7óra7

"Kizárólag úgy vehetnek részt a találkozón, hogy vállalják a megmérettetést"

"Kizárólag úgy vehetnek részt a találkozón, hogy vállalják a megmérettetést"

2015. 05. 19. | 7óra7

A Teátrumi Társaság közleménye:

A megjelent 36 tagszervezet elfogadta a társaság 2014. évi mérlegbeszámolóját (az MTT több, mint 2 milliós plusszal zárta az évet) és 2015-ös költségvetését (az MTT költségvetésének közel 60 %-át a tagdíjbevételek teszik ki, mely tagdíjak mértékét a szervezet alapítása óta nem emelte).

A Pécsi Országos Színházi Találkozóval kapcsolatosan a közgyűlés támogatta az elnökség korábbi lépéseit valamint az alábbi állásfoglalást fogalmazta meg:

"A Magyar Teátrumi Társaság határozott álláspontja az, hogy a versenykiírásnak megfelelően a POSZT versenyprogramjába beválogatott előadások csak és kizárólag úgy vehetnek részt a találkozón, hogy vállalják a megmérettetést.

A Magyar Teátrumi Társaság közgyűlése ezért arra hívja fel a Magyar Teátrumi Társaság elnökségét, hogy azonnal kezdeményezze a POSZT kft. tulajdonosi taggyűlésének összehívását legkésőbb május 25-re. A taggyűlésen az elnökség azt az álláspontot képviselje, hogy azon produkciók szerződéseit, amelyek a versenybe történő beválogatás ellenére nem kívánnak részt venni a XV. POSZT versenyprogramjában, jogi szakértő bevonásával, a felbontás érdekében, vizsgálja felül.

Az MTT közgyűlése arra hívja fel a POSZT zsűrijét és a POSZT kft-t, hogy biztosítsa azt, hogy a zsűri minden versenyprogramban résztvevő előadást zsűrizzen le, és döntéseit az összes előadás megtekintése alapján hozza meg."

A mai napon az MTT elnöksége kezdeményezte is a POSZT kft. taggyűlésének mihamarabbi összehívását.

Az MTT - a Nemzeti Művelődési Intézettel közösen - júniusban indítja meg új programját, mely során hat megyében 24 település amatőr színjátszó csoportjának nyújt szakmai mentor segítséget ahhoz, hogy a csoportok létrehozzanak egy új színielőadást. Az előadások szemléjére, ünnepi bemutatkozására a Magyar Kultúra Napján a Nemzeti Színházban kerül majd sor. A nagyszerű hagyományokkal bíró hazai amatőr színjátszás támogatása fontos ügy a Teátrumi Társaságba tömörült színházak és szakmai szervezetek számára.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr527992759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.