7óra7

Nézőképzés indul az Átriumban

Nézőképzés indul az Átriumban

2015. 11. 20. | 7óra7

Az Átrium Film-Színház gondolkodásra kész, színházba járó, fiatal nézőket szeretne kinevelni.

A budai teátrum abból kiindulva, hogy a diákok szeretnek szórakozva tanulni, NézőKépző elnevezéssel öt művészeti ágat, a vizuális- és a filmművészetet, a színházat, az irodalmat és a zenét integráló programot indít.

Magács László igazgató, aki egyben a sorozat rendezője, elmondta, hogy habár a fiatalok vonzódnak a művészetekhez, a nagy színházak nézői általában mégis idősebbek. Éppen ezért kezdeményeznek egy új szolgáltatást, ami a fiatalokat szólítja meg. Az eseménysorozat projektkoordinátora Dohy Anna. A két alkotó célja elérni, hogy az Átriumba látogató fiatalok merjék vállalni a véleményüket, emellett fogadják el mások eltérő nézeteit is.

magacs_kis.JPGSzéles László, Magács László

A 4 + 1 alkalomból álló sorozat a középiskolák 9-12. évfolyamának történelem- és művészeti oktatására épülve, a kerettantervhez kapcsolódva vezeti be a diákokat az összművészet világába.

A projekt fontos elemei a tanároknak szóló oktatási segédanyagok, melyek elősegítik a téma osztálytermi körülmények között történő, kiscsoportos feldolgozását.

A színház közleménye szerint minden programon az adott témával foglalkozó szakember és korunk egyik meghatározó művésze értelmezi a történelmi eseményeket, kulturális jelenségeket. A témákat nem megkérdőjelezhetetlen tények halmazaként, lezárt és kerek történetekként tálalják: az eltérő nézeteket, szempontokat bemutatva önálló véleményalkotásra és további kutatásokra szeretnék ösztönözni a diákokat.

dohy_kis.JPGSzabó Borbála

A programsorozat állomásai


Az ókori Egyiptom és a vizuális művészetek
– 9. évfolyam

A program fókusza az ókori Egyiptom halottkultusza – VJ show Karcis Gáborral az újbirodalmi sírfeliratok, ábrázolások és a Halottak könyvének felhasználásával.

Amerika felfedezése és filmművészet – 10. évfolyam

A program fókusza a dél-amerikai prekolumbián civilizációk bemutatása az európaiak érkezése előtt, és a gyarmatosítás 1) Hernán Cortés levelei alapján előadást tart Vassányi Miklós 2) Fila Zsófi filmrendező Amerika felfedezését feldolgozó filmekből készült montázsfilmje.

Reformkor és színház – 11. évfolyam

A program fókusza Szabó Borbála - Vörösmarty Csongor és Tündéjéből készült - kortárs átiratának beavatószínházi előadása.

A huszadik század és a zene – 12. évfolyam

A program fókusza a századforduló és a huszadik század világképe. Múltidézés és mítoszteremtés Wagner és Nietzsche világában – beszélgetés Romhányi Török Gáborral, interaktív operamese Selmeczi György zongoraművésszel.

+1) Angol nyelvű improvizációs színház

A program fókusza az idegen nyelv használata egyszerű élethelyzetekben és az önkifejezés eszközeként színházi szituációban – a Scallabouche Company társulat és Alexis Latham közreműködésével

A projektben résztvevő alkotók névsora: Börcsök Enikő, Böröndi Bence, Dohy Anna, Feczesin Kristóf, Fila Zsófi, Hudáky Rita, Karcis Gábor, Alxis Latham, Magács László, Mikecz, Mrkobrad Marko, Prohászka Fanni, Romhányi Török Gábor, Selmeczi György, Szabó Borbála, Széles László, Vassányi Miklós, Vati Tamás.

Forrás: Átrium Film-Színház

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr748094158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.