7óra7

Mozgásban tartani a világot

Mozgásban tartani a világot

2015. 07. 06. | 7óra7

Ascher Tamás végül nem tudott részt venni a fesztiválon, helyette Hargitai Ivánt hívták meg a szervezők. Tegnap a TIKK -el indult a fesztivál, az inárcsi Kb35 társulat évad elején bemutatott darabjával, amit sikeresen játszanak a MU-ban. Szivák-Tóth Viktor rendezését másodjára látom, még mindig jókat röhögök az előadás elején a csetlő-botló tanár figurákon. Az mondtam, hogy a csapatból sokan tanárként dolgoznak? A bőrükön tapasztalják meg a KLIKK elkapkodott intézkedéseit, a motiválatlan kollégákat, a szakmai átgondolatlanságokat. A délelőtti beszélgetésen Pataki András zsűri elnök részletesen elemezi a látottakat, jó összjátékot, pontos térkezelést, dramaturgiát, tartalmas figuraépítésről beszél. (Korábban itt írtam róla , sajnos nem említi a szöveg például Kiss Nóra zseniális Mártikáját, pedig kellene.)

Tikk - Kiss Nóra, Szivák-Tóth Viktor, Boda Tibor, Kovács Zoltán

A második előadás a Komáromi Sándor rendezte Médiea volt. Ezt szinte a szomszédotokban játszották, a Hemo-ban. A legfelső emeleten egy kis kamarateret rendeztek be a Teleszterionosok. Nagyon hasonlít egymásra a két csapat abban, hogy magas színészi kvalitású emberekből áll, akik ugyanakkor nem profi színészek, viszont foglalkoznak drámapedagógiával, maguk is csoportvezetők, így létrejön egy erős háló a társulatok körül. Közösségi színházcsinálás. Nem tudom, mennyire van meg a Médeia története: barbár nőt elhagyja a férje az uralkodó lányáért, ezért az bosszúból megöli az új nőt, az uralkodót, sőt a gyerekeit is. A zsűri nagyon szerette az előadást, Komáromi Sándor elmesélte, hogy egyszer pocakos feleségével Pápa utcáit járva beszélgetett egy roma nővel, akinek nagy duzzanatok voltak a kezén. Nem bírta megállni, hogy, meg ne kérdezze meg, hogy mitől van. Az asszony mondta, hogy a férje „megfogta”, mert ő visszabeszélt neki. Teljesen természetesen beszélt erről – mondta Sándor, ez úgy tűnt abban a családban a szokások, a kultúra része. Ők a feleségével nem is értették, hogy lehet így élni. Arról beszélt, ez a görög bosszú-történet jó apropó arra, hogy gondolkodjanak a más kultúrájú, más szokások szerint élő emberekről, akiket hajlamosak vagyunk barbároknak hívni. Az előadás több szakmai problémát is felvető izgalmas munka – fogalmazott Hargitai Iván. Médeia Herczeg Diána jutalomjátéka, elemi erővel létezik benne, gonoszsága transzcendens tartományokat érint.

Médeia - Herczeg Diána

Az tegnapi napot a fesztivál megnyitója zárta. Ki hosszabban, ki rövidebben üdvözölte a fesztivált, az angol fordítás hol vicces akcentussal történt, hol nem. Fontos mondatok hangzottak el, elegáns mondatok, amiket szívesen elmesélek majd egy fröccs mellett, de most nem untatlak vele. Annyit csak, hogy Regős János felolvasta Solténszky Tibor levelét, ami egy anekdotával zárult. Trakovszkij megkérdezte Ingmar Bergman egyik színészét, aki a tengerparton köveket rugdalt, hogy mit csinál. A színész így felelt: mozgásban tartom a világot.

Ez a fesztivál is mozgásban tartja a világot. Ilyen lehet az inárcsi Színkavalkád is. Jó ott lenni ezeken a fesztiválokon, emberekkel beszélgetni, gondolkodni a világról, megvitatni kérdéseket, mosolyogni a találkozásokhoz. Ja, és éjszaka az Erzsébet-ligetben voltak tűzzsonglőrök és elektro-swing is.

ps.: Legutóbb Győrfi Kata nyílt levelét olvastam a TESZT-fesztiválról, az adta az ötletet.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr297992551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.