7óra7

Élőbb és működőképesebb

Élőbb és működőképesebb

2015. 05. 14. | 7óra7

*Szabó Borbála:* A reális meséket: a Végtelen történetben is az a rész érdekelt, ami a valóságban, az iskolában játszódik. Mindig arra voltam kíváncsi, hogy amit megtapasztalok az életben, az hogyan működik meseként. A macikat és tündérkéket nem kedveltem soha, az épkézláb emberi szereplők történetei tudtak lekötni.

A gyerekeidnek saját meséket találtál ki?

Általában lusta és álmos vagyok esténként saját történeteket kitalálni, de van egy mesekönyvem, amiben a gyerekeimhez rendkívül hasonlító kis hősök és a velük megesett dolgok szerepelnek. Ezekben a történetekben mindig van egy pont, amikor átkerülnek valamilyen fantázia- vagy mesevilágba, de végül mindig hazatér mindenki. Nagyon szeretem E. T. A. Hoffmannt, és az ő fura, realitás és őrület határán játszódó meséit.

Szinte minden darabodban fontos szervezőelem a humor.

Igen, bár nagyon tud frusztrálni, amikor kimondottan az a cél, hogy valami vicceset írjak! Pedig szoktam humoristákkal humoros produkciókban dolgozni. Figyelem a fura agyműködésüket. Az enyém is hasonló, de mégse teljesen olyan. Emiatt sokszor elégedetlen vagyok magammal, vagy velük. Mert nekem ez a dolog akkor működik jól, ha a humor nem cél, hanem eszköz. Amit viszont szerencsére nem nagyon tudok letenni írás közben.

Telefondoktor - Göttinger Pál

Szerinted mi a 2011 óta futó Telefondoktor című darabod sikerének a titka?

A Telefondoktorban kipróbáltam, hogy tudok-e tökéletes vígjátékszerkezetet írni. És a karakterépítésben pedig izgatott, hogy lehet-e úgy karaktereket írni, hogy a néző úgy érezze, mélységesen megismerte a szereplőket, szinte le tudná rajzolni mindegyiket. Pedig egyszer sem látjuk vagy halljuk egyiküket se, csak a főhős beszélget velük telefonon. Ez sikerült, megnyugodtam. Azóta sokkal bizonytalanabb formákkal kísérletezem, többet kockáztatok, mint például a Nincsenapám, seanyám vagy A teljes tizedik évad című darabjaim esetében. A Telefondoktor nyilván azért is népszerű, mert amellett, hogy vicces, tartalmaz bizonyos igazságokat a férfilélekről. Az egyik közönségtalálkozón egy férfi néző rémülten kérdezte tőlem: „Honnan tud maga ennyit rólunk…?”. Én ijesztően azt válaszoltam: „Vigyázzon, uram! Figyeljük magukat!” De egyébként ez nem igaz, inkább csak én vagyok elég férfias lelkialkat: sokat csúsztatok, és tele vagyok beteges megfeleléskényszerrel, állandó lelkiismeret-furdalással.

A Zs-kategória (önfeledt zsidózás revüvel) című előadást öt másik íróval, Dragomán Györggyel, Litkai Gergellyel, Szálinger Balázzsal, Székely Csabával és Vinnai Andrással közösen írtátok. Mennyire nehéz, amikor íróként nem te tartasz mindent egy kézben?

Az még könnyebb, amikor van egy-egy önálló jeleneted, amit a rendező, például Borgula András felfűz egy egységes gondolatmenetre. Sokkal nehezebb dió például a május 17-ei bemutatóm, a Szülői értekezlet, amit úgy rakunk össze a rendezővel, Végh Zsolttal, hogy van egy eredeti darab, amit folyamatosan bővítünk a színészekkel folytatott improvizációkkal. Mivel eléggé kontrolláló író vagyok, van most bennem egyfajta görcs, hogy itt nem lehet tudni, pontosan mi felé haladunk. Közben bízom Zsoltban, (Stefanovics) Angélában és a többiekben, mert ők már sokszor dolgoztak így, és az eredmény elég meggyőző volt. Ami érdekes, hogy játszom egy szerepet is az előadásban, ezért két irányból is képes vagyok frusztrálni magam, ami nagyon nekem való móka!

Nem ismeretlen számodra a színészet sem, hiszen középiskolában tagja voltál egy amatőr színjátszó csoportnak is.

Igen, lényegében azért nem rúgtak ki a középiskolából – akkoriban elég zűrös időszakot éltem, nem sokat láttak a tanórákon –, mert mindenféle díjakat nyertem a színjátszó körrel. Azt hiszem, egész jó színész lettem volna – de csak egész jó, nem pedig nagyszerű! Ehhez nem volt kedvem. Idegesített, hogy soha nem tudtam megvalósítani, amit elképzeltem. Az írásban legalább néha, egy-egy pillanatra úgy érzem, eltalálom a céltábla közepét.

Szülői értekezlet - Stefanovics Angéla

Ki lesz a Szülői értekezlet célközönsége?

Ez félig-meddig „nevelési dráma” – bár ha úgy vesszük, minden jó műalkotás az, ami emberi lényekhez szól. A Stúdió K-s „ifjúsági” darabom, a Nincsenapám, seanyám például nagyon jól működött felnőtt közönség előtt is, mikor nem osztályoknak, hanem este, repertoárban játszották. Utána néha spontán terápiás ülések alakultak ki, mint egy feldolgozó foglalkozás. Beszélgettem ott ismerősökkel meg idegen nézőkkel, akik megszólítottak. A Szülői értekezlet épp ilyesmiről akar szólni: hogy a „szülő” meg a „gyerek”- ezek csak szerepek, amik bizonyos helyzetekben egyszerűen leessenek rólunk, és akkor hirtelen mind egyformák leszünk. És ezt jó tudni! Szerintem egy 17 éves ember lelke egyáltalán nem gyerekesebb, mint az enyém, vagy a tiéd, vagy a nagymamámé. Legfeljebb élőbb és működőképesebb. Az az ideális elképzelésem, hogy ha majd iskolában játsszuk az előadást, akkor a diákoknak meg a szüleiknek együtt kéne végignézniük. Egymás mellett ülve, mindenkinek az iskolapadból.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr787992835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.