7óra7

Állásfoglalások és együltőhelyek
7óra7: (7/10)
Közösség: (0/10)

Állásfoglalások és együltőhelyek

2015. 06. 30. | TörökÁkos

Mielőtt még nagyon belemelegednénk abba az idevágó esztétikai (juj!) kérdéskörbe, hogy mi történik a befogadás szabadságfokaival akkor, amikor egy műalkotás éppen az, aminek mondja magát, vagyis amikor sorvezetőt is ad önmagához, gyorsan szögezzük le, hogy a Point of You a maga szabta kereteken belül szellemes játékokat kínál fel. És ezek a keretek elég tágasak ahhoz, hogy ezekben a játékokban mi magunk is részt vehessünk. Beszédes, hogy ezt mikor tesszük meg, és miért nem.

Point of you - Ricardo Machado és Réti Anna

A két oldalra osztott nézőtér most nem egyszerűen egymás nézéséről, és ezen keresztül a színházi helyzet leleplezéséről szól: akár finom utalásként is működik a honi, kétpólusos közgondolkodásunkról (mi és ők), miközben a valódi nézőpontváltás lehetőségét is felkínálja. Ugyanis a két előadó, Réti Anna és Ricardo Machado egyes jeleneteknél nem szimmetrikusan játszanak: miközben az egyikük az egyik oldal felé fordulva mozog és mesél, a másikjukat csak a szemben lévő oldal láthatja, amint szótlanul közeledik felé. Az előadás egyik pontján a játszók egyértelműen jelzik felénk, hogy most jól járunk, ha átülünk a túloldalra, és mivel van olyan rész, amit megismételnek a megfordult nézői helyzet előtt, így aki engedett a finom helycserélésre buzdító ösztökének, az szemből is láthatta az összes jelenetet. Talán mindenki engedett, és összesen két ember volt, akik ezen kívül bármikor is elmozdult a helyéről – akik egyébként mindketten színházi emberek. Mi, civilek, ülünk a helyünkön, amíg csak lehet, és ha azt mondják nekünk, átülünk egy másik helyre.

Point of you - Réti Anna és Ricardo Machado Az előadás kapcsán nem csak a témamegjelölésben minden az, ami, de a Point of You színpadtechnikai működése is teljesen áttetsző: ők maguk kezelik a jól látható helyen lévő irányítópultot, kapcsolják a fényeket, váltogatják a zenéket. Ami az egész produkciónak ad egyfajta felszabadító, hand made jelleget. Mint ami azt üzeni, hogy ne dőlj be a színház varázslásának, egymás között vagyunk, játssz velünk bátran. Hogy mi mégsem játszunk, vagy legalábbis kifelé nem, az ebben az esetben nem kudarc, hanem az előadás egyik fontos színházi történése.

Egy hidrogénnel töltött lufi, amit Machado a szájában tartva enged egyre hosszabb zsinórra, egy játék ülőpárnákkal és egy másik egy székkel, hogy mi mindenre lehet használni őket (az előbbi végül szemellenzővé alakul, az utóbbi Machado szerint elsősorban szexre alkalmas), a két előadó sziámi párként mozgó kettősének egyszerre bizarr és mégis magától értetődő mozgása mind egy-egy nagyon konkrét kínálat a rejtvényfejtésre, amelynek a megoldó kulcsa ráadásul, részben eleve adott. Miközben mindez kódolja a nézőtéren a megoldást (és még csak nem is feltétlenül ugyanazt a megoldást), és az ezzel járó intellektuális elégedettséget, nem minden esetben elég izgalmas történés: sem kihívásként, sem színházként.

Ami ellenben az, a két figura intenzitása és jelenléte. Réti Anna színpadi alakja az egyik pillanatban víztisztán áttetsző, akibe akadálytalanul lehet belelátni a szemén keresztül, a következőben olyan grimaszt ránt a látvány elé, amellyel mégsem csökken a fajsúlya: figurája megfejthetetlen és mégis személyes. Ricardo Machado sokkal inkább egy tömbből faragott: energikus szellemessége olyan, mint aki pillanatról pillanatra megküzd a belőle áradó pozitivitásért – és azt pillanatról pillanatra el is nyeri. Ami ebben egy újabb gyomros a színházi reflexeknek, hogy ezeknek az egyébként jól tapintható és eleven figuráknak nincsen közös történése: szinte kizárólag kifelé történnek. Amíg a nézőkkel megtalálják a kapcsolódási pontokat, a nekünk való, közös játékon túl egymással voltaképpen nem találkoznak. Ami nem azt jelenti, hogy ne lennének akár még érzékletes páros mozgásaik, egymásra vonatkozó gesztusaik, ám ezek valódi kapcsolódások nélkül szellemes mutatványoknál sem nem többek, sem nem kevesebbek.

Point of you - Ricardo Machado és Réti Anna

Ezek közül az egyik sokszorosan tér vissza: koreografált verekedés, ütések és rúgások hosszú sora, amit hol lassítva, hol gyorsabban látunk. Mindez nyilvánvalóan játék, ami egy igazi verekedés helyén áll, ami pedig közös életünk egy metaforájaként működik. A többszöri ismétlések egyik pontján a játszók kifordulnak egymás felől, és partner nélkül is végigverekszik a maguk mozdulatsorát. Ami itt egy olyan metafora, ami egy igazi kapcsolat helyén áll, és ami most egy játékként működik. Árnyékboksz.

Van egy pillanat, amikor Réti Anna lassan araszolva jön felénk. Nem tudom, mi az, amit látok, de azt igen, hogy nagyon fontos dolog - sokkal fontosabb a nézőpontoknál. Amikor közel ér hozzánk, megáll, és mintha magához hívna – mintha éppen engem hívna. És én végül nem megyek. Ennyi. Point of me.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr38006107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.