7óra7

„Kétszer kettő sosem négy”

„Kétszer kettő sosem négy”

2015. 08. 11. | 7óra7

Magánszínházként határozzák meg magukat – de a jelenlegi szabályozási és finanszírozási keretek között mit jelent ez pontosan?

Németh Kristóf Üzlettársaimmal megvásároltunk egy csődbe ment nonprofit kft-t, amit lassan három éve sikerrel működtetünk. A mi esetünkben a legfontosabb forrást egyértelműen a jegybevétel jelenti. Ezen kívül fontos szerepet játszanak a szponzoraink támogatása, a TAO-támogatás, és van egy szabad szemmel jól látható, de az említettek közül a legkisebb tételnek számító költségvetési támogatás is. Mindebből az következik, hogy az egy színházjegyre jutó támogatás (vagyis amennyivel olcsóbban kaphatja meg a néző a jegyet annak valódi áránál) nálunk jóval kisebb, mint a más struktúrában működő teátrumok esetében – a Játékszínnél ez az összeg a 600 forintot sem éri el. Ezért mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy a nézőket rendszeresen párszáz forint körüli összegért engedjük be.

A maesteszinhaz.hu portál révén azért be lehet jutni ennyiért a Játékszínbe...

Valóban néha jelen vagyunk a Ma este színház!-on, de ennek elsősorban promóciós okai vannak. A bevezetendő, frissen bemutatott darabjainkkal szoktunk ott megjelenni, amelyeknek népszerűsítésére lényegesen nagyobb összeget kellene áldozni, ha pusztán konvencionális módon szeretnénk elérni a célközönségünket. Ezért szoktunk féláron „beáldozni” néhánytíz jegyet – ami kevesebb, mint százezer forintos veszteséget jelent nekünk, de így a potenciális nézők elérésének költsége még mindig kisebb, mint ha például a 4-6-os villamoson vásárolnánk magunknak reklámfelületet. Ráadásul a portál látogatói biztos, hogy olyanok közül kerülnek ki, akik érdeklődnek a színházi előadások iránt.

A támogatókra visszatérve, köztük azért szerepel a honlapjukon az EMMI és az NKA logója is. Ez megkérdőjelezheti a szűk értelemben vett magánszínház-meghatározást...

Nehéz helyzetben lennék, ha olyan színházat kellene mondanom, akiknél nem szerepelnek az ő logóik, hiszen ezeket akkor is fel kell tüntetni, ha valaki öt forintot nyer egy állami pályázaton. Ilyen forrásokból 300 és 500 ezrenként mi is nyertünk néhány millió forintot– többek között egy új magyar darab ősbemutatójára és vidéki koprodukciókra. Büszkék vagyunk arra, hogy szakembergárdánk segítségével tucatnyi pályázaton elindulva újabb forrásokat tudtunk teremteni. Nem mérlegeljük, ki mennyit kap, örülünk annak, ami van.

Mennyire fontos az, hogy a Játékszín előadásaiban ismert arcok játsszanak?

Számunkra ez elengedhetetlen, hiszen, mint már mondtam, a bevételeink nagyobb része közvetlenül abból származik, hogy a nézők nem kevés pénzt adnak ki a jegyeinkért. A legtöbben a jó hangulatért, a nevetésért jönnek hozzánk – emiatt szerencsés, ha vidám előadásokat játsszunk (ez nem zárja ki a mély tartalmat). A pénzükért cserébe pedig elvárják a magas minőséget, melynek a saját piackutatásaink alapján az is része, hogy személyes élményeket szerezzenek a kedvenc, például tévében látott színészeikkel. Ezt a koncepciót igazolja például a Beugró vagy a Mindenből egy van sikere is.

És már senki sem, avagy a Tíz kicsi néger

Ez nem korlátozza az alkotói munkát?

Az, hogy valaki híresség, nem zárja ki, hogy tehetséges legyen – ugyanakkor nem is feltételezi azt. Mi mindig azokkal szeretnénk dolgozni, akik szakmailag is bizonyítottak. A legfontosabb színészválasztási szempont egy új darab esetében az, hogy a szerep passzoljon az adott művészhez. Szempont továbbá a tehetség és megbízhatóság is, hogy legyen kedve nálunk eljátszani az adott szerepet, és anyagilag is meg tudjunk állapodni mindenki elégedettségére. Ezek mellett az is számít, hogy a művész neve mondjon valamit az embereknek. Mindezeknek a feltételeknek nálunk egyszerre kell teljesülniük.

Ha már magánszínház: kivel versenyzik a Játékszín? Az Orlai-darabokkal? A Vígszínházzal? A Katonával?

Ha tág értelemben vesszük, akkor minden szórakoztató- és médiaipari szereplővel, hiszen a nézők, a vásárlók általában havi fix összeget költenek kultúrára. Szűkebb értelemben pedig természetesen a hasonló előadásokat játszó fővárosi színházakkal (Thália, Centrál, Belvárosi, satöbbi). És persze a másként működő, de a miénkhez hasonló célú magánszínházakkal (Rózsavölgyi Szalon, Karinthy Színház, Átrium, satöbbi), de tavaly nyáron épp őket kerestem meg, hogy fogjunk össze, hogy működjünk együtt.

Miért? A koprodukciók és vendégjátékok miatt a vidéki színházakkal való partnerséget értem, de a fővárosi konkurenciával való összefogásnak milyen előnyei vannak?

A színházi világban (ahogy az élet más területein) is igaz, hogy kétszer kettő nem négy, hanem lehet jóval több is annál, ha szinergiát érünk el az együttműködésekből. Nekünk például nincs saját asztalosműhelyünk, így ha közösen dolgozunk egy olyan színházzal, amelynek van, akkor az új bemutatók költségének jelentős részét képező díszletkészítésen tudunk spórolni. Mi pedig a sikeres előadásainknak köszönhetően lassan kinőjük magunkat, így Budapesten belüli vendégjátékok és koprodukciók révén új teret nyerhetünk magunknak.

Primadonnák

Ilyen koprodukcióként készül most az először a Szegedi Szabadtéri Játékok keretein belül bemutatásra kerülő A szőke ciklon is. Rejtő Jenő adaptálásával már sokan kudarcot vallottak – nem kockázatos vállalkozás ez?

Igaza van, mi sem láttunk eddig túl sok jól sikerült próbálkozást, ám vannak kedves élményeink, és úgy gondoljuk, hogy Rejtő Jenő műveit mindig öröm viszontlátni. Rejtőben az a legnehezebb kihívás, hogy nagy hangsúlyt kap a nyelvi humor. Ugyanakkor pontosan ismerem az alkotók és a színészek humorát és stílusát, és bízom benne, hogy ha öt ilyen kiváló komédiás játszik az előadásban, az szinte sikerre lesz ítélve. Mindezt támogatják majd Gulyás Levente kitűnő muzsikái, a Lökös Ildikó és Szente Vajk által összeállított szövegkönyv, valamint Vajk dalszövegei és rendezése is.

Ez a koprodukció két szegedi, néhány gödöllői és szentendrei előadást követően repertoárra kerül a Játékszínben. De a három színház között hogy oszlanak meg az előállítás terhei és költségei?

Az országos promóció feladatát közösen látjuk el, és hiszünk abban, hogy jelentős partnereink révén minél többekhez juthat el a produkció híre. Ezen túl azonban minden gyártási feladatot a Játékszín vállalt magára, majd a költségeket háromfelé osztjuk, így minden partnerünknek egyharmadnyi rész jut az ősbemutató létrehozásából. A produkciós szerződés legnagyobb előnye számunkra az, hogy nélküle nem lenne lehetőségünk egy nyári plusz produkció létrehozására.

Úgy látom, egész profi közgazdásszá képződött a Játékszínben…

Ez még 2001-ben, Gödöllőn kezdődött, amikor nagyon fiatalon kineveztek az ottani művelődési központ ügyvezető igazgatójának – sokat tanultam ott, hiszen egy a Játékszínnél lényegesebb nagyobb méretű intézményt vezethettem.

Önkormányzati háttérrel azért mégiscsak más…

Más, de nagyszerű iskola volt. Ráadásul véleményem szerint mindegy, hogy honnan jön a forrás, ugyanolyan profin kell kezelni a gazdasági ügyeket. Abban, hogy ezt megtanulhassam, a jogász-közgazdász édesapám is nagy segítségemre volt. Mostanra talán elmondhatom, hogy a színházigazgatók közül én értek a legtöbbet a gazdálkodáshoz, a gazdasági vezetők közül pedig a művészethez.

Fame - Németh Kristóf, Gubik Petra

A legtöbben a Barátok Közt Kertész Gézájaként ismerték meg, és gyanítom, hogy sokaknak most is erről jut az eszébe. Nem jelent ez skatulyát a szakmában is?

Ha bemegyek a fiammal az iskolába, az ő generációjának (6-10 évesek) még most is Géza vagyok, és valamelyik nap egy pincér érdeklődött arról, hogy mi van most a Barátok köztben, holott már három éve nem vagyok képernyőn. Gondolom, olyan ez, mint a Szomszédok, amit folyamatosan ismételnek vagy a Csinibaba, amiből kultfilm lett. Ugyanakkor abban a közegben, ahol a mindennapjaimat töltöm, azaz a színházban, ez szóba sem kerül. Színészként is szerencsés vagyok, mert sok színháztól kapok felkéréseket szerepekre, és bízom benne, hogy ez az ismertség és az alkalmasság mellett a megbízhatóságomnak is szól.

Legutóbbi felkérése az Operettszínháztól érkezett: a Fame – A hírnév ára című musicaljük drámatanárának szerepére hívták meg. Eddig nem igazán láthattunk zenés darabokban: hogy került most képbe?

Lőrinczy Györggyel, a színház jelenlegi főigazgatójával évekig dolgoztam együtt, amikor a Rózsavölgyi Szalon ügyvezetője volt, így régóta jól ismerjük egymást. Örülök, hogy ő, valamint Kerényi Miklós Gábor és Somogyi Szilárd rám gondolt és lehetőséget biztosított, hiszen az a tény, hogy a Fame-ben van egy alapvető prózai szerep, nagy lehetőséget jelent számomra, hogy részt vehessek egy, a Broadway világát idéző, hihetetlen professzionizmussal készülő, rendkívül látványos, nagyszabású zenés produkcióban. Két dalban kell énekelnem, de ennyivel még meg tudok birkózni. Számomra egy csoda látni azokat a tehetséges huszonéves fiatalokat, akiknek a drámatanárát játszom, és arra tanítom őket, hogy a színház világa kemény munka és örök harc. Ez nem csak a dalom, de az egész előadás fő üzenete is.

Kapcsolódó

7 pontos kritika a Fame-ről

Barátkoznak a magyar magánszínházak

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr767992483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.