7óra7

Szólók és duók fesztiválja januárban

Szólók és duók fesztiválja januárban

2015. 12. 25. | 7óra7

A SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivált az Orkesztika Alapítvány szervezésében, 2016. január 13-17. között tekintheti meg a közönség.

A magyar mozdulatművészet több mint százéves hagyományának megőrzésével és megújításával, értékeinek közvetítésével foglalkozó Orkesztika Alapítvány tizenhetedik alkalommal rendezi meg a fesztivált.

szollo_3.jpgA tavalyi fesztivál egyik jelenete (fotó: Dusa Gábor)

A SzólóDuó Fesztivál célja, hogy a szárnyaikat bontogató és a tapasztalt alkotókat, táncosokat egyaránt bátorítsa, és legújabb alkotásaikat megismertesse a nagyközönséggel. Az idei fesztivált négy jelölőkör előzte meg Németországban, Lengyelországban és Magyarországon, a további pályázók pedig videón keresztül adhatták be jelentkezésüket. A több mint 90 pályázatból szakmai zsűri válogatta ki a programba kerülő 28 versenyprodukciót.

A SzólóDuó Fesztivál 2005 óta egy nemzetközi szakmai találkozó, s mint ilyen, alkalom arra, hogy az egyes tánctrendek képviselői között kommunikációt indítson el. A legjobb produkciók a szakmai zsűri döntése és a közönség szavazatai alapján nyerik el a díjakat.

szolo_2.jpgA tavalyi fesztivál egyik jelenete (fotó: Dusa Gábor)

A versenyprogram 2015. január 14-16. között kerül megrendezésre a MU Színházban.

A versenyprogram legjobbjait a SzólóDuó 2016 Gálaesten - 2016. január 17-én láthatja majd a közönség szintén a Mu Színházban.

A produkcióknak mint egységes önálló műveknek a fesztivál adja a premierjét, tehát a közönség garantáltan új, vagy ebben a formában soha nem látott alkotásokat láthat.

A fesztivál gálaestjén fellép a 20. jubileumi évadát ünneplő Magyar Mozdulatművészeti Társulat és a SzólóDuó 2015 fesztivál győztese, Dominik Wiecek.

szolo_1.jpgA tavalyi fesztivál egyik jelenete (fotó: Dusa Gábor)

A fesztivál ideje alatt a korábbról jól ismert kísérőprogramokat is megrendezik. Helyszíneiken az Ork-Kota Platform 2016 (Kontakt Táncért Alapítvány és az Orkesztika alapítvány évek óta futó pályázati kezdeményezése) keretében egyperces táncfilmeket láthatnak a vendégek. A kísérőprogramok részét képzik azok a nyitott, szakmai beszélgetések is, melyeken az alkotók visszajelzést kaphatnak a szakma jeles képviselőitől és a közönségtől egyaránt.

Délelőttönként az Orkesztika Alapítvány - MOHA- Mozdulatművészek Házában szakmai workshop-ok keretében, Anna Piotrowska és Ladjánszki Márta kurzusára várják a profi és kezdő táncosokat.

Forrás: Orkesztika Alapítvány

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr258196816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.