7óra7

Bemutatók (2015. szeptember 11-17.)

Bemutatók (2015. szeptember 11-17.)

2015. 09. 18. | 7óra7

*West Side Story // Magyar Állami Operaház - Erkel Színház // szeptember 11. 19 óra*

Bernstein klasszikusát Novák Péter állítja színpadra, ebben karmesterként Silló István és Dénes István működnek közre. Tony szerepét kettős szereposztásban színészként Boncsér Gergely és László Boldizsár, táncosként Bajári Levente és Borsai German alakítja. Mariaként Miklósa Erikát és Nánási Helgát, illetve táncosként Boros Ildikót és Tóth Nikolettet láthatják az érdeklődők.

West Side Story

A West Side Story alkotói a klasszikus zene, tánc és drámairodalom felől érkeztek a zenés színház világába. Nagy, közös álmuk volt egy tökéletes musical, amelyben a három művészi kifejezési forma, a zene, a tánc és a szöveg olyan csodálatos egységet alkot, amire addig még nem volt példa a Broadway színpadán. (...) A mások gyűlölete által elválasztott szerelmesek örök tragédiáját meséli el az előadás, miközben súlyos társadalmi problémákra is rámutat. Elgondolkodtat, de nem foglal állást. Felráz, de nem ítélkezik - olvasható a színlapon.

Az előadás ősszel a bemutatót követően szeptemberben még öt, októberben tizennégy alkalommal lesz látható az Erkel Színházban.

*Mindent Éváról // Orlai Produkció - Belvárosi Színház // szeptember 11. 19 óra*

Mary Orr darabját Zöldy Gergely fordításában Pelsőczy Réka rendezi. Az előadásban Hernádi Judit, Kovács Patrícia, Egri Márta, Mészáros Máté, Szikszai Rémusz, Márton András, Bercsényi Péter és Rujder Vivien szerepelnek.

A színlap tanúsága szerint: a lelkes színházrajongó, Eva Harrington kitartóan minden este ott várja kedvenc színésznőjét, Margót a művészbejárónál. Egy nap szerencséje lesz, bejuthat a vágyott szentélybe, a nagy színpadi sztár öltözőjébe, és megismerheti a színház bennfenteseinek világát, az ünnepelt sztárt, a népszerű házi szerzőt, a rettegett kritikust, és Thália szentélyének többi szereplőjét. Röpködnek a szellemességek, fergeteges komédia kerekedik, ám ez a játék nem csak játék. Sokkal több annál.

Az előadás a bemutató után szeptember 11-én és 12-én, illetve október 11-én látható a Belvárosi Színházban.

*"Kokoschka babája" // Gergye Krisztián Társulata és Gloria Benedikt - Müpa // szeptember 13. 20 óra*

Gloria Benedikt osztrák táncos és Gergye Krisztián a Bridging Europe – Európai Hidak rendezvénysorozat részeként mutatja be közös munkáját, amelyben dramaturgként Miklós Melánia segítette őket. A két előadó nem először dolgozik együtt: 2013-ban a Szépművészeti Múzeum Egon Schiele kiállításának társprogramjaként mutatták be az “egoegoego” című koprodukciójukat.

A táncelőadás élethű bábok révén, a Kokoschka-i gesztust sokszorosítva színpadára invitálja a XX. század három emblematikus alakját: a zeneszerző zseni, Mahlert, a festőóriás Kokoschkát és a Múzsa, a Femme Fatale Alma Mahlert. A táncba vitt bábok jelenbe írt története egy olyan kor emlékét idézi meg, amelyben a kitalált világ még képes lehetett visszahatni a valóságra. A XX. század talán utolsó olyan pillanatára emlékezünk, ahol a romantika, az expresszionizmus, a szerelem még érvénnyel bíró fogalmak voltak, és a múzsák még képesek voltak a csókra - áll a színlapon.

Az előadás egyetlen alkalommal lesz látható.

*Homokszörny // Figura Stúdiószínház, Gyergyószentmiklós // szeptember 15. 19 óra*

Elsőként látható színpadon Székely Csaba drámája, amelyet Nagy Botond állít színpadra - többek között Bartha Boróka, Bartha László-Zsolt, Boros Mária és Dávid Péter szereplésével.

Nagy Botond szerint az előadás egyszerű élethelyzetek folyamatosan keletkező és pusztuló alakzata, egy olyan élet banalitásáé, amiben a kommunikáció csak egy baleset, és a türelem egy véletlen. Az előadás sebezhetetlen képzeletű emberek sebezhető valóságáról szól, akik a boldogság felé vezető úton haladva megfeledkeznek örömről, szerelemről, szeretetről és lassan önmagukról is. Haladnak egyfelé pedig másfelé kellene. Talán befelé.

Homokszörny

Az előadás szeptember 16-án és 23-án is látható lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr167992383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.