7óra7

Lázadók színháza
7óra7: (8/10)
Közösség: (0/10)

Lázadók színháza

Schiller: Haramiák / Pesti Színház

2015. 12. 28. | Hajnal Márton

Az előadás az akciódús fantasy filmeken és posztmodern ironizáláson felnőtt, huszonéves generáció őszinte önkifejezése.

A Vígszínház és a Pesti Színház színészgárdája meglehetős radikalitással változott meg az új évad elején: Eszenyi Enikő igazgató a megüresedett helyeket jórészt fiatal alkotókkal és a megszűnt Szputnyik tagjaival töltötte fel (a vele készült interjúnkat, ahol erről és sok minden másról kérdeztük, itt lehet elolvasni). Eközben a Pesti Színház repertoárjában is ráerősített a formabontóbb, esetenként komolyabb hangvételű előadásokra: idén itt mutatták be például a film és színház ötvözésével kísérletező Nádas Péter adaptációt, a Találkozást is. Mindezen döntések egyértelmű gyümölcse pedig a Haramiák, amely lehetőséget adott a fiatal Kovács D. Dánielnek és a Szputnyikból már ismert csapatának, hogy lendületes, kamaszos hévvel elkészített, egészen egyedi látomásukat nagyszínházi körülmények között állíthassák színpadra. És ez még akkor is szenzációs dolog, ha közben együtt tudunk érezni a Pesti törzsközönségének azon tíz-húsz tagjával, akik a premierre érkezve valószínűleg egészen másra számítottak, és a szünetben otthagyták a színházat.

har_1_k.JPGFotó: Dömölky Dániel

Schiller első drámáját titokban írta meg egy szigorúságáról híres katonai iskolában, a nehezen viselt tekintélyelvűség ellen hőseinek monológjain keresztül lázadt. Mint Szerb Antal megjegyzi, minden elnyomott serdülőfiúban ott él a Haramiák, de Schiller volt az az egy a milliók közül, akinek ezt sikerült megfelelően szavakba öntenie. Darabja botrányt kavart, amit szintén Szerb Antal, az olvasóit öngyilkosságba kergető másik korabeli heves vallomás, a Werther fogadtatásával említ egy lapon. Az ifjúkori elrajzolások és túlzások mellett egyedül az utolsó monológ vitatott értékű, amelyben a lázadó hős törekvéseiről lemondva feladja magát. Ezt a részt talán a 18. század komolyabb erkölcsei szülték, mindenesetre az biztos, hogy az új feldolgozásban nem véletlenül fordították ki ezt a pálfordulást.

har_2_all_kis.JPGKovács D. Dániel rendezése friss nyelvezettel és aktualizált szófordulatokkal hozza közel a drámában összecsapó eszméket, a szöveg vitathatatlanul élőnek és kortársnak hat (fordító: Hevesi Judit, Cziglényi Boglárka, dramaturg: Bíró Bence). A lovagromantikát idéző történetben egy nemes úr két fia csap össze a becsület, az örökség és a szerelem okán. Az ifjabb Franz (Orosz Ákos) rútságáért és másodszülöttségéért bosszút fogad a világ ellen, ármánykodásai révén apja (Seress Zoltán) kitagadja idősebb gyermekét, Karlt (Király Dániel). Karl elkeseredésében egy csapat fiatal haramia élére áll, akik a magasabb igazságosság eszméjének nevében hadat üzennek a társadalomnak, és Robin Hoodként fosztogatják a gazdagokat. A két testvér találkozása elkerülhetetlen, amiben komoly szerepe van Karl hűséges jegyesének, Amáliának (Bach Kata) és inasuknak (Papp Zoltán/Rajhona Ádám).

Ha létezik „menő” vagy „cool” színházi előadás, akkor a Haramiák egyértelműen az: az akciódús fantasy filmeken és posztmodern ironizáláson felnőtt, huszonéves generáció őszinte önkifejezése ez. Formanyelvileg és gondolatiságában is Kovács D. korábbi rendezésének, A heilbronni Katicának a nyílegyenes folytatása, csak egy jóval komolyabb színházi apparátus megtámogatásával. Ismét élmény végignézni az egyszerre vicces és látványos filmes effektusokat, mint például a lassításokat vagy a lövöldözéseket kézzel csiholt szikrákkal megidéző csatajeleneteket. De szintén izgalmas az a szertelen színházi önreflexió és játékosság, ami eszközt és effektusokat nem kímélve visz a végletekig egy-egy geget (például a karizmatikus Schwartz nevének minden elhangzásakor elinduló hang- és fényeffektusok). Igaz, a váratlan zajok vagy zenék, a világosítónak szánt kiszólások a fény megváltoztatására egy idő után már biztosan közhelyszámba mennek majd a magyar színházi életben, de a Haramiák lendülete esetében tökéletesen működik ez a fajta humor.

har_3_ki.JPGOrosz Ákos (fotó: Dömölky Dániel)

A két szemben álló fél kapcsán pedig fontos gondolatok kerülnek kimondásra. Orosz Ákos (aki korábbi szerepeihez hasonlóan, közvetlenül és sok színnel képes megjeleníteni a félig őrült uralkodót) Franzának ugyanúgy szembe kell néznie lázadása következményeivel, mint Király Dániel nagyratörő Karljának. A koporsó belsejébe szerelt és a steril, de ötletesen mozgatott díszletelemek mögött egyre inkább nagyobbodó tükör is ezt a motívumot emeli ki (díszlet: Horváth Jenny). Franz III. Richárdhoz hasonlóan eldönti, hogy gonosz lesz és önző. Minden embert, beleértve a rokonait is, kihasznál – miért ne tehetné? –, hogy aztán kiderüljön, képes-e magára maradva szembenézni a halállal. Karl elszálltabb álmodozó: szerinte egy eszme törvényeinek ugyanúgy joga van pusztítani, mint a természet törvényeinek, és ez igazolhatja mészárlásba hajló cselekedeteit. De milyen eszme igazolhatja anyák és csecsemők halálát? A lázadás hevét és megbicsaklásait tökéletesen tálalja az előadás.

Szabó Zsuzsa legutóbb a budaörsi Liliomfi méltatása kapcsán emelte ki az új színházcsináló nemzedék sajátosságait: „Valószínűleg nem véletlen, hogy ezekben a fiatalokban ennyire benne van, hogy határozottan rávilágítsanak saját helyzetükre, fiatalságukra és a „másra” való igényükre.” Kovács D. Dániel a Haramiákkal sokszorosan aláhúzta, hogy az egyik emblematikus és megkerülhetetlen alakja ezeknek a fiataloknak.

(2015. december 19.)

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr668202690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.