7óra7

Rázga Miklós marad a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója

Rázga Miklós marad a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója

2015. 05. 28. | 7óra7

Rázga Miklóst, a teátrum jelenlegi vezetőjét választotta meg a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) igazgatójának a város közgyűlése csütörtökön.

Páva Zsolt polgármester (Fidesz-KDNP) a zárt ülésen meghozott határozatot ismertetve elmondta, hogy a döntés értelmében a vezető 2016. február 16-tól újabb öt éven át töltheti be a tisztséget.

Pécsi Nemzeti Színház A régi-új igazgató a döntést követően elmondta: a teátrumban elmúlt években elért eredményeknek tudja be újbóli kinevezését, éppen ezért teljes koncepcióváltást nem tervez a színháznál, folytatni szeretné a korábban megkezdett munkát.

Kitért arra, hogy a társulat bővítése és a további műszaki fejlesztések a legfontosabb feladatok között lesznek a jövőben is a teátrumnál, ez pedig a jelenleginél nagyobb pénzügyi mozgásteret kíván.

A pécsi önkormányzat idén februárban döntött az igazgatói pályázat kiírásáról, tekintettel arra, hogy Rázga Miklós megbízatása jövő év február 15-én lejár. A poszt betöltéséért hárman pályáztak: a jelenlegi direktor mellett Romvári Gergely dramaturg, díszlettervező és Dózsa László színművész jelezte, hogy indul a pályázaton.

Az idén 439,9 millió forint állami művészeti és fenntartói hozzájárulásban és 280 millió forint önkormányzati támogatásban részesülő Pécsi Nemzeti Színházzal szemben elvárás volt korábban, hogy évadonként legalább 280 előadást kell tartania és minimum 80 ezres fizetőnézőszámot szükséges elérnie.

Rázga Miklós egy, az intézményről a közelmúltban tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a teátrum produkcióira az előző évadban mintegy 120 ezren voltak kíváncsiak, kétszer annyian, mint öt évvel ezelőtt. A kihasználtság ezzel együtt 67-ről 92 százalékra, az előadásaik száma 247-ről mintegy 450-re emelkedett.

Rámutatott, a nézőszám növekedéséhez hozzájárult, hogy több gyermek- és ifjúsági darab került műsorra, és népszerűbbek lettek a balett- és operaelőadások, amelyeket 2010-ben még 7-8 ezren, az előző évadban már 20 ezren tekintettek meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr37992707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.