7óra7

Vajon a nők jobb férfiak lennének?

Vajon a nők jobb férfiak lennének?

2015. 09. 04. | 7óra7

A címadás először csak szóviccnek indult, de a humorista valóban zászló. Először is nem lobog, ha nem fújja a szél. Szerencsére itt Magyarországon évtizedek óta nem volt szélcsend, mindig történik valami” – kezdte nyitóbeszédében Litkai Gergely, aki a tájékoztató moderátora is volt.

Litkai Gergely és az ő beszédje

A Humorkabaré visszatér2 után Hadházi László szeptember 18-án mutatja be a Nekünk áll a László című estjét, ami ezután rendszeresen látható lesz a Corvin Dumaszínház színpadán és vidéki helyszíneken egyaránt. A műsorban ezúttal is Bellus István közreműködik majd, aki az eseményen a zászlóvivő szerepét is magára öltötte.

A zászlóbehozatalt egy formális avatás követte – Fodor Annamária kötötte szalagját a Hadházi arcképét hordozó zászlóra, majd Janklovics Péter mondta el nagy átéléssel Kosztolányi Dezső: Zászló című versét, amit egy kötetlen beszélgetés követett az új műsorról, Hadházi Lászlóval.

Fodor Annamária zászlóavatása

Kiderült, hogy az új est olyan kérdésekkel például nem foglalkozik, mint „Mire jó a trollkodás?”, „Volt-e élet a mobil elterjedése előtt?” A humoristát más kérdés is foglalkoztatja, mégpedig az, hogy „A nők lennének-e jobb férfiak, vagy a férfiak lennének-e jobb nők?”

Hadházi László és az álló zászló

Nem mintha harcolni szeretnék a nemek közötti háborúban a barikád másik oldalán, vagy meginogtam volna, egyszerűen érdekel. És ehhez elég sok történet fűződik” – mondta Hadházi, aki ennél bővebb információt nem adott az új műsoráról, de talán nem is kell. Akit érdekel, megnézheti.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr537992403

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.