7óra7

Kocsis Pált kirúgták a Kaposvári Egyetemről?

Kocsis Pált kirúgták a Kaposvári Egyetemről?

2015. 09. 17. | 7óra7

Kocsis Pál nyilatkozta a Magyar Narancsban még tavaly októberben a Kaposvári Egyetem Művészeti karának 2013-as átszervezése kapcsán, amikor Vidnyánszky Attilát nevezték ki az egyetem művészeti rektorhelyettesének: "A városvezetés számára nagyon kellemetlen volt az akkori tanszékvezetés, pusztán azért, mert képes volt alulról felfelé számon kérni: Csáki Judit akkori tanszékvezető például képes volt felkérdezni a dékán asszonyhoz arról, hogy hol vannak az alapvető, minimális feltételek, miközben felülről folyamatosan számon kérték a tanszéken a bürokratikus értelmetlenségeket."

A szándék megvolt már a helyzet megváltoztatására, és amennyire tudom, Vidnyánszky Attila is ambicionálta a dolgot egy határozott elképzeléssel arról, hogyan kéne oktatni: egy létező, főként Észak-Európában bevett modellre gondolt, amely szerint egy osztályon belül egy komplex színházalkotói gárda nevelődik fel a színésztől a dramaturgon és a rendezőn át a jelmeztervezőig. De Attila azzal nem számolt, hogy ez lényegesen több feltételt kíván annál, mint amit már mi sem kaptunk meg - abban lehetett bízni, hogy hátha majd ő megkapja. De nem lett így, valószínűleg azért, mert egyszerűen nincs ennyi pénz. Tehát ami rossz történt, arról nem mindenről feltétlenül Vidnyánszky tehet - igaz, megakadályozni ő sem akadályozta meg ezeket.

Kocsis Pál

Az egyetem alibizik ezzel a tanszékkel, amelynek átalakítása fontos része volt az intézmény megreformálásának, aminek nyilván oka volt az is, hogy egyes embereket ki akartak rúgni. Vidnyánszky messziről jött, nagy oktatási átszervezésben gondolkodott, és ezt a helyiek saját magánérdekeik alapján kihasználták: nyilvánvaló, hogy Rátóti Zoltán nem akart egy egyetemen tanítani Mohácsi Jánossal. Én is folyton azt érzem, hogy kés van a fejem felett, csak még nem hullott le” – folytatta a gondolatmenetet a színész és osztályvezető tanár. (A teljes interjú itt olvasható

Úgy tűnik, ez a kés most elvágta Kocsis Pál oktatói pályafutását Kaposváron. Felhívtuk az egyetemet a hír megerősítése, illetve cáfolata miatt, ahol több körben kapcsoltak minket oda-vissza a különböző illetékesek között, miközben senki nem tudott semmi érdemit mondani az üggyel kapcsolatban.

Kocsis Pál osztályának a levele:

Tisztelt Kaposvári Egyetem!

Megdöbbenve értesültünk a hírről, miszerint szeretett, általunk és sokak által nagyra becsült, szakmailag példátlan tehetségű és tudású, az elmúlt négy év alatt apánkká vált osztályfőnökünket, Kocsis Pált kirúgták az egyetemről, ezzel megfosztva minket attól az embertől, akivel ezt az öt évet be kellene fejeznünk. Értetlenül állunk a döntés előtt, hogy azt az személyt, aki mindent megtett értünk, elvették. Miért?

Nem ő volt az első, akit elvesztettünk az évek alatt. Tanáraink nagy részét, akikkel elkezdtük tanulmányainkat, és akiknek szintén végig kellett volna kísérniük utunkat, az elmúlt években kirúgták, így ellehetetlenedett volna a képzésünk, de ott volt mellettünk Pál. Valószínű, hogy azt gondolják, most magunkra maradtunk, ott lettünk hagyva a széles országút szélén, melynek még csak az elején járunk, és most, hogy az osztályfőnökünket is menesztették, senkink sincs, egyikünk se tudja, hogy ki fia borja és hogy most merre tovább.
Megnyugtatjuk önöket, Kocsis Pál volt, és marad is az osztályfőnökünk örökre.
Júniusban találkozunk. Vége, vége, vége, eleje.

Értesítés hiányában, várjuk a Kaposvári Egyetem mihamarabbi válaszát.

Tisztelettel, az V. éves Kocsis-osztály:

Edvi Henrietta, Farkas Sándor, Gábri Nikolett, Gelányi Bence, Gyurkovics Zsófia, Hasenfratz-Szegvári Júlia, Hartai Petra, Jámbor Nándor, Kenderes Csaba, Lénárdt Laura, Matusek Attila, Pilnay Sára, Ruscsák Péter, Tenki Dalma

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr977992397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.