7óra7

Klütaimnésztra a gyilkosságra is talál indokot

Klütaimnésztra a gyilkosságra is talál indokot

2015. 09. 21. | 7óra7

Milyen fogadtatásra számíthat egy csillagfényes, langymeleg nyáresti szabadtéri előadáson ez a Szophoklész-eredetű feldolgozás?

Nem feltétlenül könnyű nyári műfaj, nem bohózat és nem operett, mégis biztos vagyok benne, hogy magával ragadja a nézőket. Már csak azért is, mert nagyszerű művészek láthatók benne, hogy csak néhányukat emeljem ki: a Klütaimnésztra királyné asszonyt alakító Takács Katalin, Elektra szerepében Mészáros Sára, a Mestert, Oresztész nevelőjét játszó Kovács Zsolt vagy az ugyancsak ős kaposvári színész, Gyuricza István. A drámai erőt fokozza, a hangsúlyokat kiemeli Ökrös Csaba zenéje, a színészek élőben énekelnek és mozognak is közben. A kar tehát itt „daloló” kórus lesz. A koreográfia, mint az én előadásaimban általában, ugyancsak a történetet szolgálja.

Magyar Elektra - Takács Kati és Szula László

A színpadképet maga tervezte. A darab színvilágát illetően egyeztettek a jelmeztervezővel, Benedek Marival?

Természetesen, Mari különben is régi jó barátom, és ő határozta meg az előadás színvilágát. A jelmezek abszolút tarkák, de a sötétvörös tónus az uralkodó, a vér színe, mivel az előadás egy korábbi gyilkosságról és az azt követő bosszúról szól. Húsz éve már, hogy Klütaimnésztra királyné megölte férjét, és boldogan élvezi az így megszerzett hatalmat az új királlyal, a hirtelenharagú Aigiszthosszal. Klütaimnésztrának az udvarban élő lánya, Elektra e két évtized alatt csak arról fantáziált, hogy bátyja, a tanítójával messze földre távozott Oresztész megbosszulja apjuk erőszakos halálát. A báty tényleg hazaindul, de hogy meglepetésszerű legyen az érkezése, saját halálhírét kelti. Elektra ettől összeroppan, Klütaimnésztra viszont önfeledten ünnepli az évfordulót. Valameddig…

Horváth Csaba

Klütaimnésztra már első megszólalásakor is, mintha csak egy mai válóper célszerű indokait sorolná, úgy magyarázza el, miért kellett megszabadulnia első férjétől. Na jó, gyilkosság árán. Ha az erőszakos tettől eltekintünk, gondolkodásmódját illetően nem ókori, hanem nagyon is mai nő.

Annak vagyok a híve, hogy antik dráma esetében is a mai világra és környezetre reflektáljon az előadás. Nemcsak Klütaimnésztra modern nő benne, hanem az összes többi szereplő is mai. Fölismerhetők bizonyos archetípusok, politikus, gyilkos, méregkeverő. Mindenki meg is indokolja a maga tettét, magyarázza a saját bizonyítványát. Ebben a Háy János által fölerősített Magyar Elektrában kiváltképp azon igyekeztünk, hogy bontakoztassuk ki a különböző karakterek, személyiségek mögött megbúvó embert, próbáljuk mindegyikük sorsát és tetteinek okát megértetni. Hogy ne angyali teremtmények és gonoszak, hanem emberek álljanak a színpadon, akikben a jó oldaluk mellett is munkálhat sötét szándék. Remélem, sikerült ezt az életszerűséget megvalósítanunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr547992611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.