7óra7

Most beülhetsz a Mentőcsónakba

Most beülhetsz a Mentőcsónakba

2015. 09. 17. | 7óra7

Az egész évadon át tartó foglalkozássorozat fókuszában a tehetséggondozás áll, valamint a kérdés: „Mi a tehetség sorsa Magyarországon?” A programnak a szervezők által megfogalmazott célja, hogy a diákoknak segítsenek megtalálni azt, amiben igazán tehetségesek - színházi, illetve drámapedagógiai eszközök segítségével. Olyan kérdéseket vitatnak meg a résztvevőkkel, mint például a tehetség és a társadalom egymásra gyakorolt hatása. A diákok ezzel kapcsolatos gondolatai kapcsán egy előadás is születik, amit a közönség a Jurányi Házban láthat majd.

Szociopoly - Jaskó Bálint

A Mentőcsónak diákcsoportja megismerheti azt is, hogy miként működik egy független csapat egy olyan térben, ahol nincsenek kulisszák, és ahol egy kicsi stáb tesz meg mindent annak érdekében, hogy professzionálisan működhessen. A foglalkozásokat független alkotók, rendezők, színészek és tervezők tartják, elsősorban a Mentőcsónak és az egykori Szputnyik művészei.

A független csapat tavaly kezdte meg munkáját, két produkcióval mutatkoztak be, a Szociopoly című interaktív társasjátékkal és az Újvilág című előadással, olyan aktuális problémákat vizsgálva, mint a magyarországi mélyszegénység, az előítéletesség és a rasszizmus. A Mentőcsónak munkája során kortárs magyar drámai szövegek születnek, melyek a társadalmi feszültségekre reagálnak, hol interaktív, új színházi formákat kutatva, hol pedig klasszikus színházi keretek között - olvasható a felhívásban.

A társulat azoknak a 16-22 év közötti fiataloknak a jelentkezését várja, akik október közepétől 2016. április végéig rendszeresen, heti két alkalommal részt tudnak venni a foglalkozásokon.

Aki szeretne csatlakozni, egy önmagáról írt portréval teheti meg, amit a mentocsonak@szputnyik.com email címre küld el. A szervezők arra biztatják a jelentkezőket, hogy bármit leírhatnak, bármilyen műfajban, és még az is mindegy, hogy mennyit írnak, a lényeg az, hogy az írásból minél jobban megismerhessék a jelentkezőt. A jelentkezés határideje: szeptember 28.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr97992373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.