7óra7

Évadot hirdettek Tatabányán

Évadot hirdettek Tatabányán

2015. 05. 14. | 7óra7

A 2014/2015-ös évad értékelése

A Jászai Mari Színház, Népház az előzetes terveknek megfelelően a 2014/2015-ös évadban 6 felnőtt és 9 gyerek bemutatót tartott. A székhelyen tartott előadások száma 242 előadásra növekedett, ezen előadások nézőinek száma összesen 42 700 főt tett ki. A Jászai Mari Színház, Népház bérletes nézőinek száma mind a gyerek, mind a felnőtt bérletek esetében növekedett: a gyerek bérletes nézők esetén 15 százalékos, a felnőtt bérletes nézők körében 8 százalékos növekedés tapasztalható.

A kialakított koprodukciós együttműködések eredményeként a Jászai Mari Színház, Népház a Vaskakas Bábszínházzal, a Stúdió K-val és az Inversedance – Fodor Zoltán Társulatával hozott létre közösen előadásokat. A Jászai Mari Színház, Népház tájelőadásit Budapest (Thália Színház, Nemzeti Színház), valamint Siófok és Salgótarján közönsége láthatta a 2014/2015-ös évadban.

Jászai Mari Színház

Programok és események a 2014/2015-ös évadban

• A Jászai Mari Színház, Népház 25. jubileumi évadát A padlás című előadás díszbemutatójával nyitotta meg 2014. szeptember 26-án.
• 2014. októberében Megyei Prima Díjban részesült a Jászai Mari Színház, Népház.
• 2014. decemberében a színház új weboldala „Az év honlapja 2014 – kultúra kategória, különdíj” díjat nyerte el a Magyar Marketing Szövetség által 13. alkalommal megrendezett országos versenyen.
• A tatabányai teátrum Vízkereszt, vagy amit akartok című előadásunkkal immár harmadik alkalommal vett részt 2015. márciusában a MindenüttNő 2015 című programsorozatban.
• 2015. márciusában a Tatabányai Tavaszi Fesztivál keretében került megrendezésre első MOnodráma és STúdiószínházi FESZTiválunk, a MOST FESZT, melyen összesen 8 előadás volt látható. (A fesztivál versenyelőadásait az alábbi színházak hozták létre: az Aradi Kamaraszínház – a MASZK Egyesület, Szeged – a Bakelit Multi Art Center, Budapest, az Orlai Produkciós Iroda, a FÜGE, a kaposvári Csiky Gergely Színház, a Móricz Zsigmond Színház, a Jászai Mari Színház, Népház, a nagyváradi Szigligeti Színház és az Újvidéki Színház.)
• A MOnodráma és STúdiószínházi FESZTiválon A tribádok éjszakája című előadásunk - a Kéjpart című előadással megosztva - „A legjobb stúdiószínházi előadás” díjat nyerte el.
• A 90 Decibel projekt keretében siketek és nagyothallók, illetve vakok és gyengén látók számára akadálymentesített formában játszották A padlás és játsszuk (május 16-án) a Mikve című előadásaikat.
• A színház újdonságként az NKA támogatásával Drámafeldolgozási Programot indított alsós gyerekeknek, a Kerekasztal társulás Mézeskalácsház és Tükörváros című előadásai kapcsán, illetve a több éves gyakorlatot folytatva az NKA és Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával, a Kontraszt Műhellyel együttműködve középiskolás diákok részére a Sirály és a Vízkereszt, vagy amit akartok című előadásokhoz kapcsolódóan.
• Az évad egyik újdonsága volt, hogy a Jászai Mari Színház, Népház társulata Antré Estek címmel felolvasó színházi előadásokat tartott. A Kamaraszínházban megrendezett előadások között A gyanú éjszakája, az Illúziók és a Francia rúdugrás című produkciókat láthatta a közönség.
• A korábbi évadokban megkezdett online interjúsorozat folytatásaként „A Jászai arcai” címmel közönség előtti beszélgetéssorozatot rendeztek a színház Klubszínpadán a Jászai Mari Színház, Népház társulatának tagjaival.
• A 2014/2015-ös évadban fogadott vendégelőadások: Amikor meghalnak az angyalok (2015. február), Pillangó (2015. február), Jászai Mari: Magam keresése (2015. április).
• A színház Kutyafül, macskakő, egérút című gyerek előadása meghívást kapott a POSzT OFF programjai közé, ahol június 10-én tekinthetik meg a pécsi nézők produkciónkat.

Jászai Mari Színház

A színház gazdálkodása a 2014/2015-ös évadban

A színház gazdálkodása változatlanul stabil. A Jászai Mari Színház, Népház állami normatív támogatása ugyan emelkedett, ennek ellenére továbbra is a legalacsonyabb állami támogatásban részesül a vidéki színházak közül. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzati támogatása szintén növekedett, melynek köszönhetően 10 fős közalkalmazotti társulattal kezdhettünk neki a 2014/2015-ös évadnak. Ezen felül Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzati közbeszerzésén keresztül fénytechnikai fejlesztést tudtunk végrehajtani. Saját forrásból mintegy 15 millió forint értékben beruházást és felújítást eszközölt a színház, ami érintette a színház felsőgépészetét, a nagyszínpadot, valamint egyéb szakmai eszközök beszerzését. A TAO beszedése továbbra is csaknem 100 százalékos a Jászai Mari Színház, Népházban - olvasható a teátrum sajtóközleményében.

A 2015/2016-os évadterv bemutatása

A színház felnőtt, nyugdíjas, ifjúsági és gyermek bérletes rendszere a tervek szerint a következő évadban változatlan marad. A Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata által támogatott közalkalmazotti bérletek (Bánffy, Tolnay), illetve az ifjúsági bérlet (Latinovits) mellett a nagy érdeklődésre való tekintettel elindítottuk a Karády bérletet, ami a hagyományos bérletkiosztáshoz képest - vasárnap 17 órás időpontjával - újdonságot jelentett kínálatunkban és amit a 2015/2016-os évadban is szándékunkban áll meghirdetni. A Tata Város Önkormányzata által támogatott ifjúsági bérlet (Esterházy) az előző három évad sikereit figyelembe véve a 2015/2016-os évadban hasonló feltételek mellett ismételten meghirdetésre kerül - folytatódik a közlemény.

Jászai Mari Színház

A Jászai Mari Színház, Népház a következő évadban folytatja az együttműködést a Vaskakas Bábszínházzal és a MANNA-val, mint régi partnerekkel, valamint új együttműködő félként a Dumaszínházzal, a Váci Dunakanyar Színházzal, a Nemzeti Színházzal, a Csokonai Nemzeti Színházzal, a Békéscsabai Jókai Színházzal és a Karaván Színházzal. Az évadban összesen három gyerekelőadást hoznak létre, és kilenc előadást hívnak meg.

Az új évad bemutatói (felnőtt előadások)

*Stephen Schwartz — John Michael Tebelak: Godspell című musical*
Rendező: Szűcs Gábor
Nagyszínpad

*Háy János: Házasságon innen és túl*
Rendező: Hargitai Iván
Nagyszínpad

*Martin McDonagh: A kripli című színmű*
Rendező: Guelmino Sándor
Nagyszínpad

*Arthur Miller: A salemi boszorkányok című dráma*
Rendező: Rába Roland
Nagyszínpad

*Molière: Tartuffe - Parti Nagy Lajos szabad fordításában*
Rendező: Szikszai Rémusz
Kamaraszínház

*Nyikolaj Erdman: Az öngyilkos című komédia*
Rendező: Guelmino Sándor

Az új évad bemutatói (koprodukcióban létrehozott gyermekelőadások)

*János vitéz Petőfi Sándor elbeszélő költeménye és versei alapján*
színpada alkalmazta: Perényi Balázs
A Jászai Mari Színház, Népház és a Vaskakas Bábszínház közös produkciója
Rendező: Somogyi Tamás
Kamaraszínház

*Egerek, zenés mesejáték két részben*
Urbán Gyula Minden egér szereti a sajtot című műve alapján
A Nemzeti Színház, a Karaván Színház, a Csokonai Nemzeti Színház, a Békéscsabai Jókai Színház és a Jászai Mari Színház, Népház közös produkciója
Rendező: Tóth Géza

*Szabó Borbála: Vicces, királykisasszony?!?*
humorelméleti mesejáték
A MANNA, a Váci Dunakanyar Színház, a Jászai Mari Színház, Népház és a Dumaszínház koprodukciója
Rendező: Bereczki Csilla
Kamaraszínház

Meghívott előadásként látható lesz:

- Egy interaktív beavató színház keretén belül *Jókai Mór: A kőszívű ember fiai című regényének színpadi adaptációja* a Weöres Sándor Színház produkciójaként

- *Paul Maar Hoppládája* a Mesebolt Bábszínház Szombathely produkciójaként, amelynek rendezője: Veress András

- *A rézerdő lakói című mesejáték* a Brass in the Five előadásában

- *A székely menyecske meg az ördög, népmese bábokkal*, a Fabók Mancsi Bábszínháza produkciójaként

- *Török Sándor és Tóth Réka Ágnes: Kököjszi és Bobojsza című bábjátéka*, a Budaörsi Latinovits Színház produkciójaként, melynek rendezője: Halasi Dániel

- *Nem akarok többé boszorkány lenni!*, a Tintaló Társulás produkciója, melyet Kolozsi Angéla rendezett

- *Egy kiállítás képei*, a Ciróka Bábszínház és a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ közös produkciója, Hoffer Károly renezésében

- *Arany János:Toldi*, a Vígszínház előadásaként, melyet Paczolay Béla rendezett

- *Gimesi Dóra: Hamupipőke*, a Ciróka Bábszínház produkciója, melynek rendezője: Vidovszky György

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr977992787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.