7óra7

A romláson nyert szabadság - Hétrétország ’13

A romláson nyert szabadság - Hétrétország ’13

2015. 09. 21. | 7óra7

A költségvetés gondjait, és vele a képletes beszédet elhagyva sokkal konkrétabb értelemben is felcsúszott a takarás az idei őrségi rendezvénysorozat lába szárán: a zenei koncerteknek eddig helyet adó szín tetőszerkezete télen összeroskadt a hó alatt, így ezek a programok a szabad ég alá kényszerültek.

Nem tudni, hogy a kényszer volt előbb vagy az elhatározás, Sülyi Péter fesztiváligazgató mindenesetre az idei Hétrétország előtt meghirdette az egyszerűsítés és a közvetlenség, azaz a köztivál filozófiáját (a vele készült interjú itt olvasható

Keretek, avagy javítani a világon

Talán már a fentiek jegyében, a 2013-as Hétrétország Köztivál nem ünnepélyes megnyitóval, hanem a Zala Megyei Népművészeti Egyesület emeleti kiállításával vette kezdetét. A bemutatott tárgyak azt a hagyományőrző szemléletet példázták, amely plusz befektetett energiával, újratervezéssel kísérletet tesz a néphagyomány elemeit a múzeumi vitrinekből kiemelni, és a hétköznapi élet részévé tenni.

Ezt a használatba vétellel megóvó látásmódot a földszinten Simon Attila fotókiállítása tágította a tárgyaktól egészen az épületekig. Képein nagyrészt tájban felejtett őrségi porták láthatók, amelyek új gazdára vagy a teljes enyészetre várnak, szavaiból kihallatszik a remény, hogy az ideköltözők között talán többen lesznek azok, akik – még ha ez majdnem kétszer annyiba is kerül, mint elbontva - inkább talpon újítják fel a hagyományos boronaházakat. Elvégre javítani vagyunk a világon – fűzte mindehhez Sülyi Péter a kiállítás megnyitóján, ami után tíz nappal Hétrétország utolsó eseménye szintén a világon való javítás jegyében fogant.

A Nulla Hulladék elnevezésű program (a Humusz Szövetség és a győri Reflex Egyesület jóvoltából) más zöld szervezetekhez mérten talán emberibb léptékű kommunikációval próbál minket szembesíteni fogyasztói társadalmunkhoz illeszkedő, energia- és nyersanyagpazarló életmódunkkal. Újrahasznosított anyagokkal való kézműves foglalkozások mellett – köztük a komposztálással, az egymás közötti csereberével és a könyvtárba járással – 10 praktikus ötletet is adnak, hogyan lehetséges jólétben élni úgy, hogy közben ne keletkezzen háztartási hulladék.

Bizonyosan nem fog minden gyermek csuhéból készült játékokkal játszani, ahogy azt sem lehet megtiltani a gazdának, hogy feleslegessé vált, ősi faszerszámait, ha úgy gondolja, akár tűzre vesse, miként azt sem felejthetjük el, hogy a kilépés ebből a – valóban nagyon strapás és önmagát emésztő – fogyasztói társadalomból nem igen képzelhető el radikális következmények nélkül. Mégis, amíg van helye a vitának, néha jólesik válaszokat hallani, akkor is, ha ezek rendre újabb kérdéseket szülnek. A világon megőrzéssel javítani – nem csak az Őrségben - egy érvényes felvetésnek tűnik.

Gyerekszemmel

Hétrétország egyértelműen a gyermekbarát rendezvénysorozatok közé tartozik. Még akkor is, ha a kultúrára éhes szülőknek az esti programok során gyakran felszaporodtak a gondjaik.

A szabad ég alatt zajló koncerteknél még ott vannak a tóka melletti szalmabálák, amelyeken ugrálva a míves (és általában túl hangos) produkciókra kevéssé fogékony gyerekek órákon keresztül jól tudják magukat érezni. Azonban a zárt térbe tervezett (vagy az eső miatt odakényszerült) programoknál már egészen más a helyzet. Zenepedagógiai szempontból is érdekes tapasztalat volt, hogy Dresch Mihály és Lukács Miklós egymásnak dobott zenei témákban elmélyülő, izgalmas pajtaszínházbeli játéka csak a felnőttek számára volt delikát, a jelenlévő tucatnyi kisiskolás korú gyermek számára inkább tűnt valamiféle akusztikus túlélő túrának. A körülbelül húszperces első szám és az ezt követő többi alatt egyszerre voltak torokszorítóak és zavaróak a kétségbeesett menekülés különféle stratégiái. A leginkább szívet melengető történet az előttem ülő hat-hét éves forma kislányé volt, aki minden egyes disszonanciába kalandozó, hangosabb cimbalomfutamnál hátrafordult, és leírhatatlan szomorú szemrehányással nézett a mellettem ülő édesanyjára. Azonban minden jó, ha a vége az - a koncert végére szinte mindannyian eljutottak a szülőhöz kucorodó alvás feloldó nyugalmáig.

Apja nézi a fiát: Babulka Gábor, Berecz István, Berecz András

Azokat a szülőket is meglepetés érte, akik talán azt gondolták, hogy Berecz András mesemondása csak valamilyen szervezési baki miatt került az esti programsávba: csimotáik – más cifránál cifrább történetek mellett - másodkézből tudhatták meg, a belevaló kunsági legény hogyan csinyálta meg 199-szer Mária Teréziát.

Noha már a zalai kézművesek is hoztak magukkal nádból, gyékényből és miegymásból készült játszani valót a gyerekek számára, a tíznapos köztivál második fele volt az, ahol a délelőttöket és kora délutánokat kifejezetten a legkisebbekhez szabták. Ezeken a napokon Ungár Andrea egy–egy mesével, zenével, dalokkal és lényének elemi kedvességével vonta maga köré az óvodás korosztályt. Volt gyermek-táncház Fülöp Attila vezetésével, és a Ziranó Színház két alkalommal is példázta, hogy a kicsiket nem is annyira játékba hozni, mint megtartani őket a mesélésben – az az igazi valami.

Csicseri történet című előadásukban a vándormuzsikus lány és a berbencés bábos a nekeresdi és a nevenincsi útelágazásban találkoznak egymással, amely ezen a napon az őriszentpéteri Malom udvar egy árnyas fája alá esett. A fiú Móra Ferenc négy meséjét eljátszva mutatta meg háton hordozható kisszínházát (berbencéjét) újsütetű barátjának. A Rumi László által kigondolt szerkezet az egyik pillanatban hátizsák, kettővel később már paraván volt, majd négy villámgyors mozdulat után máris lovas szekér lett belőle. A mihasznaságról, dolgosságról, zsugoriságról, civil kurázsiról, szófogadásról és a hatrongyosi kakasok önhittségéről szóló, lendületes történetek végén együtt űztük el a farkas képében ordaskodó gonoszt. És noha a jó tanácsért megkérdezett gyerekek, amikor belelendültek, még akkor sem egykönnyen hagyták abba az ötletparádét, amikor a mese már továbbgörgött, és a kis gidó történetében a murénaszerű kecskemama nem volt kevésbé ijesztő, mint a vérszomjas farkas, Varga Péter és Pfeifer Zsófia jól kidolgozott, sodró ritmusú játékkal, értő odafigyeléssel az első pillanattól az utolsóig meg tudta tartani játszótársait, nézőit. Márpedig – hacsak nem ingyen csokoládét osztogatnak folyamatosan – egy gyermekprogram esetén ennél biztosabb értékmérő nincsen.

Színház a szeren

Az ember tragédiája A tavaly szerényebbre szabott színházi kínálat idén egyértelműen erősödött.

Talán az egyetlen ellenpélda az előző évben több előadással is jelen lévő Kajárpéci Vízirevü Az ember: tragédia című előadása. A vásári jellegű amatőr színjátszást az intellektuális humorral keresztező társulat nagy ívű alapötlete, hogy Az ember tragédiáját egy tizenkétszeresen hasadt, pszichiátriai beteg (Skultéti Ádám) egy konzíliumon számunkra bemutatott terápiájaként morbidizálja (hasonlóan a kevés tejföllel szervírozott dödölléhez) nehézkesen csúszott le. Hiába a szellemesen megírt verses keret, az eredeti és a megcsavart színek jól átgondolt egymásba olvasása, hiába az olyan poénok, mint a maratoni hős doppingvétsége miatt utólag a perzsáknak adott győzelem naprakész gegje, vagy a leghíresebb magyar labdarúgóként megnevezett Replay (ejtsd Replai), aki bármelyik külföldi sztár egy góljára azonnal hárommal válaszol. Mivel kevéssé sikerült eltalálni a színpadi történések és sziporkák egymásutánjának ütemét, a dramaturgia csikorgott, és mintha a király hirtelen meztelen lenne, zavaróvá váltak ennek a hangsúlyozottan, sőt poentírozottan képzetlen játékmódnak olyan elemei, amelyeken más előadásaikban kifejezetten jól szórakozunk.

Fehér fal Amíg Góbi Rita Társulatának Egypercesek című előadása tavaly némiképp környezet-idegennek érződött Hétrétországban, idén Fehér Fal című munkájuk minden tekintetben helyet talált magának. Az eredetileg falak közé komponált darab jelentéshorizontja a szabad ég alatt, homokkal vastagon fedett talajon izgalmas változásokon esett át. Ahogy az alcím (Testképek Rodinre hangolva) is jelzi, a két-két női és férfialak fehérre mázolt teste színpadi alapesetben a szobor és a szoborban mozdulatlanná vált élet körei felé orientál. Ugyanezek az alakok a homokban mozogva, csúszva-mászva, pillanatok alatt elkoszolódó fehér fátyolszoknyáikban és ingeikben ennél primérebb módon utaltak az emberlétre. Ahogy a homokkal borított figurák folyamatosan keresték és megtalálták egymást, ahogy néhol gyermekien riadtan megmutatták magukat, majd ebből a megmutatkozásból véglegesen visszavonultak, óhatatlanul is a második teremtést és a paradicsomi történetet idézte. Mindez kiemelt pillanataiban összeért azzal a közben egyre erősebbé váló képzettel, mintha az előadók bele-belebújva lassan magukra öltenék az őriszentpéteri agyagos földet, amelyből – ha embert nem is - időtálló házakat és megannyi keramikus szépséget tud létrehozni a jó kézműves.

Ezt a teátrumi nívószintet a Köztiválon még legalább ketten ugrották meg (Visky András Júlia című darabját a cikk szerzője augusztus 20-án már nem tudta megnézni). Egyikük a már említett Berecz András, akinek kiszólásokban gazdag, ízessége mellett is kortárs előadásmódja most a szokásosnál is közelebb állt Hofi Gézához, mint közelített volna Rémusz bácsihoz. Az előadó idén két fiatal zenész-táncost bevonva (Berecz Istvánt és Babulka Gábort) néptáncbetétekkel tagolta a minimum huncutnak nevezhető történeteit. Mint első fellépő, a mesemondó lett a kényszerből idén felszínpadosított udvarrész névadója, ami még akkor is rendjén-valónak tűnik, ha az Apja-fia című műsorban a táncos részek - minden elvi és gyakorlati igyekezet ellenére – idegen elemek, afféle zenés-mozgásos átkötések maradtak. (Ezért a dramaturgiai pauzáért bőven kárpótolt minket az a szeretettel teli, boldog büszkeség, amivel ilyenkor apa nézett a fiára.)

Babulka Gábor, Berecz István, Berecz András

Csokonai Dorottyája a Csavar Színház előadásában nem csupán kiváló arányérzékkel megformált színjáték (rendezte és játssza: Gál Tamás), de akárha emblémája lenne mindannak a közvetlenségnek és egyszerűségnek, amitől köztivál lehet egy rendezvénysorozat. Gál Tamás néhány cirádás maszkkal, egy-két látványos, esetenként többjelentésű kellékkel, egy hegedűssel, a jelen lévő gyerekek bevonásával, és nem kevés karizmatikus lendülettel szemlélhetővé, elgondolkodtatóvá és szórakoztatóvá, vagyis igazi színházi élménnyé teszi az egyébként kevéssé olvasmányos négy könyvben megírt, furcsa vitézi versezetet. (A vállalás nehézségét példázza, hogy míg a Csavar Színháznak Arany János Nagyidai cigányok című hőskölteményét fél év alatt sikerült színre vinni, a hasonló színházi nyelven megszólaló Dorottya másfél év alatt készült el.)

Dorottya

Summa az élet értelméről

Ha a programok száma nem is, az idei köztivál kínálatának színvonala érezhetően emelkedett a tavalyihoz képest. Az összerogyott Játékszíntől kőhajításnyira a szabad ég alatt üzembiztosan elindult a bereczes-udvar, a támogatások szűkültével és a hasonló jellegű rendezvények tapasztalatai alapján Hétrétországban meghirdették a közvetlenség és egyszerűség ideáit, az őrségi porták idén is megnyíltak, a szattai búcsú most is a faluház előtt, a Csillagok, csillagok kezdetű örökzöld többszörös, közös elüvöltésével zárult. Hétrétország van.

Tavaly feltett nagylélegzetű kérdésünkre - miszerint a kényszerűen szerényebb fesztiválkínálat a vég, avagy a változás kezdete Hétrétországban – voltaképpen a legadekvátabb - Douglas Adams-i - választ kaptuk: 42.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr327997837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.