7óra7

Csak szűkül vagy hígul is a kisvárdai fesztivál?

Csak szűkül vagy hígul is a kisvárdai fesztivál?

2015. 11. 23. | 7óra7

A jövő évtől kevesebb produkció lesz a határon túli magyar színházak fesztiválján, és az előadások kapcsán az eddigi „legjobb” helyén a „közönségbarát” jelző tűnt fel.

Nyakó Béla, a rendező Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házának igazgatója elmondta, hogy 2016-ban június 17. és 25. között rendezik meg a fesztivált, amelynek szervezése már megkezdődött.

A műsort Balogh Tibor színházi szakíró állítja össze, aki korábban már volt tagja a kisvárdai fesztivál zsűrijének és a 2014/2015-ös évad Pécsi Országos Színházi Találkozójának (POSzT) egyik válogatója is ő volt. Ez a POSzT akkor komoly szakmai vitát váltott ki, többek között éppen a válogatás miatt. Ez volt ugyanis az első alkalom a találkozó történetében, amikor a két szakmai tulajdonos (a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság) által delegált válogatók nem tudtak közös nevezőre jutni a versenyprogrammal kapcsolatban.   

balogh_tibor.jpg            Balogh Tibor

Az igazgató kiemelte, hogy a szervezők és a válogatók elképzelése szerint erősíteni szeretnék a kilenc napos rendezvény fesztiváljellegét. A korábbi éveknél kevesebb, csupán tizenegy plusz egy produkciót hívnak meg a jövő nyári Magyar Színházak XXVIII. Kisvárdai Fesztiváljára. Tavaly 24 előadás szerepelt a programban.

Hozzátette: a plusz egy előadásra az a színház lesz jogosult, amely vállalja, hogy a következő, 2016/2017. évi szezon első bemutatóját Kisvárdán tartja.

Nyakó Béla tájékoztatása szerint a fesztivál versenyprogramjában több díszbemutató jellegű, értékállónak bizonyult előadást, valamint magas művészi színvonalat képviselő, de kifejezetten közönségbarát darabot szeretnének látni.

Úgy tűnik, hogy ez egy határozott váltás a korábbi alapállással szemben. Ahogy a tavalyi rendezvény beszámolójában olvasható ezzel kapcsolatban: „már jó ideje megjelent az a koncepció, hogy ez a találkozó egy év legjobb határon túli előadásainak válogatása és versenye, s ez növelte is a találkozó tekintélyét.

A fesztiválmenedzsment azt is tervezi, hogy előadással tiszteleg Tompa Gábor 25 éves kolozsvári színigazgatói munkássága előtt. A világhírű erdélyi magyar színházi rendező 1957. augusztus 8-án született Marosvásárhelyen. Irányítása alatt a Kolozsvári Állami Magyar Színház Európa-hírű színházi műhellyé vált, 2008 óta tagja az Európai Színházi Uniónak is.

Szabó József "Ódzsa", a nagyváradi hajdani legendás színházrendező könyvet ír saját pályájáról, s a kötetet szeretnék a kisvárdai fesztiválon bemutatni - mondta Nyakó Béla.

Az igazgató megemlítette azt is, hogy a jövő évi fesztiválra teljesen felújítják a kisvárdai művészetek házának épületét, méltó helyet teremtve a versenyprogram előadásainak és a szakmai fórumoknak.

Forrás: MTI / 7óra7

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr638101884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.