Gondolatcsocsó, persze. Azt gondolom, hogy hatnull és kész. No, ennyire azért nem volt egyszerű a dolog. A Trafó évadnyitása előtt a sajtó munkatársai belekóstolhattak abba, ami smArt! XTRA fantázianéven fut a Kortárs Művészetek Házában. Ennek egyike volt a gondolatcsocsó, ahol egy könnyű futású labdát kellett az ellenfél kapuja felé terelni apró ventilátorok segítségével. Ezeket a ventilátorokat pedig gondolatokkal lehetett működtetni a fejünkre tett szenzorok segítségével: az oldalsókat a jobb illetve bal oldalra való gondolással, a kapunk mellett lévőket pedig nevetéssel. Voltak, akik kezeik lengetésével próbálták megtolni a gondolatot, mások hangtalan nevetéssel tettek szert előnyre, és akadt, aki szimpla fújással próbálkozott, hasztalan.

Aki nem volt szégyenlős és takargatnivalója sem volt, a Szavak súlya nevű játékban azt is kipróbálhatta, hogy melyek azok a mondatok, szavak, amelyekre táncra perdülnek a szenzorok, a hazugságvizsgálatok pontosságával jelezve az érintettséget. Szabó György, a Trafó operatív vezetője világossá tette, hogy ezeknek a különféle kütyüknek, amelyek itt és majd az interaktív klubprogramokon lesznek láthatóak, nem a nettó szórakozás és rácsodálkozás a végső célja. A terv az, hogy ezeken a klubnapokon az alkotók és a technika találjanak egymásra, és a találkozások eredője egy-egy a Trafó színpadán megjelenő produkció legyen. Egy ilyen együttállásra jó példa a Tünet Együttesnek Az éjszaka csodái című előadása, ahol a technológia szerves része az alkotásnak.

Mielőtt azonban nekiültünk játszani, Barda Beáta 20 magyar bemutatót, 20 továbbjátszott magyar produkciót és 20 külföldi vendégjátékot ígért a következő évadra. A Trafó művészeti vezetője az oktatás, a párbeszéd és az innováció hármasát emelte ki az intézménnyel kapcsolatban, amelynek fontos elemeként említette a Gondolat Generátort, ahol középiskolások találkozhatnak a kortárs művészettel, és az innováció kapcsán arról is beszélt, hogy a Trafó egyik kiemelt feladatának tartja a színház műfajának tágítását.

Megtudtuk azt is, hogy a bemutatók sorát a TÁP Színház Babahajója nyitja, amelyet Vajdai Vilmos rendez. A Krétakör a műfajában nehezen meghatározható, mondanivalójában már sokkal inkább egyértelmű Lúzer továbbjátszása mellett november végén, december elején egy új bemutatóval (A harag napja) is jelentkezik. Boross Martin a Space Társulattal való koprodukcióban mutatja be a We hear you – Hallgatlak! című rendezését, amelyben mozgó panaszirodájuk tárlatát nyitják meg az érdeklődők előtt. Külföldről érkezik William Kentridge és a Handspring Company Übü és az Igazság Bizottság című produkciója. A dél-afrikai művész egy fekete humorban és iróniában bővelkedő, felnőtt bábelőadásban - a Big Mama Africa karakterével és görög mitológiai alakokkal - gondolja újra az Übü király történetét.

A felnőtt bábelőadás műfajában a Természetes Vészek Kollektíva is új produkcióval jelentkezik.

És ha már kimondtuk feljebb, hogy táncra perdülés, Molnár Csaba, Lábán-díjas táncos-koreográfus új táncprodukcióval jelentkezik ősszel, Arany Virág és Hadi Júlia pedig, akik éppen legutóbb nyerték el a Lábán-díjat, egy futurisztikus előadásban két flamand művésszel szerepelnek. Antony Hamilton is hazánkba érkezik két duettel, és Sharon Eyal is itt lesz Gai Beharral, akik két rövid darabot hoznak magukkal, amely során „androgün erotika és torz szépség tölti be a nagytermet”.

A Trafó két újcirkuszi produkciót is vendégül lát. Szeptemberben érkezik a francia Cirque Intextremiste társulat, akik hárman egyensúlyoznak pallókkal és gázpalackokkal, illetve a Poivre Rose társulat Rózsabokor című előadása lesz látható decemberben, aki Hrabal világát idézik meg Iva Bittova zenéjére.

Ami pedig a tavaszi terveket illeti, a Trafó egy új Mundruczó-darabot, egy Rózsavölgyi Zsuzsa- és egy Schermann Márta-bemutatót, valamint egy Frenák Pál-premiert is ígér.

A sajtóbemutató azonban nem ért véget sem a trafósoktól kapott, sem a szenzorokon keresztül történéssé tett gondolatokkal. Az igazi gondolkodnivaló a Corvin közben várt minket, ahol akkor már kisebb csoportosulás vett körbe három fura formájú fülkét: Benjamin Vandewalle Inter-View című megnemmondom mijét. A fülkékbe egy oldalsó nyíláson át bedugva egy-egy ember tartotta hosszú percekig a fejét. Ő bizony nem rakja be a sajátját sehová, amit ember épített – mondta egy fiatal építészhallgató. Biztosan nagy hülyeség az egész, és az a sok arab söpredék miért nem takarodnak el Magyarországról – lamentált egy középkorú férfi. Én kivártam a soromat és nem lamentáltam. Mögöttem egy jó kedélyű és jó kiállású, fiatal cigányember állt. Amikor kivettem a fejemet, megkérdezte, hogy mi volt odabent. Neki sem mondtam el.