7óra7

Nemzetiségi színházak találkoztak Gyergyószentmiklóson

Nemzetiségi színházak találkoztak Gyergyószentmiklóson

2015. 10. 06. | 7óra7

Az idei találkozó célja az volt, hogy érvényes kérdéseket fogalmazzon meg a közép-európai létezés sajátosságáról és a kisebbségi közösségeket foglalkoztató problémákról. 

Vasárnap zárult a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház és a Figura Társaság által szervezett Nemzetiségi Színházi Kollokvium tizenegyedik kiadása.

Az egyik legnagyobb múlttal rendelkező hazai színházi seregszemlére Románia magyar, német és jiddis nyelvű színházai mellett, rendhagyó módon több független színházi társulat és román nyelvű társulatok kisebbségi kérdéseket megfogalmazó produkciói is meghívást kaptak. A fesztivál történetében első alkalommal mutatkozhatott be a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház is.



Vízkereszt - Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy

A tizenegy napos fesztivál összesen 23 előadást foglalt magába. A műsorban szereplő 8 nagytermi, 10 stúdiótermi, 3 nagytermi stúdió előadás és 1 kocsmaszínházi produkció a következő színházak és független társulatok előadásaiból állt össze: Szigligeti Színház (Nagyvárad), Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház (Marosvásárhely), Temesvári Állami Német Színház, Spectrum Színház (Marosvásárhely), M Studio (Sepsiszentgyörgy), Állami Zsidó Színház (Bukarest), Stúdió Színház – Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, Tamási Áron Színház (Sepsiszentgyörgy), Andrei Mureșanu Színház (Sepsiszentgyörgy), Figura Stúdió Színház (Gyergyószentmiklós), Kézdivásárhelyi Városi Színház, Csíki Játékszín (Csíkszereda), Tein Teátrum (Sepsiszentgyörgy), Giuvlipen Színházi Társulat (Bukarest), Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat, A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós- és Liviu Rebreanu Társulata, Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, Váróterem Projekt (Kolozsvár) és a Csiky Gergely Állami Magyar Színház (Temesvár). 

Emellett egy csíkszeredai és egy bukaresti független alkotócsapattal is találkozhatott a fesztivál közönsége, a Ti nem láttatok semmit! című produkció a színház stúdiótermében került bemutatásra, a a szülésről és születésről szóló Terminus című színházi esemény pedig kávéházi térben volt megtekinthető. 



Az ördög próbája - Marosvásárhelyi Nemzeti Színház

A színházi előadások mellett egy háromnapos workshopra is sor került. A színházi nevelés mint társadalmi beavatkozás nevet viselő műhelymunka során Takács Gábor színész-drámatanár, a Káva Kulturális Műhely szakmai vezetője tartott előadásokat, foglalkozásokat. 

A Nemzetiségi Színházi Kollokvium idei kiadása együttesen mintegy 3000 látogatót számlált. A rendezvény főtámogatói voltak: Románia Kormánya – Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI), Román Kulturális Minisztérium, Communitas Alapítvány, Bethlen Gábor Alap, Román Színházi Szövetség (UNITER). A rendezvény társszervezője a Hargita Megyei Kulturális Központ – Hargita Megye Tanácsa volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr437906174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.