7óra7

Ötvenéves a TIE

Ötvenéves a TIE

Cziboly Ádám szubjektív gyorsjelentése a születésnapi konferenciáról, Coventryből

2015. 10. 29. | 7óra7

Összességében érdekes, hogy kölcsönösen nem tudunk egymásról.

A világ első TIE* előadását 1965 szeptemberében, Coventry városában hozta létre a helyi kőszínház színészeiből összeálló négy tagú csapat. Ennek tiszteletére 2015. október 20-22. között konferenciát rendeztek a város Belgrade nevű színházában. Bethlenfalvy Ádám kollégámmal egyedüli külföldi vendégekként adtunk elő a konferencián, amely pontos látleletet adott arról, hol tart ma az „őshazában”, Angliában a TIE.

cov_korai_tie.JPGEgy felvétel a TIE őskorából (fotó: www.facebook.com/BelgradeTheatreCoventry)

Minden idők legelső TIE programjáról Gordon Vallins, a legelső társulat alapítója és vezetője mesélt. A The Secret of the Stone (A szikla titka) című programban a színész-drámatanárok a résztvevőkkel közösen megalkotnak egy egzotikus szigetet, annak élőlényeivel, akik egy mágikus gyógyító követ őriznek a sziget közepén. A szigetre három utazó érkezik a gyógyulás reményében: az egyik nem lát, a másik nem hall, a harmadik nem beszél. A három utazónak először meg kell győznie a sziget élőlényeit arról, hogy békés szándékkal érkeztek.

Nem sokkal később, ugyanebben a panelbeszélgetésben Tag McEntegart színész-drámatanár a Belgrade utolsó TIE előadását mesélte el. Ez a program 1996-ban készült, abban az évben, amikor harminc év autonóm működés után a világ első TIE társulata nemzeti és helyi szintű döntések sorozatának következtében megszűnt. Az utolsó programban a diákok egy távoli galaxis közepe felé tartanak, ám egy átjárót három félelmetes őr vigyáz: az egyiknek egy szeme van és mindent meglát, a másiknak egy füle van és mindent meghall, a harmadik kibírhatatlan hangerővel üvölt. A diákoknak le kell győzniük ezt a három őrt úgy, hogy csak négy tárgyat használhatnak (egy darab drótot, egy citromot, egy tükröt és egy kolompot).

Ma abban a teremben, ahol régen a legendás TIE társulat dolgozott, a Belgrade Színház történetét bemutató múzeum van. 1996 óta, az elmúlt húsz évben a Belgrade falai között néhány alkalommal még készült ugyan TIE előadás (pl. Big School – Nagy Iskola – ami az általános iskola és a középiskola közötti átmenetről szólt), napjainkban azonban a TIE műfaja a színházban nincsen jelen, bár a tágabb értelemben vett színházi nevelés több eleme megtalálható (pl. diákszínjátszó csoportok, előadást követő beszélgetések). A TIE ötvenedik születésnapjára összehívtak mindenkit az országból, akinek a műfaj múltjához, jelenéhez vagy jövőjéhez valamilyen köze van: a kb. százötven fős közönség a Belgrade TIE nagy öregjeiből, a jelenlegi színházi nevelési társulatok tagjaiból, a TIE múltját kutató akadémikusokból és egyetemi hallgatókból állt össze.

cov_elso_tie.JPGAz első TIE társulat (fotó: www.facebook.com/BelgradeTheatreCoventry)

A két és fél nap alatt igyekeztem minél több gyakorlati műhelymunkán részt venni, az erősen akadémiai programon belül különösen kerestem azokat az alkalmakat, amelyek a ma is dolgozó társulatok munkájába engedtek bepillantást.

A The Play House (A játszóház) társulata csaknem harminc éve működik a jónevű Warwick Egyetem felügyelete mellett. Jelenleg is futó programjuk (The Little Match Girl) Hans Christian Andersen A kis gyufaárus lány című meséjét dolgozza fel a 3-6. évfolyam számára. Az előadás a viktoriánus kori Birminghamben játszódik, ahol két vándorkomédiás elbábozza a kislány történetét, majd a résztvevőket arra invitálják, hogy esküdtszékként nyomozzák ki, vajon ki lehetett a felelős a lány haláláért. Négy egymást követő forrószék helyzetben beszélhetünk a fiúval, aki elvitte a papucsát; azzal a férfivel, aki ennek a fiúnak és más utcai tolvaj gyerekeknek szállást ad; azzal a gyárigazgatóval, aki megvette a férfitől a papucsot, és akinek a gyárában gyerekek dolgoznak; valamint azzal a jövendőmondóval, aki elvette a kis gyufaárus lány utolsó pennyjét, majd nem mondta el neki, hogy meg fog halni. (Utóbbi három karakter nincs az eredeti mesében.) A forrószék helyzeteken belül alkalmanként zárt interakciókra is meghívják a résztvevőket: ők játszhatják el az utcán áruló gyerekeket vagy gyakorolhatják a zsebtolvajlást. A négy forrószék után a résztvevőknek dönteniük kell, szerintük ki a felelős. Ezt követően megoldásokat gyűjtenek arra, mit lehetne tenni annak érdekében, hogy kevesebb gyerek dolgozzon és fagyjon meg az utcákon.

Arra a kérdésemre, hogy előfordult-e valaha, hogy a résztvevők megfogalmazták, hogy a gyufaárus lány halálára nem lehet sem egyértelmű felelőst, sem megoldást találni, azt a választ kaptam, hogy volt már ilyen. Bár valójában reménykedtem abban, hogy minden csoport eljut erre a belátásra, azért az alkotók szerint a többségnél működik a megoldásra való felhívás, és pl. olyan ötletekkel állnak elő, hogy beszéljünk Viktória királynővel, írjunk a miniszterelnöknek vagy építsünk egy robotot, ami visszamegy a múltba és megszünteti a gyerekszegénységet…

cov_plakat.JPGfotó: www.facebook.com/BelgradeTheatreCoventry

Alison Reeves csapata a Worcester Egyetemről elsősorban a pályaválasztáshoz kapcsolódó témákban készít programokat különféle korosztályoknak (pl. milyen fakultációkat válasszak; menjek-e egyetemre vagy ne, stb.) Munkájukban azzal kísérleteznek, hogy a program egy adott pontján a résztvevők előre kiosztott szavazógombokkal megszavazhatják, mit tegyen a protagonista. Indoklásuk szerint ezzel a csendes többség (akik nem szólalnak meg egy-egy programon) is lehetőséget kap arra, hogy demokratikus úton befolyásolja az események folyását. Sajnos a bemutatkozásból nem derült ki ennél több; kérdésemre az előadó egy konkrét példát hozott fel: a főszereplő lánynak arról kell döntenie, hogy bevigye-e a telefonját az osztályterembe vagy ne, miközben ezt a házirend tiltja. Mind a forma, mind a tartalom számos további kérdést vet fel, amelyek megtárgyalására a szűk időkeretben nem adódott lehetőség.

Paul Sutton sokak által ünnepelt és hivatkozott szervezete, a C&T vagy Computers & Theatre a színházi nevelés digitalizálására tesz kísérletet. Honlapjukról elérhető számos alkalmazás (http://www.candt.org/applications), például fel lehet iratkozni a „Prospero” című platform béta tesztelésére, ami internet hozzáféréssel és egyetlen drámatanár közreműködésével biztosít majd TIE-szerű programokat, ugyanis a történet előre rögzített, kivetítőn bemutatott, helyenként interaktív elemekből áll majd. De ugyaninnen elérhető pl. a Living Newspaper, ami saját megfogalmazásukban a dokumentumszínház digitális újraértelmezése, és még számos hasonló kezdeményezés. Számomra tisztán látszott a prezentációból, hogyan jelenik meg a csapat munkájában a „Computers”, de kérdéseim maradtak azzal kapcsolatban, hová tűnt a „Theatre”…

A TIE 50. évfordulójára adott fogadást követő díszelőadást a legendás Brian Way által alapított Theatre Centre mutatta be. A Rise Up! (Lázadj! vagy Emelkedj!) valójában nem TIE, hanem színházi előadás feldolgozó beszélgetéssel. A hatvanas évek afroamerikai polgárjogi mozgalmát, az ún. Szabadság buszok történetét (amikor fekete fiatalok először ültek a távolsági buszok első üléseire) bemutató előadást három fekete és egy fehér fiatal játszotta, amelyben természetesen a színészek szerepet cseréltek (feketék játszották a rasszista fehéreket, a fehér fiú pedig a fekete polgárjogi aktivistát). Az előadást követően a színészek a színpadról irányították a beszélgetést a közel százötven fős nézőtér bevonásával, pontosabban a kérdéseikre adott válaszokat végighallgatták, majd újabb kérdések következtek. Először arról volt szó, kinek mennyire befolyásolja az életét 1. a rasszizmus, 2. a nemi egyenlőtlenség és 3. a kinézet alapján való ítélkezés; majd ötleteket gyűjtöttünk, mit tehetünk 1. a rasszizmus, 2. a nemi egyenlőtlenség és 3. a kinézet alapján való ítélkezés ellen. Természetesen számos javaslat érkezett, például hogy beszéljünk többet egymással, meg hogy fogadjuk el egymást jobban.

cov_eloadas.JPG               Rise up!

A Blah Blah Blah nevű csapatot Deborah Pakkar-Hull és Geoff Readman képviselték, és két programból mutattak be ízelítőt. A Giant and Hero (Óriás és hős) című program az 1-2. évfolyamnak készült. A program elején az osztály tagjai megalkotnak egy halász törzset, és több kontextusépítő játékon keresztül felveszik a törzs családjainak szerepeit. A halászok új tóhoz költöznek, amelynek partján egy sziklában éléskamrát alakítanak ki, ahová mind több élelmiszert kezdenek felhalmozni. A tóban egy szigeten él egy óriásgyerek, aki így egyre kevesebb élelemhez jut. Az óriásgyerek békés, ezt azonban a halászok nem tudják, egészen addig, amíg a törzsfőnök fia össze nem barátkozik vele. A program egy zárógyűlésre fut ki, ahol a törzs biztonságát és hosszú távú fennmaradását képviselő törzsfőnök és a törzs számára ismeretlen óriással békét kötni és együtt élni szándékozó fiú provokálják a résztvevő gyerekeket (akik a törzs tagjainak szerepébe kerülnek), hogy vitassák meg a helyzetet, és foglaljanak állást, mit kellene tenni.

Másik programjuk, a Hide and Seek (Bújócska) a felső tagozat számára készült, és az angol történelemnek abba az időszakába visz vissza, amikor a katolikus papokat üldözték, és családok rejtegették őket paplyukakban, saját életüket is kockáztatva. A program leginkább Gavin Bolton drámaóráira hasonlít, amennyiben azt tűzi ki célul, hogy a résztvevők minél pontosabban át tudják élni azt a helyzetet, amikor anglikán ügynökök házkutatást végeznek egy papot bújtató családnál. Én ennél a két programnál éreztem a leginkább, hogy nem megoldásokat, hanem érdeklődést és kérdéseket közvetítenek a résztvevők felé.

Két TIE előadást azért nem szeretnék részletesebben bemutatni, mert erős érintettségem van mindkettőben: barátaim és kollégáim, Bethlenfalvy Ádám és Chris Cooper írták és rendezték mindkettőt. A birminghami Big Brum jelenleg futó TIE előadása a Barefaced (Arcátlan vagy Sima arcú), a darabot Chris írta, az előadást Ádám rendezte. Az előadás mind kérdésfelvetésében, mind szerkezetében hasonlít a jelenlegi hazai TIE-gyakorlatra, azonban nem szerepelt a konferencia hivatalos programjában, csak a megelőző napon láthatták az érdeklődők egy külvárosi iskolában (rajtunk kívül még egyetlen fő). A Kispad az InSite Drama és a Trafó saját produkciója, Chris írta és rendezte, Ádám játszik benne. A konferencián egészen megdöbbentő volt látni, hogyan működik a magyar viszonyokra szabott történet egy csapat fekete középiskolással és az angol TIE régebbi képviselőivel is.

bare_3.JPGBarefaced (fotó: Bethlenfalvy Ádám)

A fenti programok bemutatói mellett számos egyéb eseményen is részt vettem a konferencián, ezeket csak röviden említem. Cecily O’Neill workshopja izgalmas másfél óra volt, ahol Cecily a résztvevők által hozott témákból improvizált egy folyamatdrámát – milyen meglepő, egy olyan utópiáról, ahol a gyerekek a szülőktől hónapokra elzárva, félkatonai intézményekben tanulnak, hogy elsajátítsák az „egyenlő elosztás” állameszményét. Számunkra érdekes és fura tapasztalat volt, hogy a főképp egyetemista résztvevők többsége nem mert, nem akart vagy nem tudott a saját személyes véleményétől eltérő szerepeket felvenni a játék során.

A Belgrade TIE harminc évére visszatekintő kerekasztal-beszélgetésén a beszámoló első felében említett Gordon Vallins-on és Tag McEntegart-on kívül három meghatározó alkotó vett még részt a társulat életének különböző időszakaiból. Nem csak ez a kerekasztal, hanem az egész konferencia gyakran csapott át nosztalgiázásba, a régi autonóm idők felemlegetésébe.

A „Mit tanulhatunk a TIE múltjából?” kerekasztal-beszélgetés több szempontból is kétségbeejtő volt. A főként akadémikusokból álló panel a konferencia első estéjén tulajdonképpen eltemette a TIE-t, kijelentve, hogy az sem baj, ha a jövőben nem pont így hívják, vagy ha nem pont ezt csinálják, hanem a régi alapján valami új fejlődik ki az evolúció során. A konferencián végig érezni lehetett a feszültséget a legendás harminc év (1965-1996) és a jelen gyakorlat között; ez a kerekasztal tulajdonképpen legitimálta a jelen gyakorlatot.

kispad_3.JPGKispad (fotó: Ridovics Máté)

Tony Jackson (University of Manchester) arról szervezett beszélgetést, milyen archívumok érhetőek el TIE-programokról és hol. A beszélgetés, habár nem ment semmi más program párhuzamosan, rajtam kívül még kb. húsz embert érdekelt. Szóba került számos archívum, ami jelenleg online nem hozzáférhető, csak személyesen kutatható. Erről kaptunk egy jegyzéket, szívesen megosztom bárkivel, aki Angliába készülne kutatni. Többen megfogalmazták a digitalizálás szükségességét (többek között én is), mert hiába van összegyűjtve a Belgrade TIE összes programjáról a szövegkönyvektől az előadás-felvételekig minden a helyi múzeumban, ez aligha hozzáférhető bárkinek, aki nem utazik oda és nem beszél angolul.

A konferencián ezen felül bemutatkozott öt diákszínjátszó csoport is, akik valamennyien egy-egy kérdést tettek fel a hallgatóságnak (pl. mire való a tanulás? hol a határ pedagógia és terápia között?) Illetve én is prezentáltam két kutatást: a DICE kutatás mellett a 2013-as színházi nevelési programokat feltérképező kutatásunkat; egészen meglepő módon öt párhuzamos szekcióból erre ült be a közönség csaknem fele, de ez biztosan annak is szólt, hogy csak mi voltunk külföldi előadók.

Összességében érdekes, hogy kölcsönösen nem tudunk egymásról: amíg Magyarországon még mindig néhány húsz évvel ezelőtt lefordított könyvből tanulunk, és alig tudunk a jelenlegi angliai trendekről, addig az angolok sem tudnak arról, hogy a TIE egy másik országban él és virágzik, paradox módon a legnagyobb nehézségek közepette/ellenére. A színházi nevelés és a TIE egyik országban sem mentes sem a durva forráshiánytól, sem a belső feszültségektől; mégis, napjainkban nagyon más helyzetben van a műfaj a két országban. Persze az is igaz, hogy a TIE Angliában most lett ötvenéves, nálunk pedig még huszonöt sincs.

* Theatre in Education, komplex színházi nevelési előadás. Olyan színházi nevelési program, amelyben színházi előadás-részletek vagy jelenetsorok, felkészítő és feldolgozó beszélgetések és dramatikus munkaformák egyaránt megtalálhatók; jellemzően többféle munkaformát, ezekben gyakran többféle szerepet és nézőpontot kínálnak a résztvevőknek; ezen munkaformák között gyakoriak a váltások; a színházi részek és a felkészítő / feldolgozó részek nem válnak el, hanem együttesen adnak ki egy szerves egészet; a program kb. 2–4 óra időtartamú, többnyire tanrendbe van illesztve, és meghatározott korcsoportba tartozó résztvevőknek készült. A beszámoló egészében az egyszerűség kedvéért csak TIE.

Az InSite Drama az Inspiring Curiosity konferenciára saját forrásból (pályázati támogatás nélkül) jutott ki. A Belgrade Theatre a meghívással együtt eltekintett a magas részvételi díjtól, amiért köszönettel tartozunk.

Cziboly Ádám

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr228029124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.