7óra7

Alföldi Róbert: „Ha tisztességesen dolgozol, az ma pont elég ahhoz, hogy barikádharcos legyél”

Alföldi Róbert: „Ha tisztességesen dolgozol, az ma pont elég ahhoz, hogy barikádharcos legyél”

2015. 10. 15. | 7óra7

Alföldi Róbert elmondja, hogy kik azok, akik okot adhatnak remélni egy apatikus zsákutcába süppedt országban, és hogy leülne-e beszélgetni Vidnyánszky Attilával.

Emellett beszélgettünk vele a Makbettről, arról, hogy mi az, ami a Lear-ben érdekli, mi dolga a kereskedelmi televízióval és miért készített (Csáki Judittal) interjúkötetet hétköznapi emberekkel. A Radnóti Színházban, a Lear király főpróbahetén találkoztunk, néhány órával az után, hogy kiderült, Kováts Adél lesz a színház új igazgatója. 

Hogyan fogadta a hírt a társulat?

Próbaszünetben tudtuk meg, szép volt, mindenki várta, hogy lejöjjön a színpadról, megtapsolták a kollégák, örültek neki. Jó pillanat volt, nem beszélve arról, hogy mennyivel lelkesítőbb egy ilyen, nyertes pályázatról hírt hallani, mint az ellenkezőjéről. (nevet)

Téged is érint a hír, hiszen Kováts Adél a pályázatában veled is számol rendezőként.

A Lear a második rendezésem a Radnótiban a tavalyi Platonov után, és igen, lesz folytatása a közös munkánknak.

alfoldi_2.jpg                A Kabaré próbáján (fotó: Éder Vera)

Két bemutató között vagy éppen. Úgy tűnik, a Makbett megosztja a közönséget és a kritikát is, például azzal, hogy nagyon direkten fogalmaz és nem ad lehetőséget érzelmi azonosulásra.

Ez egy olyan előadás, amelyben nincs finomság, nincsenek áthallások, primérebb, egyenesebb. Akár azt is mondhatom, hogy profánabb módon fogalmaz, de többet is lehet rajta röhögni, mint más, hasonló hatalmi helyzeteket feszegető rendezéseimen. Én is hallottam olyan véleményt, hogy értik, de nem biztos, hogy mindent egy az egyben kellene megmutatni. Én meg azt gondolom, hogy ez nem az a pillanat, amikor finoman kell fogalmazni. Ha közben nem fogja meg a nézőt érzelmileg, az nem olyan nagy baj. De ha a vége sem kapja el, az szomorú.

A színészek hogy fogadták ezt az elrajzolt, stilizált
játékmódot?                                                                  
                                                     

Nagyon jól. Komoly munka volt. Mindig azt mondtam nekik, hogy ezt úgy kell játszani, mintha a megszokott, realista módon játszanának, csak mindent ötszörösére kell felnagyítani és össze kell sűríteni. De ha ezt csak technikából próbálják megoldani, akkor nem működik. Új színészekkel is dolgoztam, akikkel korábban még sosem: Kerekes Évával, Orosz Ákossal, Krum Ádámmal. Ez nekem is jó volt, és bízom benne, hogy nekik is jót tett.

Azt mondtad valahol, hogy még magadat is meglepted ebben a munkában. Mivel sikerült ezt elérned?

Olyan gondolkodást találtam magamban, amit a korábbi rendezéseimben nem nagyon használtam. A dolog játékossága és szabadsága volt az, ami új és nagyon jóleső élmény volt.

És ez a meglepettség, hogyan látod, termékeny lehet a további munkáid során?

Én nem életművet építek, hanem előadásokat rendezek. (mosolyog)

makbett_hasz.JPGMakbett (fotó: Mészáros Csaba)

Találtál-e valamilyen választ magadnak azokra a kérdésekre, amelyeket az előadás felvetett benned?

A vége, az egy impotens válasz. Ami vagy borzalmas, vagy röhejes és átlátszó, vagy véres és embertelen. Az a nagyon nagy kérdés, hogy van-e olyan pillanat, amikor még el lehet kapni és meg lehet állítani ezt a folyamatot? Hátha valakinek van erre megoldása, vagy legalábbis el lehet kezdeni erről beszélgetni. Mert a politikatudományi, társadalomtudományi elemzések és a felmérések is azt mutatják, hogy az egy valós veszély, amit az előadás vége megmutat. Éppen ma olvastam, hogy Orbán Viktor azt nyilatkozta, hogy a radikálisok két éven belül átvehetik a hatalmat.

A közéleti Makbett után a Lear királyban inkább a magánélet felé fordulsz?  

Nem ilyen kategóriákban gondolkodom, nekem az adott előadás a fontos. A Learben az érdekel, hogy mi történik, ha valaki magánemberként akar olyat lépni, amit a társadalmi környezete nem tesz lehetővé, mert nem olyan világot élünk. És ez a társadalmi környezet a családot is meghatározza. Lear sem bűntelen, de a pillanatnyi rossz döntése, az érzelmi hisztije miatt, hogy a gyereke egy mondatától bekattan, összedől körülötte a világ. Éppen azért, mert a világ is hisztérikus, és nem tud neki segíteni.

Ez van a mindennapi életünkben is: hajtunk, csináljuk, dolgozunk, azt gondolván, hogy majd később, majd negyven után vagy ötven után élni is fogunk. Aztán valahogy ez az élés nem megy nekünk. A tágabb környezeted is arra terel téged, hogy ne tudj leállni, megnyugodni, egyszerűen csak lenni és mosolyogva odafigyelni a másikra.  

lear_8.JPGLear király (fotó: Toldy Miklós)

Hogy álltok így, a főpróbahét közepén?

Még csak szerda van, nincs baj, de az utolsó három naptól egy előadás el tud szállni – felfelé is, lefelé is. Bírni kell cérnával.

És bírjátok?

Bírjuk. Ők jobban, mint én. (nevet)

Vannak, akik úgy gondolják, hogy a kereskedelmi televíziós szerepléseid kilógnak abból, amit a színházi munkáid és a közéleti megnyilvánulásaid alapján gondolnak rólad.

Az a jó. (nevet) Gondold el, ha a szerint működnék, ahogy azt mások elképzelik!

Hol kapcsolódik ez a tévés történet a te életutadhoz?

Ha nem tévézek, nem lennék az, aki vagyok, és nem lettem volna a Nemzeti Színház igazgatója sem. Az a fajta ismertség, amit a tévé ad, fontos része az életemnek. Hogy kíváncsiak rám, hogy nem kell azért küzdenem, hogy észrevegyék, amit csinálok. De kézben kell tudni tartani, és akkor nem történhet baj, legfeljebb finnyáskodnak, hogy egy komoly művész ezt nem engedheti meg magának. Ami pedig az X Faktort illeti, valódi helyzeteket hozott létre, valódi érzelmekkel, valódi könnyekkel, miközben azt sem lehet elfelejteni, hogy ez egy showműsor.

Nézőként úgy tűnt, a kiválasztás módja különösen megviselte a versenyzőket. Erről ki döntött?

A mentorházas kiválasztás dramaturgiája adott volt, bizonyos korábbi színházi pillanatokban és akár a tanításban is éltem vele.

alfoldi_makbett_proba.JPGA Makbett próbáján (fotó: Mészáros Csaba)

Most jelent meg a Magánügy című interjúkötetetek Csáki Judittal. Miért volt fontos neked, hogy beülj egy fordított szituációba, és te készíts interjúkat másokkal – hétköznapi emberekkel?

A remény miatt. Azt látom magam körül, hogy nagyon sok ember van, aki változtatni akar, és képes küzdeni számára fontos ügyekért. A mániákusan megőrzött szakmai hitelüknek köszönhető, hogy egyáltalán működik még ez az ország, hogy működnek a színházak, a kórházak, az iskolák.

A kérdés csak az, hogy meddig. Mert mindenki fárad.

Igen, ez egy jó kérdés. Szerintem az az igazán nagy tragédia, hogy négymillió ember nem megy el szavazni, vagy hogy egy kétmilliós városban háromszázezer szavazattal lesz valaki polgármester. Akik nem mennek el, azok végtelen zsákutcának látják az egészet, és nem bíznak abban, hogy tehetnek bármit is. Akiket mi meginterjúvoltunk, azok pedig tesznek.

alfoldi_all_kicsi.jpgMennyire van benne az alkatodban ez a harcos közéleti aktivitás? Mennyire muszáj Herkules szerep ez?

Belesodródtam ebbe a szerepbe a Nemzetivel. Mi akkor a munkatársaimmal nagyon erősen hittünk abban, amit jónak gondoltunk, és azért dolgoztunk, hogy ezt megvalósítsuk. Csakhogy nálunk most az a helyzet, hogyha tisztességesen végzed a dolgod, az már pont elég ahhoz, hogy barikádharcos legyél.

Hangsúlyozom, az én herkulességemben az is benne van, hogy úgy gondolom, hogy a szakmában nagyon kevesen mondják ki a véleményüket. És az is nagyon fontos, hogy legyen ellenvélemény, legyen polémia, más hangokat is lehessen hallani. Éppen az általános apátia miatt, ami azért van, mert sokan félnek, hogy baj lesz, ha kimondják a véleményüket.

Interjút készítettünk egy végzős színművészetissel, aki azt mondta, ő nem tudja elképzelni, hogy Vidnyánszky Attila és Alföldi Róbert ne tudnának fontos kérdésekben közös platformra jutni, ha leülnének és beszélgetnének egymással színházról, szakmáról. Te látsz esélyt egy ilyen beszélgetésre?

Én soha nem értékeltem le az ő munkáját. Kétfélét gondolunk a színházról, a különbség az, hogy én tisztelem az ő szakmaiságát, ő viszont nem tiszteli az enyémet. Az biztos, hogy a jelenlegi helyzetben nagyon elgondolkodnék, hogy egyáltalán leüljek-e vele.

Úgy gondolom, hogy beszélgetni egyenrangú felek tudnak, és ez nem egyenrangú felek beszélgetése lenne. Jó példa erre a POSzT. Mióta a Teátrumi Társaság bekerült, ott sem egyenrangú felek vitája zajlik. Az egyik félnél van minden: posztó, pénz és paripa. Amikor a Teátrumi Társaság beszállt a POSzT-ba, el is hangzott, hogyha nem állapodnak meg, akkor nem lesz pénz a színházi találkozóra. Vagy itt van ez a szentendrei ügy. Hogy valaki ki akar lépni, tiszta lappal kezdeni, és erre az önkormányzat kötelezi, hogy lépjen vissza a Teátrumi Társaságba.* Ez nem szakmai helyzet, ez politikai és hatalmi helyzet.

Lehet, hogy igaza van annak a színművészetis fiatalembernek, változnunk kellene mindkettőnknek, és tudnánk beszélgetni, de csak akkor, ha a szakmaiságot egyikünk sem kérdőjelezi meg. Ráadásul azt gondolom, hogy annak kell gesztusokat tenni, aki erősebb hatalmi helyzetben van.

Bennem is sok a fájó pont, de megpróbálok nem visszaélni vele, igyekszem, hogy ne ez határozzon meg.

Nálunk most nem lehet csak színházról beszélni, társadalmi tényező lett a színház. Ezért néha irigyelnek is a külföldi kollégák. (nevet)

És úgy is nehéz közös nyelvet találni, hogy számomra megfoghatatlanok az olyan kategóriák, hogy konzervatív érték, meg hogy liberális előadás. Mit jelentenek? Nem jelentenek semmit. Szerintem én színházi értelemben konzervatívabb színházi alkotó vagyok, mint Vidnyánszky Attila.

alfoldi_1.jpg       Fotó: Mészáros Csaba

Sokat rendezel külföldön. De milyen lehetőségeid vannak itthon? Valóban előfordult, hogy egy vidéki színház vissza akart hívni rendezni, de a helyi politika ezt megtiltotta?

Volt ilyen színház (hadd ne mondjam meg, hogy melyik), és ők még tisztességesek voltak: a vezető karakán nyíltsággal mondta ezt a szemembe. Itt tartunk. Egy ilyen helyzetben a Teátrumi Társaságnak kellene lennie az elsőnek, aki sikítva telefonál a politikának, hogy hülyék vagytok, ezt ne. Máshová azonban mindenhová visszahívtak dolgozni, ahol az utóbbi néhány évben dolgoztam. Ez rendezést jelent, színészként jelenleg az Átrium Film-Színházban és a Rózsavölgyi Szalonban játszom. Új szerepem jövő nyáron lesz, a Centrál Színházban játszom majd Higgins professzort.  

(Idő van, na meg főpróbahét, és még enni is kéne valamit, elkészült az interjú előtt megrendelt ebéd. Úgyhogy mi megyünk, és a jó étvágy mellé azt kívánjuk, hogy legyen benne só.)  

* A Szentendrei Kulturális Központ júliusban kilépett a Magyar Teátrumi Társaságból (MTT), október elején a városvezetés kötelezte Csató Kata ügyvezetőt, hogy lépjen vissza az MTT-be, majd néhány nappal később menesztették az állásából. Csató Katát is megkerestük, ő azonban eddig nem reagált a megkeresésünkre.

(Turbuly Lilla - Török Ákos)   

Kapcsolódó


Nézőpontunk a Makbettről

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr1007894236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.