7óra7

Igazmondó juhász, a színház Habony Árpádja

Igazmondó juhász, a színház Habony Árpádja

2015. 06. 12. | 7óra7

Kelemen Kristóf: "Megtaláltam a közeget, amelyben dolgozni és élni szeretnék"

Miért pont színházi dramaturg szakra jelentkeztél?

Nem a dramaturg szakma miatt, hanem általában a színház iránti érdeklődésem miatt. Nem tudnám megmondani, miért vonzott ez a közeg annyira, de már egészen kis koromtól fogva így volt, még ha láttam is az árnyoldalait. Például amikor én játszottam az igazmondó juhászt az óvodai műsorban, azonnal nehézségek adódtak: az óvónő elégedetlen volt velem, mert nem beszéltem elég hangosan. Az óvodai szerelmem a burkus király lányát játszotta, akivel a darab végén összeházasítottak, az óvodai riválisom pedig a beugró volt a helyemre – tehát drámai helyzet volt a javából! A színfalak mögötti feszültségek ránehezedtek a lelkemre, de én hősiesen álltam a sarat, és az előadáson végül hangosan mondtam a szövegeimet, elnyerve ezzel a totális boldogságot, mind emberileg, mind szakmailag.

Kelemen Kristóf Először csak a színészet érdekelt, majd a gimnázium ideje alatt már inkább az írás és a rendezés. Kutattam az interneten, kik a fontos írók és rendezők, láttam, hogy vannak ilyen brutális figurák is, mint például Sarah Kane, akinek félelemmel vegyes izgalommal kezdtem el olvasni a műveit. Róla először csak annyit tudtam, hogy fiatalon felakasztotta magát, előtte pedig mindenféle gusztustalanságot írt – nem meglepő, hogy érdekelt.

Mit adott neked az SZFE és ez a képzés?

Vidéki vagyok, korábban Pécsen laktam, szóval már önmagában az, hogy Budapestre költöztem, ebbe a rendkívül sokszínű városba, hatalmas élményt jelentett a számomra. A legnagyobb változást mégis az hozta, hogy amiről korábban csak álmodoztam, azt itt valóban elkezdtem csinálni – és a csinálás tanulást is jelent. Tanulás közben persze az ember bizonyos témákat és embereket meghalad, és utólag már kritikával illeti azokat – ez a fejlődés természetes velejárója, de ettől még hálásnak kell lenni mindenért.

Az egyetemnek köszönhetem, hogy elkezdtem darabot írni, hogy volt kinek megmutatni, hogy lehetőségem nyílt a rendezésre, hogy megismerkedtem Simányi Zsuzskával, aki jó barátom és alkotótársam lett, és akivel dolgoztam hajléktalanszállón (Woyzeck) és vakokkal (Hotel Láv), hogy rengeteg fontos művésszel találkoztam, akik hatottak rám, hogy végignéztem Novák Eszter, Zsótér Sándor, Mohácsi János és Kovalik Balázs próbáit, és hogy az utolsó évemben Erasmus-ösztöndíjjal eltöltöttem öt hónapot a Münchner Kammerspiele-ben Luk Perceval és Martin Kusej gyakornokaként.

Összességében az egyetemnek köszönhetem, hogy megtaláltam a közeget, amelyben dolgozni és élni szeretnék. Valamilyen szempontból ez egy elviselhetetlen közeg: aki ennyi időt tölt el önmaga és az érzései boncolgatásával, hogy ebből aztán létrehozzon egy az emberiség nagy része számára haszontalan produktumot, az nem lehet teljesen épeszű – szóval legyenek is összezárva ezek az emberek, boldogítsák csak egymást, és valószínűleg velem is hasonló a helyzet, ha ide akarok tartozni.

Az eddigi munkáid közül melyikre vagy a legbüszkébb? (És miért?)

A Sok alvó közt semmi dolgom nékem című darabomra. Ezt 2013-ban a Színházi Dramaturgok Céhe beválogatta a Nyílt Fórum-kötetbe, én pedig egy évvel később a Zsámbéki Színházi Bázison megrendeztem. A darab egy több szálon futó szatíra: egymásra torlódó, abszurd és tragikus szituációk tömkelegén keresztül érzékelteti azt a hisztérikus közérzetet, amely jelenleg áthatja Magyarországot. Rengeteg szereplő jön-megy, családi drámák, veszekedések, pornósok, őrültek, szektások, önjelölt zsenik – szóval mindaz, amit a Nyugati aluljáróban is lát az ember. Érdekelt, lehet-e ezekkel a szereplőkkel azonosulni, vagy ha nem, akkor miért nem, és meg akartam mutatni, hogyan próbálnak egyesek mindebből kitörni, valamin változtatni, és hogyan buknak el ezek a megváltási kísérletek.

A zsámbéki előadás próbafolyamata nagyon jól sikerült, a darab iránti elkötelezettségem és szenvedélyem a többiekre is átragadt, és mindenki ügyének érezte a munkát. Velük a jövőben is szeretnék együtt dolgozni.

Sok alvó közt semmi dolgom nékem – Cseh Dávid, Korcsmáros Felícia, Horváth Márk, Főglein Fruzsina, Kovács Domokos

Mi lesz veled az egyetem után?

Színházat fogok csinálni, íróként, rendezőként, dramaturgként, és igyekszem adekvát lenni. Az üzleties gondolkodás mára világszinten abszolúttá vált, és ezzel karöltve tud a politika ilyen mértékű cinizmust képviselni Magyarországon. Ez nem azt jelenti, hogy romlik a világ, hanem azt, hogy a réteg, amely jelenleg gazdaságilag erős, amelynek joga van diktálni, nem tud mit kezdeni a hagyományos demokratikus értékekkel, és nem vágyik elgondolkodtató előadásokra – pénzt akar, zabálni akar, jakuzzizni akar. Jobb ezzel szembenézni, és ennek tudatában gondolkodni arról, hogy ami engem érdekel, az kit érdekelhet még, ennek mik a megmutatkozási keretei, és nem utolsósorban az anyagi forrásai.

Az egyetem befejezése után ősszel a Stúdió K-ban és a Janus Egyetemi Színházban fogok dolgozni, mindkét helyen egy dokumentumszínházi előadáson. Előbbit Simányi Zsuzska rendezi, utóbbit én. Ezen kívül nemrég fejeztem be második darabomat Behemót címmel, jó lenne, ha ezt is láthatnám színpadon. Németországba is vissza fogok térni – a külföld mindig segít abban, hogy az ember gondolatai ne szűküljenek be.

Számodra milyen a 21.század színháza?

Olyan gyorsan változik jelenleg a művészet és a színház térképe, és annyira az elején tartunk még ennek az évszázadnak, hogy feleslegesnek érzek mindenfajta találgatást: nem tudom.

Hogyan definiálnád: ki az a dramaturg?

Túlzásnak gondolom azt a folyamatos öndefiníciót, amely a dramaturgokat jellemzi, de közben érthetőnek is, mivel mindez a védekezésből született. Egyszer egy színházigazgató, amikor a tiszteletdíjamról tárgyaltunk, ugyancsak rákérdezett erre, vagyis hogy kvázi mi az, amit én produktívan létrehozok, amiért engem ki kell fizetni. Valószínűleg nem adtam erre megfelelő választ, mivel fizetést máig nem kaptam tőlük, viszont az eset rávilágított valamire. Ha úgy nézzük a dolgot, mint egy könyvelő, sokszor nincs kézzelfogható és nélkülözhetetlen eredménye a munkánknak, nincs mivel elszámolni: a szövegkönyv így is, úgy is elkészül, a rendező egyedül is összeszenved valamit, a műsorfüzetet pedig meg tudják írni a marketingesek. Még az is lehet, hogy kiderül, a marketingesek zseniálisan írnak műsorfüzetet, a rendező az alkotói magányból gazdagon inspirálódik, a szövegkönyv pedig egy kollektív munka eredményeképpen sokkal élőbb és gazdagabb lesz, mint amikor valaki egy számítógép fölött belekontárkodik a darabba. Lehet, hogy frenetikus előadások születhetnek így is, dramaturg nélkül. De ha valaki mégis fontosnak érzi a dramaturgi segítséget, nem kell neki bizonygatnom, hogy miért is van szüksége rám: definíció nélkül is érteni fogjuk egymást.

Thury Gábor: Kis csoportban egy dologgal sok ideig elmélyülten foglalkozni

Miért pont az SZFE színházi dramaturg szakára jelentkeztél?

Thury Gábor (szelfi a hamburgi kikötőben) AZ ELTE BTK-ra jártam szabad bölcsész szakra. Voltak érdekes óráim, de gyakorlatibb képzésre vágytam, az írás érdekelt, eredetileg forgatókönyvírónak jelentkeztem volna, abban az évben viszont nem indult ilyen szak. Egyik évfolyamtársamban Cserne Kláriban szintén megfogalmazódott, hogy szeretne váltani. Elkezdett járni drámatörténet órákra, hogy felkészüljön a dramaturg-felvételire, és mondta, hogy csatlakozzak, hátha úgy olcsóbb lesz. Nem lett olcsóbb, de nagyon izgalmas dolgokat tanultunk. A színház a gimnáziumtól kezdve érdekelt, a Krétakör utolsó éveit még pont elcsíptem, illetve jegyszedőként és ruhatársoként dolgoztam a Bárka színházban, ott minden előadást megnéztem. Így láttam Mundruczó Kornél rendezését, a Frankenstein-tervet. Lenyűgözött az előadás és Monori Lili játéka. Minden annyira igazinak és hitelesnek tűnt, hogy néha egészen hihetetlen volt, hogy ez egy előre kitalált történet. Akkor gondolkoztam el először azon, hogy igazán érdekes lehet ilyesmivel foglalkozni.

Ebben az öt évben mit adott neked az egyetem és a képzés?

Rájöttem, hogy a színházon belül mi az, ami igazán érdekel, kikkel szeretek együtt dolgozni, miben kell még fejlődnöm, és mi az, amit lehetőleg szeretnék elkerülni. De meglepő módon az egyetem mindezt indirektebb módon adta meg, mint amire számítottam. A szabályok időnkénti áthágása vitt végül közelebb ahhoz, ami a képzés célja lenne szerintem, vagyis hogy rájöjjek a fent felsorolt dolgokra.

Nehezen feloldható ellentét, hogy az ember színházat akar csinálni, gyakorlatot szerezni, de az első években iskolai kereteken kívül hivatalosan nem volt szabad dolgozni. Ez persze egyfelől érthető, ha erre-arra dolgozunk, az szétzilálhatja az osztályközösséget és az egyetemi munkát: hiányzunk, nem írunk házit, ésatöbbi. Ugyanakkor nagyon tanulságos és izgalmas projektekben vehetettem részt iskolán kívül, olyan tapasztalatokat szereztem, amikre vágytam az egyetemen, és amiket nem tudtam volna iskolai keretek között megszerezni. Zsúfolt volt az órarendünk, rengeteg iskolai feladatot kaptunk, minden meg volt tervezve és ki volt centizve annak érdekében, hogy megfelelő legyen a képzésünk. És bár nagyon érdekes kurzusaink voltak, lenyűgöző tanárok (is) tanítottak minket, mégis az volt az érzésem, hogy ennyi információt nem lehet adott körülmények között befogadni, nem lehet folyamatosan szellemesnek és kreatívnak lenni, miközben azon kívül, hogy egy osztályteremben ülünk, és különböző órák és tanárok váltják egymást, alig jut időnk bármire is. Szükségem volt levegőváltozásra és új ingerekre ahhoz, hogy saját magam számára érdekes tudjak maradni, és ezért volt fontos nekem, hogy egyetemen kívül, más körülmények között is tudjak dolgozni, és hogy lássak elhivatott embereket élesben színházat csinálni.

Akkor állt be a képzésben számomra az egyensúly, amikor már hivatalosan is dolgozhattunk az egyetemen kívül, és próbák mellett jártunk iskolába. Ezekben az években sokkal inspirálóbb tudott lenni számomra egy-egy iskolában töltött óra, mint előtte.

Az eddigi munkáid közül melyikre vagy a legbüszkébb? És miért?

Meghatározóan jó élmény volt minden munka Mundruczó Kornéllal és Wéber Katával. A folyamat, ahogy hosszú hónapok alatt megszületett egy ötletből, egy darabkezdeményből a kész előadás. Amikor azt vettem észre, hogy a színészek olyan mondatokat próbálnak a színpadon, amiket én írtam. Láthattam hogy Monori Lili, Láng Annamari, Zsótér Sándor, Rába Roland és a többi egyedülállóan jó színész mennyit tudnak hozzátenni a próbákhoz és az előadáshoz. Ha visszagondolok a varsói, zürichi és az itthoni, protonos előadásokra, akkor büszke vagyok, hogy részt vehettem a létrehozásukban.

Az elmúlt évek egyik legtanulságosabb időszaka volt, amikor Forgách András vezetésével és két osztálytársammal, Ivanyos Ambrussal és Bíró Bencével lefordítottuk a Danton halálát. Egy ennyire jó és bonyolult német szöveget megfejteni, lefordítani, és közben a fordításról ennyit tanulni maga volt az öröm. Akkor az volt az érzésem, hogy az lenne az ideális, ha az egyetem is ilyen lenne: kis csoportban egy dologgal sok ideig elmélyülten foglalkozni, aminek aztán van kézzelfogható eredménye.

Elsőévesek voltunk, amikor két osztálytársammal, Zsigó Annával és Cserne Klárival részt vettünk Boross Martin projektjében, a Pamlényi Pál Postás Panoptikumban. Ez egy interaktív színházi játék volt, amelyben a nézők voltak az esemény főszereplői, és ahogy végigjárták a Fogasház termeit, fokozatosan bontakozott ki számukra az előadás története. Az alkotók közül később többen Dinamó Budapest néven olyan színházi eseményeket hoztunk létre, ami nem hagyományos színházi narratívákkal kísérletezett. minden projekt alapvetése volt, hogy megpróbáljuk a néző és az előadás közti határokat elmosni. Az egyetem lehetővé teszi, hogy egy hagyományosabb-kanonizált színházi rendszerben kiismerje magát az ember, és nagyon izgalmas volt ezeken a kereteken kívül gondolkodni.

Thury Gábor

Mi lesz veled a diploma megszerzése utána?

A hamburgi Thalia Theaterhez szerződöm két évre, ahol az elmúlt években kétszer is több hónapot töltöttem Erasmus ösztöndíjjal. Nem feltétlenül a kőszínházi létezés áll hozzám a legközelebb, de nagyon érdekel, hogy mit lehet egy ilyen lehetőségből kihozni, hogyan tud fontos szerepet betölteni egy ekkora színház egy város és egy közösség életében, és egyáltalán 2015-ben mi szükség lehet szükség egy ezer férőhelyes színházépületre és nagy társulatra.

Számodra milyen a 21.század színháza?

Miközben a színházi előadások általában emberi kapcsolatokat és társadalmi problémákat boncolnak, sok esetben a színház működési modellje nem árulkodik különösebb emberi és társadalmi érzékenységről. Nagyon hierarchikus intézmény a színház, pláne egy nagyobb színház, és ez sokszor zavaró. Ez persze a végterméken nem mindig látszik, de szerintem ha nem régi berögződések szerint csinálnának színházat, akkor több izgalmas előadás születne. Nem csak a színházi formákra, hanem a színházcsinálási formákra is érdemes lehet rákérdezni. Van egy görög társulat, a Blitz Theatre Group, akiknek nagyon közel áll a színházról alkotott elképzelése az egyémhez:

“There is a need for answers to what society asks from art today and what theatrical structures stand for in the dawn of the 21th century. All members are equal throughout conception, writing, direction and dramaturgy process, everything is under doubt, there is nothing to be taken for granted, neither in theatre nor in life.”

Jó lenne, ha ilyen is lenne a 21. század színháza.

Hogyan definiálnád: ki az a dramaturg?

A színház Habony Árpádja. A háttérben dolgozik, nem pontosan lehet tudni, hogy mit csinál, beszélget a főnökkel, tanácsokat ad neki, néha jó dolgokat mond, és rezsicsökkentés lesz belőle, de persze ő is hibázhat: netadó. De ezt már a többiek nagyon pontosan megválaszolták.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr397992677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.