetlenítik a jövőjüket, az igazságérzetem ezt nem hagyhatta szó nélkül. Ez lett belőle. Bevittek, rabosítottak, de komolyabb dolog nem történt velem. Amikor legközelebb találkoztam az osztálytársaimmal, nem kérdezték meg, hogy mi történt, csak a rémületet láttam rajtuk. Nem beszéltek velem egy ideig. Egy hónapra rá, Karsai tanár úr szónoklatvizsgája törte meg a jeget. Ott mondhattam el egy védőbeszéd keretein belül, hogy mi is történt valójában.

Izgalmakból a miskolci színháznak is kijutott az idén. Ti hárman, akik az osztályból oda kerültetek, mit érzékeltetek mindebből? És milyen volt egy társulatba bekerülni?

Vágytunk rá, hogy együtt lehessünk a társulattal. Már amikor a Parasztoperát próbáltuk, éreztük, hogy jó szívvel fogadnak bennünket. Jó érzés ott lenni, sok szeretetet és segítséget kapunk a társulattól. A Robin Hooddal aztán bedobtak minket a mélyvízbe. Szőcs Artur rendkívül nyitott és segítőkész volt a próbafolyamat elején, de aztán az idő rövidsége miatt könyörtelenül helyt kellett állnunk. Nehéz munka volt, énekelni és táncolni is kell benne, én még a levegőakrobatikába is belekóstoltam ebben az előadásban. De hát szeretem a veszélyt. (nevet) Amikor élő kapcsolat alakul ki a néző és közöttem, bizonyos szempontból az is egy veszélyhelyzet. Izgalmas. Akkor történhetnek élő színházi pillanatok, találkozások.

Robin Hood - Brassai Tóth János, Zoltán Áron, Tóth András

A Miskolci Nemzeti nagyon jól működő színház. Ha rajtam múlik, az is marad, szeretek ott dolgozni. Számomra az igazgatóváltás, sajnos, kisebb szerepeket hozott a jövő évadra. Kiss Csaba nagyon figyelt és vigyázott ránk. Remélem, hogy ezt a figyelmet a színház új vezetésétől is megkapjuk majd.

Most Brassai Tóth János néven szerepelsz.

A Brassai édesanyám neve. A szüleim születésemkor a Brassai nevet szánták nekem, de az apai nagyapám ragaszkodott hozzá, hogy Tóthnak hívjanak. Úgy mesélik, hogy ez egy családi ebéden dőlt el végérvényesen. Aztán, hogy Miskolcra kerültem, felvettem a Brassait, megtartva a Tóth családnevemet is a nagyapám iránt érzett tiszteletből. De színészként több néven is futottam már, sajnos erre eddig nem figyeltem. De meg fogok állapodni egy mellett hamarosan. Azt hiszem, ez a Tóth Jankó lesz. (nevet)

(Aztán veszi a hátizsákját, és indul tovább: Miskolcról a Pesti Színházon keresztül Brnóba.)

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr467992857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.